Ezt én magam sem hiszem el. Viszont ő, ő, mivel nyúlról van szó, most rágcsálta az új szivattyúmat a nappaliban. Története egy repedésről, amit nem bánok meg (vagy alig).
Kezdetben sürgető, ragaszkodó vágy van az idősebbektől, hogy legyen egy állatuk, a „steuplait anyuka!!” ” Majd a harmadik terhessége alatt megfogalmazott ígéret, mintha vigasztalná a nagyobb gyerekeket a helyzet miatt, ami éppolyan örömet okoz, mint aggaszt: „Oké, a kicsi születése után veszünk egy állatot”. Egészségére.
Aztán van választás… A macska gyorsan kiürül az allergia miatt. A kutyának kifogyna a helye. A teknős hidegnek és távolinak tűnik számunkra. A tyúkok zavarhatják a szomszédokat. Ezen a ponton a gyerekek elragadtatják a tengerimalacot. Igen, a tengerimalac cuki, de hiányzik belőle az őrület, szeretnénk egy bogarat, ami a kertben szaladgál, és hangulatot teremt. Még ha három gyereknél is, nem a zaj és a rendetlenség hiányzik.
Nem igazán tudom, hogyan csírázik ki az agyamban az ötlet gyengéd és elhomályosult a fáradtságtól, de hirtelen egy nyúl jut eszembe. Egy kétségtelenül meghódított szomszéd tapasztalata. A „kertben” élő házi kedvenc lehetőségét én is elismerem. Kivéve, hogy néhány kisállatbolti telefonálás után szakértővé válok. Ezek pedig nem bírják a hideget, hacsak nem ruházunk be egy 15 kg-os tanyasi nyúlba. Semmi köze Szófia hercegnőhöz…
A csípős szeretőm ilyenkor modellt keres, sem nem törpét, sem nem mauszit. A kertészeti központokban semmi ilyesmi nincs. Röviden, úgy döntünk, hogy úgy teszünk, mint a bútorokkal, és megnézzük a Bon Coin-t. Bingó. A közelünkben található nyulak listája van kifüggesztve. A család minden tagjának érvényesítése után a Caramel e-mailben, majd telefonon egyeztetés tárgyát képezi. Majdnem átesünk egy állásinterjún, mire az eladónő megadja a címét. Végső soron az állathoz méltónak ítélnek bennünket, komolyak, tájékozottak, kedvesek.
Egy héttel később a gyerekek és az apjuk elmennek Caramelért.Egy kolléga ad nekünk egy ketrecet. Élelmiszert és szalmát veszünk. A karamellnek először bent kell élnie. Azaz. Ha az első napokban visszatesszük, nagyon gyorsan megcsinálja a kakiját az alomban. Azaz. A karamell angóra kos kereszt. A haja ezért kócos, mint egy nagymamáé, amikor felébred. Azaz. A gyerekek ugrálnak a boldogságtól, a barátjukat utánozva. Az állat még le is csillapítja a légkört, mert „figyelni”, „vigyázni”, „figyelni” kell, de ne álmodj, látlak, egyetlen állat sem akadályozza meg a haragot és a szeszélyeket, még a legügyesebb sem.
Nagyon gyorsan nyitva hagyjuk a ketrecet… Még a végén eltávolítjuk. A nyúl sétál. Csak a konyha és az iroda tilos. Ő hallgat minket. Megeszi a mi héjunkat. A szőnyegen ugrál, miközben mi jógázunk. Felmászik a kanapéra, hogy összebújhasson a film alatt. Fésüljük, simogatjuk, kiszedjük. A nagypapa által napsütéses napokra készített kunyhója várja. De kétlem, hogy ott tölti az éjszakát, mivel már megszokhattuk a jelenlétét, lehajtott fülekkel és olyan édes szemekkel.
Az biztos, hogy néha szívás. Vannak pisibalesetek, ürülék az alomdoboz közelében. Meg kell vásárolni az ételt, találni egy szeretőt, aki megtartja az ünnepek alatt. A kicsi szadista módon húzza a fülét vagy a farkát. Márványokat vagy rántott csirkedarabokat nem lehet a csempéken heverni. A tárainkat rágcsálják, a töltőkábeleinknek rejtve kell maradniuk, a porszívó tele van szalmával…
Mintha korlátokat szeretnénk hozzáadni. Hacsak nem a gyengédség, a csinos, a melegség, ami a kabátjából árad? És egy kis természetet kínál nekünk, hogy együtt szemlélhessük és ápolhassuk… És ez a kisállat mellékhatása: olyan gaga leszel, mint egy újszülöttnél.