tartalom
Katonai kellékek, részvétel a „Halhatatlan ezredben” vagy csendes ünneplés a családdal fotók nézegetése közben – hogyan ünnepeljük a győzelem napját és miért így? Olvasóink beszélnek.
Május 9. hazánk lakosai számára nem csupán egy szabadnap. Szinte minden családban van valaki, akire emlékezni lehet a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem kapcsán. De eltérő nézeteink vannak arról, hogyan töltsük el ezt a számunkra fontos napot. Minden véleménynek joga van létezni.
Olvasói történetek
Anna, 22 éves
„Számomra május 9-e alkalom arra, hogy találkozzak a családommal, a rokonokkal, akiket ritkán látok. Általában megnézzük, hogyan hagyják el a katonai felszerelések a Vörös teret a Belorussky pályaudvar felé. Érdekes közelről látni és érezni a hangulatot: tankerek és katonai járművek sofőrjei integetnek az állomáson állóknak, néha dudálnak is. Mi pedig visszaintegetünk nekik.
Aztán egy éjszakával indulunk a dachába: sütünk kebabot, kockázunk, kommunikálunk. Az öcsém katonai egyenruhát visel – ő maga döntötte el, tetszik neki. És természetesen emeljük a poharunkat az ünnep miatt, 19 órakor egy perc néma csenddel tisztelegünk.”
Elena, 62 éves
„Amikor kicsi voltam, május 9-én az egész család otthon gyűlt össze. Nem mentünk el a felvonulásra – ezek a „háborús évek gyermekeinek” találkozói voltak emlékekkel és hosszú beszélgetésekkel. Most erre a napra készülök: elhunyt rokonokról készült fényképeket teszek a komódra, temetéseket, nagymamám parancsait, Szent György szalagot, sapkákat. Virágok, ha vannak.
Igyekszem ünnepi hangulatot teremteni a lakásban. A felvonulást nem megyek nézni, mert nem bírom visszatartani a könnyeimet, ha mindent élőben látok, nézem a tévében. De ha tehetem, akkor részt veszek a Halhatatlan Ezred felvonulásában.
Nekem úgy tűnik, hogy ebben a pillanatban a front katonáim mellettem sétálnak, hogy élnek. A felvonulás nem műsor, hanem az emlékezés hangulata. Úgy látom, azok, akik plakátokat és fényképeket hordanak, valahogy másképp néznek ki. Több a csend, az önmagukban való elmélyülés. Valószínűleg ilyen pillanatokban az ember jobban megismeri magát, mint a mindennapi életben.
Semyon, 34 éves
„Azt hiszem, mindenki tud erről a véres háborúról, arról, hogy ki kivel harcolt, és hány emberéletet követelt. Ezért május 9-ének kiemelt helyet kell kapnia a fontos ünnepek listáján. Vagy a családommal, vagy lelkileg, magammal ünneplem.
Tisztelgünk az elesett hozzátartozók előtt, jó szóval emlékezünk rájuk és mondunk köszönetet azért, hogy békében élünk. A felvonulásra nem megyek, mert korán kezdődik és nagyon sokan összegyűlnek. De talán még nem vagyok „felnőtt”, és még nem ismertem fel teljesen a jelentőségét. Minden a korral jár."
Anastasia, 22 éves
„Amikor iskolás voltam, és a szüleimmel éltem, május 9-e családi ünnep volt számunkra. Elmentünk édesanyám szülővárosába, ahol felnőtt, és a kertben sok élénk skarlát tulipánt vágtunk. Hatalmas műanyag kancsókban vitték őket a temetőbe, hogy anyám nagyszülei sírjára helyezzék őket, akik részt vettek a háborúban és visszatértek onnan.
Aztán egy szerény, ünnepi családi vacsoránk volt. Ezért számomra május 9-e szinte meghitt ünnep. Most, mint gyermekkoromban, nem veszek részt a közös ünnepeken. A felvonulás elsősorban a katonai erőt demonstrálja, ez ellenkezik pacifista nézeteimmel.
Pavel, 36 éves
„Nem ünneplem május 9-ét, nem megyek felvonulást nézni, és nem veszek részt a Halhatatlan Ezred felvonulásában, mert nem akarok. Beszélnie kell a Nagy Honvédő Háborúról. Beszélnünk kell arról, hogy mi és miért történt, hogy a fiatalabb generációk tudják, mi a háború.
Ebben segít az oktatási rendszer változása, a családi nevelés – a szülők meséljenek gyermekeiknek a nagyszülőkről, a háborús veteránokról. Ha évente egyszer kimegyünk rokonok fényképeivel, és végigsétálunk a körúton, úgy tűnik, hogy nem fogjuk elérni ezt a célt.
Maria, 43 éves
„A nagymamám túlélte Leningrád ostromát. Beszélt egy kicsit arról a szörnyű időről. A nagymama gyerek volt – a gyerekek emléke gyakran felváltja a szörnyű pillanatokat. Soha nem beszélt a felvonulásokon való részvételről, csak arról, hogy sírt a boldogságtól az 1945-ös győzelem tiszteletére rendezett tisztelgéskor.
Május 9-ét mindig családi körben ünnepeljük gyermekeinkkel, háborús filmeket, fotóalbumokat nézünk. Nekem úgy tűnik, hogy csendesen vagy zajosan tölti ezt a napot, az mindenki dolga. Nem szükséges hangosan emlékezni, a lényeg az, hogy emlékezzünk.
„Mindenkinek megvan az oka, hogy a maga módján ünnepelje ezt az ünnepet”
Számos módja van a múlt emlékének tiszteletben tartásának. Emiatt gyakran adódnak konfliktusok: aki magabiztos a nagyszabású ünneplés szükségességében, az nem érti a csendes családi összejöveteleket vagy az ünneplés hiányát, és fordítva.
Mindenki azt hiszi, hogy ő jegyzi helyesen. Miért olyan nehéz elfogadnunk a miénktől eltérő véleményt, és miért választjuk úgy, hogy május 9-ét így töltjük, és nem másként – mondja Kozlova Anna pszichológus, egzisztenciális-humanisztikus pszichoterapeuta:
„A Felvonulás és a Halhatatlan Ezred olyan kezdeményezések, amelyek összehozzák az embereket. Segítenek annak felismerésében, hogy bár egy másik generáció vagyunk, emlékezünk a gyökereinkre. Nem számít, hogy ez az esemény offline vagy online kerül megrendezésre, mint tavaly és idén.
A hozzátartozók a menet közben mutatnak fotókat szeretteikről, vagy felteszik a Halhatatlan ezred weboldalára
Az ilyen nagyszabású akciók alkalmat adnak arra, hogy megmutassuk, mit csinált az előző generáció, és még egyszer köszönetet mondjunk. És valljuk be: „Igen, emlékszünk arra, hogy volt egy ilyen tragikus esemény a történelmünkben, és köszönjük őseinknek a bravúrt.”
Azok álláspontja is érthető, akik nem akarnak zajos felvonuláson részt venni, vagy a haditechnika indulásánál jelen lenni, mert az emberek különbözőek. Amikor azt mondják: „Gyere, csatlakozz hozzánk, mindenki velünk van!”, az embernek az az érzése lehet, hogy az ünneplést rákényszerítik.
Mintha megfosztanák a választástól, erre válaszul feltámad benne az ellenállás és a vágy, hogy kilépjen a folyamatból. A külső nyomásnak néha nehéz ellenállni. Néha meg kell küzdenie a megbélyegzéssel: "Ha nem olyan vagy, mint mi, akkor rossz."
Gyakran nehéz elfogadni, hogy egy másik személy különbözik tőlünk.
Ugyanakkor emiatt elkezdhetünk kételkedni magunkban: „Jól cselekszem?” Ennek eredményeként, hogy ne érezzük úgy magunkat, mint mindenki más, beleegyezünk abba, hogy azt tesszük, amit nem akarunk. Vannak olyanok is, akik nem szeretnek nagyszabású akciókban részt venni: kényelmetlenül érzik magukat nagyszámú idegen között, védik személyes terüket.
Kiderült, hogy mindenkinek megvan az oka, hogy a maga módján ünnepelje ezt az ünnepet – a családi hagyományokat követve vagy saját elveihez ragaszkodva. Bármilyen formát is választ, attól még nem lesz tiszteletlen az ünnephez való hozzáállása.”
A győzelem napja újabb ok arra, hogy emlékeztesd magad arra, hogy semmi sem fontosabb, mint a békés égbolt a fejed felett, és a másság miatti konfliktusok soha nem vezetnek semmi jóra.