Pontyfogás úszóboton

A csalival való horgászatot nem a nagy trófea megszerzésének lehetősége miatt értékelik, hanem a hozzáférhetőség, a láthatóság és az izgalom miatt. A kárász horgászata úszóboton nagyon jól megközelíthető, ennek a halnak a kapása látványos, változatos. Az ilyen horgászat minden másnál kellemesebb pillanatokat hozhat. Ahhoz, hogy mindig a fogás mellett maradjon, mindent jól kell megtennie, és ki kell használnia más halászok tapasztalatait.

Horgászbot kiválasztása

A horgászathoz először magára a botra van szüksége. Az úszóbot, a kárász legfontosabb felszerelése, háromféle lehet – légy, bolognai és gyufa.

Itt érdemes beszélni arról, hogy általában milyen körülmények között zajlik a horgászat. Csónakból a kárász ritkán kerül úszós horgászbotra. Általában mindent a partról csinálnak, mivel a kárász ritkán él nagy, széles víztestekben, és csónakba ülve is megközelíthető. A második pont az, hogy a horgászat általában álló vagy lassú folyású vízben történik.

A kárászok legkényelmesebb úszóeszköze a légybot. Ez egy közönséges bot orsó és gyűrűk nélkül, amelyhez egy úszóval ellátott horgászzsinór van rögzítve. Néha a parttól távolabb is kell halat keresni. A Match felszerelés itt segíthet. Ritkán, amikor meg kell fogni az áramot, akkor jól jön egy lapdog, amely a fúvóka kioldásával segít elkapni.

A hazai horgászok körében azonban továbbra is népszerűbb a bolognai horgászbot. Itt minden világosnak tűnik – ez egyetemesebb. Vannak, akik nagy hatótávolságú dobásra használják, és gyufát gyufán kapnak. Íme a lendkerék és a bolognai felszerelés összehasonlítása kárászhorgászatkor:

Folytathatja a legyezőbot összes előnyének felsorolását a bolognaival szemben, de mindez sokáig tarthat. A gyors sodrásban kárász nem található, így el lehet felejteni az öleb utolsó előnyét. A legtöbb horgász egy okból hajlik az ölebbe – távolabbra is lehet dobni. Tényleg szükséges a horgászathoz?

Hosszú távú horgászat

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy az orsóval való tackle jobban illeszkedik. Valójában ez néha sikerhez vezet, de milyen messzire kell dobnia? Valójában a 20 méter feletti dobás már egy nem alkalmazkodott ölebnél is gondot okoz, de vannak más akadályok is. A helyzet az, hogy egy szokásos típusú úszót, amelyet mind a lendkeréken, mind a bolognai fogaskeréken használnak, rossz körülmények között még tizenöt méteren is nehéz megkülönböztetni.

A nehéz körülmények a következők:

1. Fogás a nap ellen
2. Könnyű hullámok és csillogás a vízen
3. Szeszélyes halfalatok
4. A nap a szemekben és egy sík felület, amelyen sok visszaverődés van a másik oldalról
5. Nem olyan jó a látása, mint a legtöbb horgásznak.

Természetesen „ólomos” víznél és felhős őszi égboltnál szél híján jól kivehető az úszó, főleg világossárga antennával. Ez azonban nagyon ritkán fordul elő, egy közönséges úszó maximum 10 méterről látható. Ezt a távolságot orsó nélküli legyezőbottal könnyedén „befejezhetjük”. Kiderült, hogy a plusz öt méteres dobásért hatalmas kényelmetlenséggel kell fizetni, amikor a kéz állandóan fáradt, a szem pedig állandóan feszült.

Légybotos horgászat

Egy ilyen kárász horgászbot megkönnyíti a part menti zóna megfogását, könnyen bedobja az ablakokba a növényzet közé és a fű közé. Az úszó alatt nagyon szabadon játszhatsz a csalival – néha lenyűgöző eredményt hoz. A kárászoknak szánt légybot hossza legalább 4, de legfeljebb 6 méter, minden a tározótól és az adott körülményektől függ. A botpróba nem túl fontos, de célszerű nem túl kemény botot választani.

A horgászzsinórt 0.1-0.15 mm-ig használják, érdemes vastagabbat tenni, ha a horog gyakran tapad a sáshoz, nádhoz, gyékényhez. A póráz nincs mindig elhelyezve. Először is, magának a horgászzsinórnak a vastagsága már elég kicsi, másodszor, beakasztáskor szinte mindig el lehet engedni a horgot, és ha süket, akkor szinte mindig csak maga a horog válik le, amikor eltörik. Az ilyen felszerelést kedvelők általában a minimális vastagságot választják, körülbelül 0.08 mm-t. A kárász tömege általában nem több, mint egy kilogramm, megfelelő ügyességgel ki lehet húzni egy ilyen halat. A nagy pontyokhoz ismét jobb, ha egyáltalán nem használunk pórázt.

Az úszót a horgászat körülményeinek megfelelően választjuk ki: a lehető legkönnyebb. A kárász esetében a leguniverzálisabb a fordított ejtés lesz. Általában azt választják, amelyik két ponton szorosan rögzítve van, ami lehetővé teszi a fúvókával való együttjátszást. Az egy ponton rögzített termék csak nagyon erős fű közé kerül.

Ha kihúzáskor fű vagy ág kerül az antenna és a damil közé, akkor a kellék gyakran elakad, ilyenkor nagyon könnyen elveszíthető a hal és az úszó is. Az egy ponton rögzített úszó egy ponton nem fog így viselkedni. Az ilyen horgászbottal rendelkező kárász csúsztatási lehetőséget csak az egyetlen esetben alkalmazzák – amikor a nádasok, tavirózsák közé bedobják egy apró ablakba, ahol etették a halakat. Tehát, ha közelebb van a süllyedőhöz, minden a célpontra esik.

Az úszót úgy kell szállítani, hogy a horgászatot gyenge áramban vagy állóvízben, lehetőség szerint – felhajtóerő tartalék nélkül, az antenna alatt – végezzük. Leggyakrabban a kárászok emelkednek, így használhatunk egy keszeg úszót is, amelynek antennáján van egy „izzó”, de ez nem túl sokoldalú lehetőség. Az „erős” helyeken történő horgászat arra kényszeríti Önt, hogy egy ponton koncentrált terhelést végezzen, ami kevésbé lesz zavaros, és átnyomja a felszerelést a fűszálakon.

A pásztort nem mindig használják, mivel egyszerűen beleragadhat a sárba, vagy beleragadhat az alsó növényzetbe, ami további ellenállást kelt a harapás és a beakasztás során.

Általában az úszó-süllyesztő-horog legegyszerűbb felszerelését használják, könnyen felszerelhető, gyorsan, forgó és póráz nélkül. Felszerelési lehetőség – benőtt fenékhez az alján fekvő süllyesztőt és felette lefolyó pórázt használnak. De ez már nem úszós, hanem inkább fenékhorgászat, amelyben úszós jelzőberendezést használnak.

A fogó horog „ponty” típusú, a csípés végén egy kis „karom” van. Mérete a hegyétől az alkarig legalább 5 mm széles legyen, a kárász szája elég húsos, kis horog nem fogja meg. A horog típusa általában megfelel a rögzítés típusának – hosszú alkarú féreg, kenyér, tészta, gabona, búzadara, vérféreg esetében – rövid.

Néha horog helyett egy kis mormyshkát tesznek. Ilyenkor az úszó terhelése is megváltozik, változik a harapás típusa is. Ez általában akkor történik, amikor egy kicsit együtt játszanak a tackle-lel, enyhén húzzák a rudat, és leütik a mormyshkát az aljára.

Itt is megjelenik teljes pompájában a légybot – nagyon pontosan dobható, mérve a mélységet, egy kis lyukat vagy más jellegzetes pontot találva az alján egy jiggel.

A horgászathoz jobb, ha van nálad két, kissé eltérő hosszúságú légybot, és mindegyikhez - egy szerelékkészlet, amelyen legalább két vagy három úszó már fel van töltve az orsókra.

Nem tudni, hogy milyen jellegű lesz a kapás, lesz-e szél, vastagabb vagy vékonyabb zsinórt kell-e használni. Egyszerre is beszerezheti mindkét botot, és egyszerre kettőt foghat, különböző fúvókák használatával és állványra helyezésével. Nincs értelme háromnál több horgászbotot használni.

Match tackle

Itt érdemes a Light osztályú match tackle-t, a zsinórhoz szorosan rögzített úszót – az úgynevezett waglert – használni, kb. 0.2 mm-es zsinórt. A horgászat általában legfeljebb 2 méteres mélységben történik, benőtt fenékkel, amelyre normális, hogy ne tegyenek süllyesztőt, ezért a fészerrel történő horgászatot ritkán használják. Az úszó jól látható. Általánosságban elmondható, hogy horgászaink körében nem túl népszerű a felszerelés, elég specifikus, és ugyanazokon a helyeken, ahol gyufával fogják a kárászt, nem kevésbé lehet fogni légybottal, de könnyebb összeszerelni és felszerelni. azt is elsajátítani. Ezért jobb, ha ezt a témát egy másik cikkre hagyja.

Etetés és csali

A horgászatnál és az úszós horgászatnál meghatározó jelentőségű a talajetető és a csali. A kárász napközben igyekszik kis mozdulatokat tenni a tározó körül, a csali miatt egész nap egy helyen marad. Néha harap, de távol áll a parttól és fél közel jönni. A csali lehetővé teszi számára, hogy merészebbé tegye, közelebb jöjjön és aktívabban reagáljon a horgon javasolt édességekre. Ez már teljesen kiküszöböli a „hosszú öntés” előnyeit. Gyakran előfordul, hogy a parthoz közel álló csuka akadályozza meg a kárász közeledését. Amikor a harapás gyengül, csak helyet kell változtatnia, és meg kell várnia, amíg elúszik.

Az olyan tározókban található csali esetében, ahol legalább van teteje, nem kívánatos poros készítményeket használni. Ezt a halat a fenékre vonzza, ami folyamatosan húzza a horgokat, és hamis harapásokkal idegesíti a horgászt. Ha csak egy kárász van, akkor a legjobb, ha poros „csótány” vásárolt kompozíciókat használ, amelyek képesek a halakat messziről vonzani egy poroszloppal a vízben. A legjobb, ha kis adagokban és folyamatosan etetni.

Az etetőt, még ha csónakból horgásszák is, általában nem használják. A helyzet az, hogy ha egy adagoló szállítja, akkor elkerülhetetlenül iszapba kerül. Az iszapmentes helyeken pedig még a kárászt sem érdemes etetni. Még kis távolságon is érdemes csúzlit használni, ez lehetővé teszi az ömlesztett etetést anélkül, hogy a golyókat összenyomná. Így a csali és a csali egyenletesen oszlik el a fenék mentén, az algaszőnyeg tetején, láthatóvá válik a halak számára.

Az árpa zabkása nagyon jó csali. Alacsony fajsúlyú, és nem süllyed sokáig iszapba. Egyéb gabonafélék közül a köles ajánlható – az is sokáig a felszínen fekszik. Észrevették, hogy a kárász a köles miatt megbolondul – láthatóan szereti az illatát. És olcsóbb is, mint a gyöngy árpa, azonban azt is helyesen kell főzni, optimális a kölest összekeverni kész csalival és úgy etetni.

Fúvókák

A ponty nagyon szeszélyes hal, különösen nyáron. Általában napközben gyakran változtat a preferenciáin. Utána járva legalább két különböző fúvókát kell raktáron tartania – egy növényi, egy másik állati, és lehetőleg három vagy négy fúvókát. Ha megtalálta a számára megfelelő helyet, érdemes kipróbálnia mindegyiket, és megtudni, mire tud ráharapni, melyik csali vagy csali működik a legjobban.

A legjobb gyógynövényes csalétek a mastyrka és a búzadara. A legjobb állati csalik a vérférgek és a férgek. Egy szitakötő lárván is megfogják – egy nagy is gyakran megragadja, főleg tavasszal. Néha egy kis felső ivadék szolgálhat állati csaliként. Ebben az esetben a fúvóka nagy súlya befolyásolja a beállítást, a szállítmánynak kisebbnek kell lennie. Általánosságban elmondható, hogy a kárász nem ragadozó, de előfordul, hogy egy nagy nem utasítja el a fenék közelében lévő sebzett halat. A kicsi nem valószínű, hogy ilyen fúvókát vesz fel.

A mastyrkán és a búzadarán kívül árpát, csillaggal jelölt tésztát, egész borsót, búzadarából sült „palacsintát”, zabpelyhet használnak, forrásban lévő vízzel leöntve.

Ezek közül a fúvókák közül a borsó a legritkább, de a tésztát, az árpát és a „palacsintát” gyakran használják. A legegyszerűbb és legolcsóbb fúvóka egy zsemlemorzsa. Horogra kell tenni, enyhén kitépni a cipóból, és csak enyhén lapítani, hogy szélesen lógjon a vízben, és megjelenésével vonzza a halakat. A rozsmorzsán a kárász általában rosszabbul viseli magát. A morzsa apróságot eszik, és ez a fő problémája.

Horgásztaktika

A legjobb hely egy pangó tavacska. Ismeretlen víztesthez érve meghatározzák annak típusát, megtelepednek a kiválasztott helyen. A Crucian általában különböző időpontokban tapad bizonyos helyekre. Kivéve persze, ha ez egy tisztán kárász tó, ahol egyenletesen és nagyon sűrűn kitölti a teljes térfogatát. Megpróbálnak fogni, próbálnak együtt játszani egy csalival, különböző távolságra dobnak a parttól, kísérleteznek csalikkal.

Mikhalych csatornáján van egy jó videó a fogásokról, fúvókával játszva, online, ez egy nagyon régi módja a pontyok, keszegek és egyéb halak úszóval, állóvízben történő fogásának. Egy ilyen terv és egy kis trükk nem egyszer mentette meg a halászokat. Majd ha fél óráig nincs kapás, horgászhelyet váltanak. Ha volt harapás, csalival próbálják becsalogatni a kárászt. Általában az esetek 90%-ában sikerül.

Nagyon fontos a fenék jellege és a helyes mélységmérés. A játék közbeni horgászathoz a fúvókának „kopognia” kell az alján. A méréshez mélységmérőt használnak - egy súlyt, amely a horoghoz tapad. Ha az alját szarvasfű és elodea bozót borítja, ez problémát jelenthet. A szarvasfű szárai függőlegesen helyezkednek el a vízben, a halak közéjük „gömbölyödnek”, táplálékot gyűjtenek.

De Elodea folyamatos „bundát” tud alkotni. Örülök, hogy ez utóbbi általában csak 1-2 méterre nő a parttól. Azokon a helyeken, ahol sok a fenékfű, a súlyt távol helyezik el a horogtól, és az utóbbi egyszerűen valahol mélyebben lóg az algákban. Azt is megfogják, ha a fű majdnem a felszínig betöltötte a tározót – szinte az úszó alá emelik a terhet, a horog alulról egy szabad damildarabon lóg kb fél méternyire valahol a növények között.

Nagyon jó nádat, tavirózsát fogni az ablakokban. A kárász ilyen helyeken jól érzi magát, a csali biztonságosnak tűnik számára. Kategorikusan nem ajánlott mesterséges ablakokat kialakítani, még a nádat előre kitépni és a növényzetet szétnyomni – ilyen helyeken a kárász sosem fér el. Ha a part benőtt cserjékkel, gyékényekkel, gyakran találkozhatunk nagyméretű egyedekkel közvetlenül a szárak alatt, amelyek kilógnak a víz fölé, vagy lógnak rajta. Érdemes azonnal elkapni az ilyen zónákat.

Hogyan kell horgászbottal kárászt fogni egy ismeretlen tóban? Az alapszabály, hogy minél kényelmetlenebb a hely, annál nehezebben lehet eljutni hozzá. Minél több a fű, és minél kényelmetlenebb megfogni, annál több zsákmányra számíthat ott. Nos, a csali természetesen eldönti a horgászat sikerét.