Számos tanulmány bebizonyította, hogy az apaság csökkenti a tesztoszteronszintet a férfiak vérében. A gyermek születése után a családban csökken a szexuális aktivitás, ezért nő a családhoz való kötődés, és a fiatal apukák nem mennek balra. Sari van Anders, a Michigani Egyetem pszichológusa azonban ennek ellenkezőjét állítja. Nem kérdőjelezi meg kollégái eredményeit, csak hangsúlyozza a hormonok bonyolult kapcsolatát és azt a sajátos helyzetet, amelybe az ember kerülhet.
„A kontextustól és viselkedésünktől függően különféle hormonális változások figyelhetők meg. Ezeket a dolgokat nagyon összetett minták kötik össze. Néha két hasonló esetben a hormonok vérbe jutása teljesen eltérő módon történhet. Ez attól függhet, hogy az illető hogyan érzékeli a helyzetet” – magyarázta a kutató. „Ez különösen igaz az apaságra, amikor a viselkedési minták hihetetlen változatosságát láthatjuk” – tette hozzá.
Van Anders egy kísérlet elvégzése mellett döntött, hogy megtudja, hogyan történik a hormon felszabadulása minden esetben. Négy különböző szituációt modellezett, amelyekben a főszereplő egy baba volt. Általában amerikai középiskolai osztálytermekben használják, hogy megtanítsák a tinédzsereket, hogyan kell bánni a gyerekekkel. A baba nagyon természetesen tud sírni, és reagál az érintésre.
A kísérletben 55, 20 éves önkéntes vett részt. A kísérlet előtt nyálat engedtek át elemzésre, hogy meghatározzák a tesztoszteron szintjét, majd négy csoportra osztották őket. Az első volt a legkönnyebb. A férfiak egy darabig csak ültek csendben a fotelben, és nézték a folyóiratokat. Miután elvégezték ezt az egyszerű feladatot, ismét nyálmintákat vettek át, és hazamentek. Ez volt a kontrollcsoport.
A második csoportnak egy baba babát kellett kezelnie, amelyet úgy programoztak, hogy 8 percig sírjon. A gyermeket csak úgy lehetett megnyugtatni, hogy szenzoros karkötőt tettek a kezére, és a karjában ringatták. A harmadik csoportnak nehéz dolga volt: nem kaptak karkötőt. Ezért bármennyire is igyekeztek a férfiak, a baba nem nyugodott meg. De az utolsó csoport emberei komolyabb tesztre vártak. A babát nem adták oda, hanem kénytelenek hallgatni a sírást, ami egyébként nagyon is valósághű volt a lemezen. Ezért hallgatták a siránkozásokat, de nem tudtak mit tenni. Ezt követően mindenki nyálat adott elemzésre.
Az eredmények megerősítették Sari van Anders hipotézisét. Valójában három különböző helyzetben (az elsőt továbbra sem vesszük figyelembe) különböző mennyiségű tesztoszteron volt az alanyok vérében. Azok, akiknek nem sikerült megnyugtatniuk a babát, nem mutattak hormonális változást. Szerencsés férfiak, akiknek a karjában a gyermek elhallgatott, a tesztoszteron 10%-kal csökkent. Míg a sírást hallgató résztvevők férfihormonszintje 20%-kal ugrott meg.
„Talán amikor az ember meghallja a gyerek sírását, de nem tud segíteni, tudatalatti reakció indul el a veszélyre, ami a gyermek védelmének vágyában fejeződik ki. Ebben az esetben a megnövekedett tesztoszteron nem a szexuális viselkedéshez kapcsolódik, hanem a biztonsághoz” – javasolja van Anders.