A keszeg gyűrűn vagy ikrákon való fogása egy régi halászat, amely hagyományosan az ilyen halfajtákra alakult ki. Egyszerű és ötletes, de csónakot igényel, és csak az áramlatban használják.
Tojás: a fogás módja
A halászati módszer régi, sok horgászszakértő leírta, köztük Sabaneev is. A Szovjetunió éveiben különféle okok miatt tiltottnak tekintették. Talán – találékonysága és elérhetősége miatt. A modern horgászszabályok lehetővé teszik a horgászfelszerelésekhez kapcsolódó etetők használatát, beleértve a keszeg tojásfogási módját is. A következőkből áll.
- A csónak olyan területen van horgonyozva, ahol áramlás van, és feltehetően halak fognak csípni.
- Az etetőt leeresztik a fenékre egy kötélen úgy, hogy lejjebb legyen a csónaktól lefelé. A kötelet bizonyos mértékig megfeszítik, hogy biztosítsák a fogás kényelmét.
- A horgász kivesz egy horgászbotot, leggyakrabban fedélzeti típusút, tojással felszerelve. A tojás felszerelését kötélre helyezzük, a berendezést fokozatosan leeresztjük a vízbe úgy, hogy lefelé, majd a fenékre nyúljon.
- Harapásra várva. Harapáskor horgászást végeznek, melynek során az ikrák leszállnak a kötélről, a halat pedig kihúzzák. Ezt követően a tojásokat ismét kötélre helyezik, a horgokat visszahelyezik, és a felszerelést leengedik.
- Időnként fel kell emelni a felszerelést, hogy a fúvókával ellátott horgokat ne takarja el az adagolóból származó fenékiszap és élelmiszer, valamint mozgassa az adagolót úgy, hogy a takarmány kifolyjon belőle.
Amint látható, maga a módszer nem követeli meg a halásztól bonyolult felszerelést vagy bármilyen speciális készségeket, és minden csónakkal rendelkező halász számára elérhető. Természetesen csak a keszegfogásra engedélyezett időszakban és csak elfogadható méretű halakat lehet fogni.
felszerelés
A leírásból következően a felszerelés két részből áll: egy kötélen lévő feederből és egy felszerelt rúdból. Mindegyik egyformán befolyásolja a horgászat sikerét. Az etetőt elég nagy térfogatban használják ahhoz, hogy a horgásznak ne kelljen folyamatosan az aljáról felemelnie és új táplálékkal feltöltenie. A nagyobb mennyiségű táplálék pedig erősebb táplálék-irritációt okoz a vízben, ami lehetővé teszi, hogy nagy keszegnyájat vonzzon magához. Szokásos térfogata két litertől ötig terjed. Az etető zsinórja elég sima legyen, hogy a tojásokat le lehessen ereszteni rajta, és ne legyen túl nagy átmérőjű, hogy végigcsúszhassanak rajta, ne akadjanak el.
A felszerelt bot egy-két méter hosszú oldalrúd. Általában ez egy régi durva pergető bot és bármilyen más bot, amely nem túl drága és meglehetősen merev. Egy tehetetlenségi orsót vagy egy trolling szorzót helyezünk a rúdra. A tehetetlenség ebben a tekintetben jobb, mivel a tojások súlya alatt önjáróval könnyebb leszerelni róla a horgászzsinórt. Az orsóra 0.3-0.5 mm keresztmetszetű horgászzsinór van feltekerve.
A tojás különleges rakomány. Úgy néz ki, mint két golyó, amelyek egy drótrugóra vannak felszerelve, amely összenyomja őket. A rugó egyben egy szem, amelyhez a tojásokat a horgászzsinórhoz rögzítik. Néha „cseresznyének” hívják. A bot horgászzsinórjára süketen köthetők, vagy valamilyen szabad játék lehet a két limiter között. Az első módszert gyakrabban használják.
A tojások után jön a fő felszerelés. Több pórázból áll, amelyeket hurok-hurok módon rögzítenek a damilhoz, általában kettő vagy három van belőlük. A peték alatti damilszakasz elég hosszú ahhoz, hogy az áram könnyen ki tudja húzni. A pórázok hossza körülbelül fél méter, egymástól méteres távolságban helyezkednek el, és további métert távolítanak el a tojásoktól, hogy ne legyen horog az etetőn. A forgót nem használjuk pórázra, mert megnehezítik a felszerelést és megakadályozzák, hogy kiegyenesedjen.
A horgok és fúvókák a szokásosakat használják, mint a keszeg fenékhorgászatánál. A vezetékek keresztmetszete 0.15-0.25 mm. A legnagyobb fúvókát általában a legutolsó pórázra helyezik egy horoggal, így az összes kelléket maga mögé húzza. Néha egy kis vitorlát is használnak - egy kerek süllyedő műanyagdarabot, amelyet a fő horgászzsinór végére helyeznek. Gyorsan meghúzza a tétet pórázokkal, és engedi, hogy a tackle egyenesen a fenékre feküdjön. Amint látja, a felszerelés meglehetősen egyszerű, és általában a horgászok saját kezűleg készítik el.
Horgásztaktika
Igen, igen, még egy ilyen egyszerű módszernek is van taktikája. A horgász fő asszisztense a csónakból történő horgászat során a visszhangjelző. A halakat 2 méter mélyen kell keresni, kisebb mélységben túlságosan félni fogja a csónakot. Főleg, ha a csónak nem gumis és a benne horgász nagyobb zajt kelt. A horgászterületnek viszonylag fűtől mentesnek kell lennie, de nem messze attól. A keszeg szeret ott állni, különösen nyáron. Ha halat mutat a visszhangjelző, akkor jó, ilyen oldalra kell állni. Ha nem, talán később jön csaliért.
A legkényelmesebb a csónakot az áramlaton áttenni. Így a lehető legtöbb teret kapja a horgászathoz. Ugyanakkor a horgász a parton ül a hajó túloldalán. Az adagolót vagy közvetlenül a csónak alá, vagy kis távolságra dobják. Az etető ebben az esetben nem lesz a csónak árnyékában, és a sekély vízben lévő halak nem félnek közelebb jönni. Ez különösen akkor érezhető, ha a nap lefelé süt, és árnyékot vet a csónakról távolabbra. Mély vízben az etetőt általában a csónak alá engedik le.
Ezt követően a tojásokat úgy helyezik fel az etetőzsinórra, hogy az őket követő damil ne tekeredjen a zsinór köré, és egyenesen lefelé haladjon. Ezt követően a karót pórázokkal a vízbe engedik, és megvárják, míg lemennek a folyón. Ezután a tojásokat lassan leengedjük a zsinór mentén az etetőhöz, és várjuk a harapást.
A harapást általában az adagolózsinórt tartó bal kézzel érezzük. Ehhez kicsit meg kell húzni, de nem túlságosan, és kicsit húzni kell a tojásokat, hogy súlyukkal a zsinórt is húzzák. A lényeg, hogy a kéz mögötti zsinór sehol se érjen hozzá a csónak oldalához vagy egyéb alkatrészeihez, különben a harapást nem lehet észrevenni. A horgász bal kezében zsinórt tartva, jobbjában bottal ül, és kapásra vár. Használhat kapásriasztásokat a főbothoz társítva – bólintások, harangok, úszók stb. Csak akkor működnek jól, ha a tojások szabadon mozognak a damil mentén.
Harapásnál fontos, hogy a vágást helyesen, kellő amplitúdóval végezzük. Ebben az esetben két dolog történik: az ikrák leszállnak a zsinórról, és a hal megakad. Kényelmesebb ezt hosszabb bottal megtenni, főleg jó mélységben, hogy a zsinór lazasága is megszűnjön.
Hol és mikor kell keszeget keresni
Ez kulcskérdés az ikrahorgászat során, mert ha rossz helyet választunk a horgászathoz, azzal kockáztatjuk, hogy időt és csalit veszítünk. A legjobb, ha vízi növényzettel rendelkező helyek közelében keressük, de horgászathoz válasszunk tisztább helyet. A kis területeket kerülni kell. A gyűrűs és tojásos horgászathoz a 3-4 méteres mélység a legalkalmasabb, nem túl erős áramlatban. Általában ez egy szakasz vagy egy kanyar a folyón egy meredek part közelében. A hasadékokon a keszeg ritkán táplálkozik, de ott meg lehet próbálni horgászni.
A keszeg szívesen táplálkozik a puha fenekű területeken, ahol sok féreg és vízi rovar található. Az ilyen területek közelében azonban nem kerüli a sziklás helyeket, kagylókat, sőt inkább ragaszkodik hozzájuk. Tekintettel arra, hogy általában a kagyló alja és a kövek fűmentesek, célszerű megkeresni és föléjük állni.
Csónakon jobb állni akár a széle fölött, akár a meder közelében. Érdemes odafigyelni a barázdákra, mélyedésekre, de csak azokon a helyeken, ahol nincs ragadozó. Nincs értelme felállni. Ezek a területek általában nem túl gazdagok táplálékban, és mind az áramlattal, mind a gravitáció hatására lefelé gördülnek a hegygerincig. De a kimosott part közelében lévő helyeket érdemes megfogni, még akkor is, ha van ott lejtő.
A keszeg reggel és alkonyatkor aktív. Ahol fehér éjszakák vannak, ott éjjel reggelig lehet fogni – ilyenkor harap a legjobban. Sötétben kevésbé aktív, és éjszaka csak különleges körülmények között fogják meg. Általában a tevékenység ideje alatt kisebb területekre megy. Pihenési időszakokban a dévérkeszeg csapatok általában mélyre lejtő alatti gödrökben, örvénylőmedencékben és más mélytengeri helyeken állnak.
Az őszi hideg beköszöntével a keszegállományok letargikusabbakká válnak, és egyre kevésbé mozognak a víztározón. Visszahúzódnak a téli parkoló helyeire. A folyókon 4-5 méteres vagy annál nagyobb mélységű helyeket keresnek. Ott érdemes szeptember elejétől szinte fagyásig fogni őket. A keszeg ilyenkor lomha, és nagyon fontos, hogy helyesen határozzuk meg a harapást, és ne késsünk el a horgászattal.
A tavaszi gyűrűs horgászat volt a legeredményesebb, egy csónakból annyit fogtak a horgászok, amennyit néha még a hálóban sem. A mi korunkban azonban tilos a tavaszi horgászat, mivel az ívási tilalom alá esik. De amint véget ér, megkezdheti a tojások és más módszerek horgászatát egy csónakból, betartva a helyi szabályokat és korlátozásokat, hogy ne károsítsa a természetet. A keszeg legaktívabb harapása a nyár elején és közepén van, majd augusztusra kissé alábbhagy, novemberben gyakorlatilag leáll. Az alábbi videóban biztonságosan ellenőrizheti ennek a hajtóműnek a működését, a lényeg a megfelelő súlyok kiválasztása és a beszerelés a diagramok szerint.