tartalom
A Burbot a tőkehalcsalád tőkehalszerű rendjének egyedülálló képviselője, amely jelentős kereskedelmi értékkel bír. A hal különlegessége abban rejlik, hogy csapatából (Gadiformes) a bogány az egyetlen, amely kizárólag édesvízben kapott élőhelyet. Csak alkalmanként és rövid ideig található a bogány a tenger sótalanított területein, ahol a sótartalom nem haladja meg a 12%-ot.
A világ osztályozása szerint a bogyó nemcsak azért egyedülálló, mert a maga rendjében az édesvíz egyetlen képviselője, hanem a nemzetség egyetlen bogyója is. A halakban, ugyanazon osztályozás szerint, 3 alfajt különböztetnek meg:
- Lotta lotta;
- Lota lota leptura;
- Lota lota maculousa.
Az első alfaj Ázsia és Európa édesvizeiben kapott élőhelyet, és közönséges burbotnak hívják. A név alatti második alfaj a vékonyfarkú bogáncs, amelynek élőhelyei Kanada északi folyójának hideg vizei – a Mackenzie, Szibéria folyói, Alaszka partjait mosó sarkvidéki vizek. A harmadik alfajnak csak Észak-Amerika vizein van nagy populációja.
A faj jellemzői és leírása
megjelenés
Az átlagos egyed testhossza nem haladja meg az 1 métert, míg a tömege eléri a 25 kg-ot. Arra a kérdésre, hogy mekkora volt a kifogott legnagyobb példány súlya, sok online publikáció azt válaszolja, hogy 31 kg súlyú, 1,2 méteres testhosszú halról van szó, ezt a tényt megerősítő fényképet nem őrizték meg.
Sok horgász azt állítja, hogy a burbot nagyon hasonlít a harcsára, de ez csak első pillantásra van így, mivel a különbségek jelentősek. A hasonlóság csak a lekerekített és megnyúlt, oldalról összenyomott testformában nyilvánul meg, ami valóban megegyezik a harcsával. A hal egész testét beborító kis pikkelyek nyálkával kombinálva védik a halat a farokúszótól a kopoltyúfedőkig, kiküszöbölve a károsodást és a hipotermiát.
A lapított fej hosszúkás felső állkapocs alakjában a pelengákhoz hasonlóvá teszi. Egy bajusz a hal állán található, és egy pár másik bajusz a felső állkapocs mindkét oldalán található.
Az élőhelytől, nevezetesen a tározó aljának színétől függően a test színe az olívától a feketéig változik, számos folttal és csíkkal. A fiókák színe mindig sötét, majdnem fekete, ami lehetővé teszi, hogy az ivadékok elkerüljék a folyami ragadozó fogai által okozott korai elhullást. A burbot átlagosan 15 évig él, de egyes példányok akár 24 évig is élnek. A fajra a nőstényeknél és a hímeknél igen nagy súly-, fej- és testméret-különbség jellemző, a nőstények mindig sokkal nagyobbak, masszívabb testűek, de kevésbé sötét színük.
Habitat
A hideg és tiszta víz, valamint a sziklás fenék jelenléte a fő tényezők, amelyek jelzik a halak jelenlétét. A trófeabogyó keresése során a folyónak egy mély lyukkal rendelkező szakaszát igyekeznek megtalálni, ebben kerül elhelyezésre a kívánt trófea, ritkábban lehet part menti növényzettel, elárasztott gubacsokkal teli helyek.
A tavasz végén és a nyári időszak kezdetével számomra – ez egy másik elnevezés – ülő élet indul be, ami arra kényszeríti a halakat, hogy a legnagyobb mélységben, vagy egy parti lyukba telepedjenek a kőlerakók közé, és csak kb. éjfélkor megy a ruffra vadászni.
A meleg időszak beköszöntével a kisebbik nagyon visszafogott, alig bírja a vízhőmérséklet emelkedését, igyekszik hűvös helyen elbújni, vagy akár az alsó iszapba fúrni.
Diéta
A bogány étrendjének alapja a macska, a süllő, a csótány, a kis szálka és a kárász, valamint kedvenc csemege: hosszú karmú rák, béka, rovarlárva, ebihal.
Az évszaktól és ennek megfelelően a víz hőmérsékleti rendszerétől függően az étkezési preferenciáim megváltoznak. A tavaszi-nyári időszakban ragadozónk életkortól függetlenül fenéklakókra vadászik, akiket főleg rákfélék és férgek képviselnek. Az őszi lehűlés beköszöntével, egészen a téli fagyokig, megnő az étvágyam, ami azt jelenti, hogy megnő a zsákmány mérete hal formájában, amelynek mérete eléri a saját hosszának egyharmadát.
Ívás
A pubertás időszaka a férfiaknál korábban következik be, mint a nőstényeknél, a legtöbb esetben 4 éves kor elérésekor következik be, és az egyed súlya nem kevesebb, mint 0,5 kg.
Az őszi-téli évszak fordulóján, attól a pillanattól kezdve, hogy a víztestek felszínén jég képződik, a halak hosszú vándorlásba kezdenek az ívási hely felé. Az általam választott ívóhelyre jellemző, hogy az alján kőlerakók találhatók. Az ülő tavi fajok esetében elfogadhatatlan a tó elhagyása ívás céljából; inkább sekélyebb területre költözik, ahol ívás céljából kőlerakók vannak.
Az ívás körülbelül 3 hónapig tart decembertől februárig, az ívás időpontja a halak lakóhelyére jellemző hőmérsékleti rendszertől függ. Az íváshoz legkedvezőbb vízhőmérséklet 1-40C, olvadás esetén a költési időszak elhúzódik, és állandóan magas fagyok mellett a költés a legaktívabb.
A legfeljebb 1 mm átmérőjű tojást beborító, az áram által elhordott, sziklás fenékre hulló zsírcsepp kődarabok közé esik, és ott 2,5-1 hónapig kotlik. Az inkubációs időszak időzítése, valamint az ívás időtartama a hőmérsékleti rendszertől függ. A nőstény egyetlen ívás során több mint XNUMX millió petét képes elsöpörni.
A lappangási időszak végén, amely időben egybeesik az árvíz kezdetével, az alsó rétegből megjelennek a bogányivadékok. Ezek a körülmények negatívan tükröződnek az ivadékok túlélési arányában, hiszen többségük az ártéri vizekbe kerül, és az árvíz végével az ártéri szint csökkenésével elpusztul.
Nemzetközi disztribúció
Nyugat-Európa
A burbé élőhelyének körkörös gyűrűje olyan szélességi fokot kapott, amelyen a folyók torkolnak a Jeges-tengeren.
A brit szigeteket körülvevő vizekben, a belgiumi, németországi folyókban és tavakban egykor gyakori halakat még a 70-es években kiirtották a meggondolatlan ipari halászat miatt. Napjainkban a fenti területeken a bogánypopuláció helyreállítására programot dolgoztak ki.
Hollandiában az édesvizekben a bogyó sem kivétel, itt is veszélyeztetett. Korábban számos halállomány, amely folyókban és tavakban élt:
- Bisbohse;
- Volkerake;
- Krammare;
- IJsselmeer;
- Ketelmer,
elveszítették korábbi népességszámukat, és újra betelepítésnek vannak kitéve. Olaszország, Franciaország, Ausztria, Svájc víztesteiben kedvezőbb feltételek alakultak ki a faj megőrzéséhez, Svájc folyóiban, tavaiban különösen stabil az állomány.
Észak-Európa
Bár korábban Litvánia, Észtország, Lettország, Svédország, Finnország és Norvégia folyóiban és tavaiban nagy számban fordult elő a bogánypopuláció, a 90-es években jelentősen csökkenteni kezdett egyedszáma. A környezetvédelmi aktivisták beszámolóiban lehangoló adatok szerepelnek a bogánypopulációk számának csökkenéséről, Finnország és Svédország folyóiban és tavaiban tapasztalható számuk jelentős csökkenéséről.
A tudósok ezt az állapotot az eutrofizációhoz (a vízminőség romlásához), valamint a nem jellemző (idegen) halfajok számának növekedéséhez hozzák összefüggésbe, aminek következtében a bogyó felváltja e vizek őshonos faját. A család fő ellenségei a következők:
- Sügér;
- Ersh;
- Csótány;
- Fenékjáró küllő.
Bár a felsorolt halfajok nem károsíthatják a nagy burbot egyedeket, sikeresen eszik a kaviárt és a növekvő utódokat.
Kelet-Európa
Szlovénia esetében a fő folyók és tavak, ahol a legtöbb bogyópopuláció található:
- Dráva folyó;
- Cerknica-tó.
A Cseh Köztársaságban ez a fajta hal még mindig megtalálható a folyókban:
- Ohře;
- Morava.
A kelet-európai folyók szabályozása, a bennük lévő vízminőség romlása miatt a bogány ritka vendéggé vált a horgászok járulékos fogásában. Így Bulgáriában, Magyarországon és Lengyelországban ezt a fajt ritkaként és veszélyeztetettként ismerték el, a szlovén hatóságok pedig még tovább mentek a faj megőrzése érdekében, és úgy döntöttek, hogy betiltják a fogását.
Orosz Föderáció
Hazánk területén ez a faj a következő tengerek medencéihez tartozó folyók és tavak hálózatában terjedt el:
- Fekete;
- Kaszpi-tenger;
- Fehér;
- Balti.
A mérsékelt égövi és a sarkvidéki övezetek minden feltételt megteremtettek a szibériai vízgyűjtők lakosságának kényelmes növekedéséhez:
- Ob;
- Anadyr;
- Rét;
- Hatanga;
- Yalu;
- Oz. Zaisan;
- Oz. Teletskoye;
- Oz. Bajkál.