tartalom
Amikor elégedetlenek vagyunk valakinek a viselkedésével, az első dolgunk az, hogy minden felháborodásunkat a „bűnösön” leküzdjük. Elkezdjük vádolni a másikat minden bűnnel, és a botrány új körbe lép. A pszichológusok azt mondják, hogy az úgynevezett „én-üzenetek” segítenek abban, hogy helyesen fejezzük ki álláspontunkat, és ne sértsék meg a beszélgetőpartnert az ilyen vitákban. Ami?
„Ismét megfeledkezett az ígéretéről”, „Mindig késik”, „Egoista vagy, állandóan csak azt csinálsz, amit akarsz” – ezeket a mondatokat nemcsak magunknak kellett kimondanunk, hanem hallanunk is, ahogy nekünk szólnak.
Ha valami nem a terveink szerint alakul, és a másik nem úgy viselkedik, ahogyan szeretnénk, akkor úgy tűnik számunkra, hogy hibáztatva, hiányosságokra mutatva lelkiismeretre hívjuk, és azonnal kijavítja magát. De nem megy.
Ha „Te-üzeneteket” használunk – érzelmeinkért a felelősséget a beszélgetőpartnerre hárítjuk –, természetesen védekezni kezd. Erős az az érzése, hogy megtámadják.
Megmutathatja a beszélgetőpartnernek, hogy felelősséget vállal érzéseiért.
Ennek következtében ő maga is támadásba lendül, és elkezdődik a civakodás, ami konfliktussá, esetleg kapcsolati töréssé is fajulhat. Az ilyen következmények azonban elkerülhetők, ha ettől a kommunikációs stratégiától az „én-üzenetek” felé haladunk.
Ezzel a technikával megmutathatod a beszélgetőpartnernek, hogy felelősséget vállalsz az érzéseidért, és azt is, hogy nem ő maga az oka aggodalmadnak, hanem csak bizonyos cselekedetei. Ez a megközelítés jelentősen növeli a konstruktív párbeszéd esélyét.
Az I-üzenetek négy szabály szerint épülnek fel:
1. Beszélj az érzésekről
Mindenekelőtt jelezni kell a beszélgetőpartner felé, hogy éppen milyen érzelmeket élünk át, amelyek sértik belső békénket. Ezek lehetnek olyan kifejezések, mint „ideges vagyok”, „aggódok”, „ideges vagyok”, „aggódok”.
2. A tények bejelentése
Aztán beszámolunk arról a tényről, ami befolyásolta állapotunkat. Fontos, hogy a lehető legobjektívebb legyen, és ne ítélje el az emberi cselekedeteket. Egyszerűen leírjuk, hogy pontosan mi vezetett a következményekhez egy elesett hangulat formájában.
Vegye figyelembe, hogy még az „én-üzenettel” kezdve is, ebben a szakaszban gyakran áttérünk a „Te-üzenetre”. Ez így nézhet ki: „Dühös vagyok, mert soha nem jössz ki időben.” Dühös vagyok, mert mindig rendetlen vagy.
Ennek elkerülésére jobb, ha személytelen mondatokat, határozatlan névmásokat és általánosításokat használunk. Például: "Idühös vagyok, ha késnek", "Rosszul érzem magam, ha koszos a szoba."
3. Magyarázatot adunk
Aztán meg kell próbálnunk elmagyarázni, miért sért minket ez vagy az a tett. Így követelésünk nem tűnik megalapozatlannak.
Tehát, ha késik, mondhatod: "...mert egyedül kell állnom és meg kell fagynom" vagy "...mert kevés az időm, és szeretnék tovább veled maradni."
4. Vágyat fejezünk ki
Végezetül meg kell mondanunk, hogy az ellenfél milyen viselkedését tartjuk előnyösebbnek. Tegyük fel: "Szeretnék figyelmeztetni, ha késésben vagyok." Ennek eredményeként a „Már megint késtél” kifejezés helyett a következőt kapjuk: „Aggódok, ha a barátaim késnek, mert úgy tűnik, valami történt velük. Szeretném, ha felhívnának, ha késnék.»
Természetesen az „én-üzenetek” nem feltétlenül válnak azonnal az életed részévé. Időbe telik, amíg a megszokott viselkedési stratégiáról egy új stratégiára váltunk. Ennek ellenére érdemes továbbra is ehhez a technikához folyamodni minden konfliktushelyzetben.
Segítségével jelentősen javíthatja a partnerrel való kapcsolatát, valamint megtanulhatja megérteni, hogy az érzelmeink csak a mi felelősségünk.
Gyakorlat
Emlékezzen vissza egy helyzetre, amelyben panaszkodott. Milyen szavakat használtál? Mi lett a beszélgetés eredménye? Sikerült megegyezésre jutni, vagy veszekedés tört ki? Ezután gondolja át, hogyan változtathatná meg a Te-üzeneteket én-üzenetekre ebben a beszélgetésben.
Lehet, hogy nehéz megtalálni a megfelelő nyelvet, de próbáljon olyan kifejezéseket találni, amelyek segítségével elmondhatja érzéseit anélkül, hogy hibáztatná partnerét.
Képzelje el maga előtt a beszélgetőpartnert, lépjen be a szerepbe, és halk, nyugodt hangnemben mondja ki a megfogalmazott «én-üzeneteket». Elemezze saját érzéseit. Ezután próbálja meg gyakorolni a készséget a való életben.
Látni fogja, hogy beszélgetései egyre inkább konstruktívan végződnek, és nem hagynak esélyt arra, hogy neheztelés sértse érzelmi állapotát és kapcsolatait.