tartalom
A makréla a süllőszerű rendbe tartozó tengeri halak nagy, elszigetelt családja. Az egész család 15 nemzetségbe tartozik, amelyekben legalább 40 faj található. Mielőtt a család általános jellemzőit és a legnépszerűbb halakat ismertetnénk, érdemes megjegyezni, hogy többféle hal létezik, amelyek jellemzőit más, külön cikkekben ismertetjük. Sok kiváló trófea, és gyakran utaznak az emberek a Föld másik felére, hogy tengeri horgászatot végezzenek rajtuk. A család egyes halai között jelentős különbségek vannak, de a köztes fajok jelenléte miatt egyetlen családba egyesülnek. Ez a cikk számos hasonló faj, az úgynevezett makréla halászatának jellemzőit és módszereit ismerteti. Különböző földrajzi területeken élnek, de az elterjedési területek átfedhetik egymást. A makréla csoport leggyakrabban két, egymással szorosan összefüggő nemzetséget foglal magában: a trópusi makrélákat és a valódi makrélákat. Minden makréla felismerhető tulajdonságokkal rendelkezik – ez egy vékony test, keskeny, oldalról összenyomott farokszárral. A test alakja, az uszonyok és a gerincek jelenléte arra utal, hogy a legtöbb makréla kiváló úszó. Ismert tény, hogy egyes fajoknál a testhőmérséklet valamivel magasabb, mint a környezeté. A száj közepes, kis kúpos fogakkal van ellátva, beleértve a szájpadlást és a vomer fogakat is. A legtöbb makrélafaj mérete eléri a 70 cm-t. Ezek nyílttengeri, iskolai halak, amelyek életük során nem kapcsolódnak a fenékhez.
A makréla fogásának módjai
A halfajták, méretek és életmód változatossága eltérő horgászmódszert jelent. Szinte minden makréla kereskedelmi faj. Az olyan halakat, mint a makréla, a tonhal és más fajok kifogják a szabadidős tengeri horgászat különféle típusaival, például trollkodással, pergető felszereléssel a horgászathoz, sodródáshoz és egyebekhez. Érdemes még egyszer tisztázni, hogy ez a cikk a viszonylag kis méretű makrélafajokat tárgyalja. Az orosz partok mentén elterjedt kisebb makrélák, mint például a bonito, többhorgos felszereléssel „futószerelvényes” botokkal, sőt a legegyszerűbb úszóbotokkal is kifoghatók. Tekintettel a makrélák létezésének körülményeire, ennek a fajnak a legtöbb halát a víz felszínének közvetlen közelében fogják ki. A legyező horgászat kedvelői számára a makréla a makréla is nagyon érdekes horgászati tárgy.
Makréla fogása pergetéskor
A makréla horgászatára szolgáló klasszikus pergetőboton való horgászathoz való felszerelés kiválasztásakor tanácsos a „csaliméret + trófeaméret” elvét követni. Ezen túlmenően prioritást kell adni a megközelítésnek – „fedélzeti” vagy „parti horgászat”. A tengeri hajók kényelmesebbek pergető horgászathoz, de itt lehetnek korlátozások. Közepes méretű fajok fogásához nincs szükség „komoly” tengeri felszerelésre. Bár érdemes megjegyezni, hogy még a közepes méretű halak is kétségbeesetten ellenállnak, és ez sok örömet okoz a horgászok számára. A makrélákat a víz felső rétegeiben tartják, ezért a klasszikus csalikkal való horgászat leginkább a tengeri vízi járművek pergető botjainál érdekes: pergető, wobbler stb. Az orsóknak megfelelő horgászzsinórral vagy zsinórral kell rendelkezniük. A problémamentes fékrendszer mellett a tekercset védeni kell a sós víztől. A tengeri horgászfelszerelések sok típusánál nagyon gyors vezetékezésre van szükség, ami a tekercselési mechanizmus magas áttételi arányát jelenti. A működési elv szerint a tekercsek lehetnek szorzó- és inerciamentesek is. Ennek megfelelően a rudakat az orsórendszertől függően választják ki. A botok választéka nagyon változatos, jelenleg a gyártók nagyszámú speciális „nyersanyagot” kínálnak különféle horgászati körülményekhez és csalitípusokhoz. A pergető tengeri halakkal történő horgászatnál nagyon fontos a horgásztechnika. A megfelelő vezetékek kiválasztásához tapasztalt horgászokhoz vagy vezetőkhöz kell fordulni.
Makréla horgászata az „öntörvényűeken”
A „zsarnok” horgászata az egyértelműen orosz eredetű név ellenére meglehetősen elterjedt, és a horgászok világszerte használják. Kisebb regionális különbségek vannak, de a horgászat elve mindenhol ugyanaz. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a fúrótornyok közötti fő különbség inkább a zsákmány méretéhez kapcsolódik. Kezdetben semmilyen rúd használatát nem biztosították. Egy tetszőleges formájú orsóra tekernek bizonyos mennyiségű zsinórt, a horgászat mélységétől függően ez akár több száz méter is lehet. A végére egy megfelelő súlyú, legfeljebb 400 g súlyú süllyesztő van rögzítve, néha egy hurokkal az alján, hogy rögzítse a kiegészítő pórázt. A pórázokat a zsinórra rögzítik, leggyakrabban körülbelül 10-15 darab mennyiségben. A pórázok a tervezett fogástól függően anyagokból is készülhetnek. Lehet monofil vagy fém ólom anyag vagy huzal. Tisztázni kell, hogy a tengeri hal kevésbé „finomodik” a berendezés vastagságához képest, így elég vastag monofil (0.5-0.6 mm) is használható. A berendezés fém részeinél, különösen a horgoknál érdemes észben tartani, hogy azokat korróziógátló bevonattal kell bevonni, mert a tengervíz sokkal gyorsabban korrodálja a fémeket. A „klasszikus” változatban a „zsarnok” csalikkal van felszerelve, színes tollakkal, gyapjúszálakkal vagy szintetikus anyagdarabokkal. Ezen kívül a horgászathoz kis pergetőket, kiegészítőleg rögzített gyöngyöket, gyöngyöket stb. A modern változatokban a berendezés egyes részeinek csatlakoztatásakor különféle forgókat, gyűrűket és így tovább használnak. Ez növeli a felszerelés sokoldalúságát, de ronthatja a tartósságát. Megbízható, drága szerelvényeket kell használni. A „zsarnok” halászatára szakosodott hajókon speciális fedélzeti eszközök biztosíthatók feltekercselő felszereléshez. Ez nagyon hasznos nagy mélységben történő horgászat esetén. Ha jégről vagy csónakból, viszonylag kis zsinóron történik a horgászat, akkor elegendőek a szokásos orsók, amelyek rövid botként szolgálhatnak. Hozzáférőgyűrűs oldalbotok vagy rövid sósvízi pergetőbotok használatakor minden többhorgos szereléknél probléma adódik, amikor a felszerelés kigördül a hallal való játék közben. Kishalak fogásakor ezt a problémát 6-7 m hosszú áteresztőgyűrűs botok, nagy halak fogásakor pedig a „működő” pórázok számának korlátozása oldja meg. Mindenesetre a horgászfelszerelés elkészítésekor a fő vezérmotívum a kényelem és az egyszerűség legyen a horgászat során. A „Samodur”-t többhorgos berendezésnek is nevezik, természetes fúvókával. A horgászat elve meglehetősen egyszerű: miután a süllyesztőt függőleges helyzetbe előre meghatározott mélységbe süllyeszti, a horgász a függőleges villogás elve szerint időszakosan megrántja a felszerelést. Aktív harapás esetén ez néha nem szükséges. A halak horgokra „leszállása” előfordulhat a berendezés leeresztésekor vagy a hajó dőlésszögéből.
Baits
A legtöbb makrélafaj meglehetősen falánk, bár nem nagy ragadozó. A horgászathoz különféle csalikat használnak, különösen a wobblereket, pergetőket, szilikon utánzatokat használnak pergető horgászathoz. Természetes csalikból halból és kagylóhúsból, rákfélékből és így tovább vágott darabokat használnak. A többhorgos felszereléssel végzett horgászat gyakran meglehetősen egyszerű „trükkök” használatát jelenti rögtönzött anyagokból. Légy horgászfelszerelés használatakor a legyek és kis és közepes méretű szalagok nagy arzenálját használják.
Horgászhelyek és élőhelyek
Mint már említettük, a családban sok hal és különféle fajok találhatók. Ettől függetlenül, és a helyi elnevezésekből is, a tudományos irodalomban jelentős számú fajt neveznek makrélának a regionális kötődés jelzésével, például a japán makrélát, az atlanti makrélát stb. A legnagyobb diverzitás a Világóceán trópusi és szubtrópusi szélességi köreinek meleg vizeiben figyelhető meg. De például az atlanti makréla a Földközi-tenger és a Fekete-tenger mérsékelt övi vizein él. Ezen túlmenően ennek a halnak az elterjedési területe eléri az Északi- és a Balti-tengert.
Ívás
A makréla ívási ideje nemcsak regionálisan, hanem a környezeti viszonyoktól függően is jelentősen eltérhet. Az északi populációkat a tavaszi-nyári ívási időszak jellemzi. Ezen túlmenően, az adott év időjárási viszonyaitól függően, a halak a melegebb áramlatokkal rendelkező régiókba vándorolhatnak. Ha hideg van, váltson jelentős mélységbe. Mint már említettük, a halak semmilyen módon nincsenek „kötve a fenékhez”, ezért minden életfolyamat csak a víz hőmérsékletétől függ, beleértve az élőhelyek tengerében folyó áramlatokat is. A partra a hal az ívás előtti és az ívás utáni időszakban érkezik, hizlalás céljából, mint a takarmányfajok által aktívan lakott tengeri övezetben. A makréla 2-4 évesen válik ivaréretté. Egyes fajoknál a nőstények évente kétszer is ívhatnak, ami lehetővé teszi, hogy a faj megfelelően nagy tömegjelleget tartson fenn.