Szerző: Yu.B. Gippenreiter
Mik a szükséges és elégséges kritériumok egy kialakult személyiséghez?
Felhasználom a gyermekek személyiségfejlődéséről szóló monográfia szerzőjének, LI Bozhovichnak (16) megfontolásait. Lényegében két fő kritériumot emel ki.
Első kritérium: az ember akkor tekinthető személynek, ha az indítékaiban egy bizonyos értelemben hierarchia van, nevezetesen, ha képes legyőzni saját közvetlen késztetéseit valami más érdekében. Ilyen esetekben az alanyról azt mondják, hogy képes a közvetített viselkedésre. Ugyanakkor azt feltételezzük, hogy azok a motívumok, amelyek által az azonnali indítékokat legyőzik, társadalmilag jelentősek. Eredetükben és jelentésükben társadalmiak, vagyis a társadalom határozza meg, egy személyben neveli őket.
A személyiség második szükséges kritériuma a saját viselkedésének tudatos irányításának képessége. Ez a vezetés tudatos indítékok-célok és elvek alapján történik. A második kritérium abban különbözik az elsőtől, hogy éppen az indítékok tudatos alárendeltségét feltételezi. Az egyszerűen közvetített viselkedés (az első kritérium) alapulhat a spontán módon kialakult motívumok hierarchiáján, sőt a „spontán erkölcsön” is: lehet, hogy az ember minek nincs tudatában? bizonyos módon cselekedett, ennek ellenére egészen erkölcsösen cselekedett. Tehát bár a második jel is a közvetített viselkedésre utal, éppen a tudatos közvetítés a hangsúlyos. Feltételezi az öntudat, mint a személyiség különleges példányának meglétét.
A szoba romokban hevert, de a lány összehajtotta a szalvétáját.
letölthető videó
E kritériumok jobb megértése érdekében vizsgáljunk meg egy példát – egy olyan személy (gyermek) megjelenését, akinek a személyiségfejlődése nagyon erősen késleltetett.
Ez egy meglehetősen egyedi eset, a híres (mint a mi Olga Skorokhodova) süket-vak-néma amerikai Helen Kellerről van szó. Felnőtt Helen meglehetősen kulturált és nagyon művelt emberré vált. Ám 6 évesen, amikor a fiatal tanárnő, Anna Sullivan megérkezett a szülei házába, hogy elkezdje tanítani a lányt, teljesen szokatlan lény volt.
Ezen a ponton Helen mentálisan meglehetősen fejlett volt. Szülei gazdag emberek voltak, és Helennek, egyetlen gyermeküknek minden figyelmet szenteltek. Ennek eredményeként aktív életet élt, jártas volt a házban, szaladgált a kertben és a kertben, ismerte a háziállatokat, és sok háztartási eszközt tudott használni. Barátságos volt egy fekete lánnyal, egy szakács lányával, és még olyan jelnyelven is kommunikált vele, amelyet csak ők értettek.
Ugyanakkor Helen viselkedése szörnyű volt. A családban a lány nagyon sajnálta, mindenbe beletörődtek, és mindig engedtek a követeléseinek. Ennek eredményeként a család zsarnokává vált. Ha nem tudott elérni valamit, vagy egyszerűen megértették, dühös lett, rugdosni, vakarózni és harapni kezdett. Mire a tanár megérkezett, már naponta többször megismétlődött az ilyen veszettségi roham.
Anna Sullivan leírja, hogyan történt az első találkozásuk. A lány már várta őt, mivel figyelmeztették a vendég érkezésére. Lépéseket hallva, vagy inkább a lépések rezgését érezve, fejét lehajtva rohamra rohant. Anna megpróbálta átölelni, de a lány rúgásokkal és csípésekkel kiszabadította magát alóla. Vacsoránál a tanár Helen mellé ült. De a lány általában nem ült a helyén, hanem megkerülte az asztalt, mások tányérjaiba tette a kezét, és kiválasztotta, mit szeret. Amikor a keze a vendég tányérjában volt, ütést kapott, és erőszakkal leültették egy székre. A lány leugrott a székről, a rokonaihoz rohant, de a székeket üresen találta. A tanár határozottan követelte Helen átmeneti elszakadását a családtól, amely teljes mértékben ki van téve a szeszélyeinek. Így a lány az «ellenség» hatalmába került, amellyel a harcok sokáig folytatódtak. Minden közös cselekvés – öltözködés, mosakodás stb. – agressziót váltott ki nála. Egyszer egy arcon kapott ütéssel kiütötte két elülső fogát egy tanárnőtől. Kiképzésről szó sem volt. „Először is meg kellett fékezni az indulatait” – írja A. Sullivan (idézi: 77, 48-50.).
A fentebb elemzett elképzelések és jelek felhasználásával tehát elmondható, hogy Helen Keller 6 éves koráig szinte semmilyen személyiségfejlődéssel nem rendelkezett, hiszen azonnali késztetéseit nemhogy nem győzték le, de még valamennyire művelték is az engedékeny felnőttek. A tanárnő célja - a lány indulatainak megfékezése -, és a személyiség formálásának megkezdése.