tartalom
A februári horgászat sikeresebb, mint a januári. Ez alól a februári sügér horgászata sem kivétel. A jég alatt összetett folyamatok zajlanak, megvan a maga ökoszisztémája. Ha januárban viszonylag kevés napfény hatolt be oda, és ez a növényzet tömeges pusztulását okozta, most már nem ez a helyzet. A magasabban lévő nap sugarai behatolnak a vízoszlopba, a jég átlátszóbbá válik, az algák biztosítják az oxigént a nappali órákban. Jönnek a kedvező napok, a halak aktívabbak lesznek.
Egy másik fontos tényező, hogy a kaviár és a tej beérik a süllő testében. A hormonális háttér arra készteti a süllőt, hogy aktívabban viselkedjen, keressen élelmet, megvédje a területet. Nem ritka, hogy a süllőrajok olyan halakat üldöznek, amelyek egyértelműen nem illenek a táplálékukhoz – nagy csótányokat és dögevőket. Ennek a halnak a viselkedését még nem tanulmányozták olyan alaposan, így itt van ok az elmélkedésre mind az ichtiológusnak, mind az amatőr természettudósnak.
A sügér iskolai hal, táplálékának alapja a vízi rovarok, ivadékok és apró halak. Az állományok különböző méretűek lehetnek – néhány egyedtől több ezerig. A nagy tavakon általában nagyobbak. Kis tavakon, tőzeglápokon a süllő télen kevésbé egyesül. A nagy sügér általában egyedül tart. De ebben az időben még ő is partnereket keres a szaporodáshoz.
A süllő ívása akkor következik be, amikor a víz felmelegszik 8 fokra. A moszkvai régióban ez általában április vége, a nyírfalevél virágzása körül van. Ebben a halban általában több a nőstény, mint a hím, de méretbeli különbség nincs közöttük. Mostanában, februárban gyakran kifognak egy meglehetősen nagy, tojás és tej nélküli süllőt, egyes tározókban a lakosság fele. Mihez kapcsolódik – nehéz megmondani. Talán később érik be a kaviár és a tej, esetleg a sügér szaporodási funkciója gátolva van, és érdemes riadót fújni. Valamiért minden rendben van a kis süllőkkel, úgy tűnik, ezek valamiféle korral járó jelenségek.
Februárban a süllő ívás előtt összebújik. Általában a méret elve szerint vannak kialakítva. Néha vannak vegyes állományok, amikor egy kis hal falka ül egy nagy farkán. A horgászat során sokszor egyértelmű a süllő szétválása, eleinte mintha egy kalibrált sügér felpiszkálna egy nagyot, majd egy kicsi, ugyanaz a kalibrált verni kezd, majd ismét visszatér egy nagy. A sügér azon kevés halak egyike, amelyek vegyes csapatokat alkotnak.
A jövőben a jégszegélyek megjelenésével az állományok 5-6 darabos csoportokra bomlanak. A part közelében sétálnak, várják a többi hal, csuka, csótány, ide ívását, szívesen eszik kaviárjukat. Ezt követően maguktól szaporodnak. Az ívás általában 1 méteres mélységben történik nádasok között, bokrokban, elárasztott vízi növényzetben. Szinte mindig kora reggel dörzsöl, amint felkel a nap. Az ivarérett süllőrajok gyakran a nyár végéig változatlan összetételben maradnak, és csak az őszhez közeledve tévednek nagyobb formációkba, hogy „visszaszerezzék” a területet, mielőtt áttelnének más fajoktól.
Hol lehet süllőt fogni februárban: helyválasztás
A süllő horgászata során nem tud egyértelmű ajánlásokat adni. Megtalálható az egész tározóban, bármilyen vízrétegben, kivéve talán a túl mély lyukakat és a különösen erős áramlású helyeket. Ennek ellenére általános ajánlások adhatók a horgászhely kiválasztásához. A sügér élőhelyének fő „kiválasztási kritériuma” a menedék és az elegendő oxigénellátás.
Folyó
A folyók olyan helyek, ahol még télen is ritkán van oxigénhiány. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy az áramlat folyamatosan keveri a vizet, lehordja a növények elhalt maradványait, oxigént von el a felszínről, amikor az olvadás olvadékvizet hoz a jég alá, lehetővé teszi az oxigén felvételét a lyukból vagy a poliniából.
A sügér fő élőhelyei a folyón gyenge sodrású területek, holtágak, öblök. A mélység ott eltérő lehet. Megfigyelték, hogy a folyón a süllő ritkán tartózkodik túl mély helyen, inkább a part menti növények bozótjait kedveli. Ott kell elkapni őket.
A horgászatnál a módszernek nagy jelentősége van. Például, ha a vízi növények között egy horoggal forrasztott csalira, mormyshkára fogsz, kisebb lesz a beakadás valószínűsége. A téli wobblerekkel, kiegyensúlyozókkal való horgászatnál több lesz a horog, és célszerű más helyet választani. Ilyen helyeken jobb növénybozótot választani, ha felettük egy folt szabad víz van. A fogás még a növényszőnyeg elérése előtt megtörténik, amikor a halakat a csalijáték kicsalja onnan, dobásra kényszerítve őket.
A folyókon két helyzet adódik – amikor a süllő nem akar közel jönni a parthoz, és amikor szó szerint beletemetve áll. Utóbbi esetben horgászat van, amikor elkapnak, ahol szó szerint 30 cm víz van a jég alatt. És sokféle hal tud csípni – az ötven grammos süllőtől a szép, egy kilogramm súlyú sügérig. A legnagyobb azonban továbbra is a nagy mélységet részesíti előnyben.
Ahol a sügér nem közeledik a partokhoz, ott általában még mindig ott marad valahol a közelben. Például nádasok, tavalyi sás vagy tavirózsák közelében. Ez általában legfeljebb két méter mélységben van. Magán a csatornán, ahol gyakorlatilag nincs növényzet, ritkán jön ki. Ilyen helyeken a legnagyobb sügér szívesebben tartózkodik. De a 800 gramm feletti példányok befogása ritkaságnak számított korábban, és most még inkább. Érdemes tehát ráhangolódni a rendszeres horgászatra, és a növényzetben keresni.
Rezervoár
A víztározó egy duzzasztott folyó. Ez egy gyenge áramú vagy anélküli tározó, ahol az alját két szakasz alkotja – egy elöntött ártér és egy régi meder. A tározók általában hosszúkásak, szélességük több tíz kilométert is elérhet. A közönséges külvárosi víztározók, amelyeket a hajózásra és a városok vízellátására hoznak létre, körülbelül 1-3 kilométer szélesek. Egyes tározók olyan nagyok, hogy inkább tavak közé sorolhatók.
A víztározón általában nagyobb a mélység, mint a folyón. A sügér azonban nem változtat szokásain, és inkább az elöntött ártéren marad. Kevés érdekesség van számára a csatornán – általában kevés a menedékhely, nagy a mélység, és ennek következtében rossz a látási viszonyok. Ugyanakkor az ártéri területeken sokkal több élelem és menedék is lesz számára.
Az itteni sügér élőhelye változatos lehet. Általában a tározó alja már kialakult, és nem különbözik a tótól vagy a folyótól. Az ilyen tározókat gyakran tisztítják, lehetnek mesterséges bankok. A süllő szívesen tartózkodik az elárasztott bárkák és betonszerkezetek között. Úgy tűnik, a fém és a beton gyenge kémiai reakciót vált ki a vízben, és ez vonzza a halakat. Mindig a töltés széle, a móló közelében kell horgászni.
Tó
A tó a horgászok kedvenc víztere, akik februárban a süllőt részesítik előnyben, mint bármely más halat. Ez nem véletlen. Egy nagy tavon egy párezres egyedből álló rajra lehet bukkanni, eleget horgászni, fél óra alatt száz jóképű férfit kirántani a vízből. A mélyvízi tavon, mint például a Ladoga vagy a Rybinka, a sügér az egész vízterületen megtalálható. A sekély tavakon, mint például a Pleshcheyevo, Ilmen, nem túl nagy mélységeket és bozótokat kedvel, mint a folyón vagy a víztározón.
Ezt a halat gyakran tőzeglápokon fogják. Szokatlanul szép élénk színe van ott, szolid mérete. A bőséges táplálék ellenére az oxigénhiány befolyásolja a halak téli aktivitását. Februárban azonban még ott is aktiválódik a kapás, jó fogásban lehet reménykedni. Furcsa módon a kis süllő az egyik legjobb élő csalihal. A tőzeglápokon élő csuka a csótányt, a keszeget és a kárászt kedveli.
Ha halat keresünk egy tóban, nagyon fontos a víz ismerete. Tudod, hol és milyen helyen harapnak a halak februárban, hova érdemes pontosan menni – fogással leszel. Nem – egy tucat halat fogsz egy egész nap alatt, és ennyi. Ez annak köszönhető, hogy csak korlátozott területeken maradnak aktívak a halak egész télen, az úgynevezett telelő területeken. Ott a sügér megvárja, amíg a tározó ismét megszabadul a jégtől, és aktívan táplálkozik.
Ha jó helyet keres egy új tavon, kérdezze meg a helyi horgászokat a kapásról, és figyelje meg, hol horgásznak főleg az emberek. E nélkül a horgászat sikertelen lehet. Érdemes megnézni azt is, hol és mikor rendeznek horgászversenyeket. Általában ott zajlanak, ahol elegendő hal van, és évről évre ugyanazon a helyen ismétlődnek. Egyébként a február az összes téli verseny fő hónapja a különböző horgászfajtákban.
Takarmányok és csali
A süllő ragadozó. A zsákmánykeresés során elsősorban az oldalvonal szerveire, a látásra koncentrál. Gyomra van, ami különbözik például a ciprusiaktól, amelyeknek nincs ilyen. Miután egyszer evett, a süllő telített, és sokáig nem eszik. Ezért nem szabad nagy mennyiségű csalit használni a megfogáshoz. Miután evett, hosszú időre elveszíti érdeklődését a csali iránt. Ellentétben ugyanazzal a keszeggel vagy pontygal, amely az etetőhely közelében áll, és megszakítás nélkül rág egy kicsit.
Ennek ellenére a süllő csaliját továbbra is használják. Ez a hal folyamatosan mozog a tározó körül, különösen a tavon. Ahhoz, hogy egy nagyobb lyuk közelében tartsák, és kapássorozatot biztosítanak, a horgászok vérférgeket öntenek az aljára. Kis mennyiségben és csak ott használják, ahol már találtak halat. Rossz ötlet a basszus messziről csalival csalogatni, mivel nem reagál túl erősen a szagokra. Egyesek szerint azonban a halvér szaga étvágyat okoz, és arra ösztönzi, hogy aktívabban ragadja meg a csalit. Azonban a legtöbb próbálkozás, hogy illattal vonzza magához, kudarcot vall.
A sügér csalit a horgászat módjától függően használjuk. Tekintettel arra, hogy a süllő horgászata nagyon sportos, sokan kizárólag műcsalit használnak. Elkapáskor a harapást a látószervekre és a hal oldalvonalának szerveire gyakorolt hatás okozza – messziről érzi rezgéseiket, majd érdeklődve közeledik.
Ennek ellenére egyszerűbb a természetes csali használata. Először is élniük kell, és mozogniuk kell a vízben. Lehet féreg, kukac, vérféreg, élő csali. A természetes csalit egyedül vagy a vadakkal való horgászathoz használják. Például a süllő számára az egyik legjobb felszerelés a vérfű tartozékkal ellátott jig. A süllőt messziről vonzza a mormyshka játéka, majd amikor feljön, meglát egy ehető és ismerős vérférget a horgon, és megragadja. Más természetes csalieszközökön a játékot általában nem használják.
Halászati módszerek
Sokféleképpen lehet sügért fogni. Sikeresen fogható szellőzőnyílásokon, úszós horgászbotokon, kancsókon, jégzsarnokon. A fő módszereket azonban el kell ismerni a mormyshka és a csali halászatában.
Fúvóka mormyshki
Mormyshka – egy kis darab nehézfém, ólom vagy volfrám, beleforrasztott horoggal. A horgászat egy rövid téli horgászbot segítségével történik, amely speciális jelzőberendezéssel - kapuházzal vagy bólintással - van felszerelve. A halakat játék segítségével – a csali rövid, nagyfrekvenciás oszcillációival – vonzza a csali. A játékot kísérheti a mormyshka párhuzamos mozgása fel és le, szünetek, úgynevezett kiküldések.
A rögzített mormyshka sügér a legnépszerűbb felszerelés. A versenyeken mindig ő adja a legjobb eredményt. Kisebb és legnagyobb sügér is elfér. A legjobb sikert általában egy kis mormyshka hozza. Annak érdekében, hogy még jelentős mélységben is jól játsszon, a legvékonyabb damilokat kell használni, és magát a mormyshkát volfrámból kell elkészíteni.
áttekercselő
A klasszikus fúvókás mormyshkas alternatívájaként használják őket. Általában nagyobb a súlyuk. A fonók teljesen fúvóka nélkül és különféle adalékokkal is használhatók, például aromás anyagokkal impregnált szivacsgumi, ehető szilikon stb. formájában. Általában nagyobbak, mint a fúvókák, és nagyobb a súlyuk.
Az egyik legnépszerűbb nem visszatekercselő az ördög. Ez egy kis ólomtest, amelybe egy horog van forrasztva. Nagy tömegének és egyszerű stabil játékának köszönhetően ez az egyetlen mormyshka, amely két-három méternél nagyobb mélységben használható játékvesztés nélkül.
Spinnerek, téli wobblerek és egyensúlyozók
A legsportosabb műcsalik a süllő horgászatához. A téli műcsali horgászathoz nagyszámú lyuk fúrása, ügyes csalijáték, valamint a felszerelés és a halak szokásainak ismerete szükséges. Horgászatnál nagyon fontos a visszhangjelző jelenléte, amely megmutatja, hogy van-e hal a lyuk alatt és hogyan viselkedik. Ez két-háromszorosára növeli a horgász fogását.
A csalijáték abból áll, hogy a csalit időnként egy bizonyos magasságba dobjuk, és szünetet tart, amikor egy jellegzetes játékkal visszatér eredeti helyzetébe. Itt szokás különbséget tenni a szinte mindig szigorúan függőlegesen visszatérő pergető-szegfű, az oldalukra leeső pergető-sikló, az erős oldalra húzódó, majd függőleges helyzetben visszajáró pergető-sikló között. A mélység növekedésével szinte minden spinner elkezd „szegezni”. Sok úgynevezett „visszatekercselő” valójában téli pörgető, mivel van hozzájuk hasonló játékuk és hosszú testük, különösen az úgynevezett „hosszú ördög”.
A kiegyensúlyozók és a téli wobblerek teste vízszintesen helyezkedik el a vízben. A lejátszás hasonló a pörgetők lejátszásához, ugyanakkor a szünet sokkal hosszabbra nyúlik. A csali ugyanakkor széles amplitúdóval oldalra ugrál, és hatékonyan visszatér vissza, egy-egy hurkot létrehozva. A kiegyensúlyozók ólomból, a wobblerek műanyagból és egyéb anyagokból készülnek. Ilyenkor még nagy mélységben is rángatózósabb, élesebb játéka lesz az egyensúlyozónak. Az egyensúlyozók fő előnye a pörgetőkhöz képest, hogy jelentős mélységben lehet fogni a játék természetének megváltoztatása nélkül. Nagyobb távolságból is vonzzák a halakat.