A lobotomiát, a mentális patológiák sebészeti kezelését a második világháború után széles körben alkalmazták. Mára a világ legtöbb országában, köztük Franciaországban is teljesen elhagyott. 

A lobotómia egy agyműtét, amely részben elpusztítja az agy prefrontális régióját. A prefrontális kéreg és az agy többi része közötti kapcsolatok (idegrostok) megszakadnak.

A lobotómiás technikát egy portugál pszichiáter, E. Moniz fejlesztette ki, miután 1935-ben a II. Nemzetközi Neurológiai Kongresszuson megtudta, hogy két amerikai tudós eltávolította egy dühös csimpánz homloklebenyét, aki az eljárás után megnyugodott. Az ő hipotézise? Pszichiátriai betegségekben szenvedőknél a szociális alkalmazkodáshoz szükséges homloklebenyek zavartak. Ha ezeket a frontális lebenyeket részlegesen leválasztjuk az agy többi részétől, az ember jobb szociális alkalmazkodást biztosít. 

12. november 1935-én hajtott végre első lobotómiát egy lisszaboni menhelyen egy egykori 63 éves prostituálton, aki paranoiás és melankóliában szenvedett. Ezzel a technikával 1949-ben orvosi Nobel-díjat kapott. 

Az Egyesült Államokban az első lobotómiát 14. szeptember 1936-én végezte el két amerikai neuropszichiáter. Kifejlesztették a standard prefrontális lobotómiás technikát. Franciaországban 1945 után végeztek lobotómiát. Ez a pszichosebészet a második világháború után terjedt el az egész világon. Becslések szerint 1945 és 1955 között világszerte 100 emberen esett át lobotómia. 

Hogyan történik a lobotómia vagy a leukotómia? 

A trepanációt követően (a Moniz-technikához lyukak készítése a koponya összegeiben) a homloklebenyeket egy speciális műszerrel, a leukotómmal választják el az agy többi részétől. 

Hogyan történik a transzorbitális lobotómia?

Az amerikai Walter Freeman ezután fémhegygel vagy jégcsákánnyal végzett transzorbitális lobotómiát. Egy fémhegyet vagy jégcsákányt egymás után nyomnak át az orbitális lebenyeken (nyitott szemhéjak), hogy bejussanak az agyba. Ezután a műszert oldalra forgatják, hogy leválasztsák a frontális lebeny és az agy többi része közötti kapcsolatokat.  

Részletek, hogy ezeket a lobotómiákat jégcsákánnyal hajtották végre, érzéstelenítés nélkül vagy csekély érzéstelenítéssel (helyi vagy vénás, de nagyon gyenge), vagy akár elektrosokk után (ami néhány perces eszméletvesztéshez vezetett). 

A lobotómiát pszichiátriai „sokk” gyógymódként végezték a neuroleptikumok megjelenése előtt. Lobotomizáltak skizofréneket, súlyos depresszióban szenvedtek öngyilkossági zavarokkal, rögeszmés-kényszeres zavarokban (OCD), rögeszmés pszichózisban, agresszióban szenvedők. A lobotómiát olyan embereknél is végezték, akik nagyon erős, kezelésnek ellenálló fájdalomtól szenvedtek. Eva Perónt, Juan Perón argentin vezető feleségét 1952-ben lobotomizálták volna, hogy csökkentsék az áttétes méhrák okozta fájdalmat. 

Pszichiátriai rendellenességek kezelése céljából lobotómiákat végeztek. Valójában ez a technika az operált betegek 14%-át megölte, sokakat pedig beszédzavarral, kedvetlenséggel, akár vegetatív állapotban és/vagy rokkantságban hagyott életük hátralévő részében. JF Kennedy nővére, Rosemary Kennedy szomorú és híres példa. 23 évesen lobotomizálták, majd súlyosan fogyatékos lett, és egész életében intézetbe helyezték. 

A lobotómiát az 1950-es évek óta heves kritika érte, az orvosok pedig elítélték a barbár és visszafordíthatatlan gyakorlatot. Oroszország az 1950-es évektől betiltotta. 

Az 1950-es évek óriási sikere után a neuroleptikumok megjelenése (1952 Franciaországban, 1956 az USA) és a két reverzibilis kezelési mód, az elektrosokk kifejlesztése után a lobotómiát szinte tömegesen felhagyták, majd az 1980-as években teljesen eltűntek.