Döntésünket másodpercekkel azelőtt megjósolhatjuk, hogy azt gondolnánk, hogy meghoztuk. Valóban meg vannak fosztva az akarattól, ha valóban előre megjósolható a választásunk? Ez nem ilyen egyszerű. Hiszen az igazi szabad akarat a másodrendű vágyak teljesítésével lehetséges.
Sok filozófus úgy véli, hogy a szabad akarat azt jelenti, hogy az ember saját akarata szerint cselekszik: döntései kezdeményezőjeként jár el, és képes ezeket a döntéseket a gyakorlatba átültetni. Két kísérlet adatait szeretném idézni, amelyek ha nem is felboríthatják, de legalább megrendíthetik saját szabadságunk gondolatát, amely már régóta ivódott a fejünkben.
Az első kísérletet Benjamin Libet amerikai pszichológus találta ki és állította be több mint negyed évszázaddal ezelőtt. Az önkénteseket arra kérték, hogy tegyenek egy egyszerű mozdulatot (mondjuk, emeljék fel az ujjukat), amikor csak úgy érzik. Rögzítették a szervezetükben lezajló folyamatokat: az izommozgást, külön-külön pedig az azt megelőző folyamatokat az agy motoros részeiben. Az alanyok előtt egy tárcsa volt nyíllal. Emlékezniük kellett, hol volt a nyíl abban a pillanatban, amikor úgy döntöttek, hogy felemelték az ujjukat.
Először az agy motoros részeinek aktiválódása következik be, és csak ezt követően jelenik meg a tudatos választás.
A kísérlet eredménye szenzációvá vált. Aláásták a megérzéseinket a szabad akarat működésével kapcsolatban. Számunkra úgy tűnik, hogy először tudatos döntést hozunk (például felemeljük az ujjunkat), majd ez továbbítódik az agy azon részeire, amelyek felelősek a motoros reakcióinkért. Ez utóbbiak működtetik az izmainkat: az ujj felemelkedik.
A Libet-kísérlet során kapott adatok azt mutatták, hogy egy ilyen séma nem működik. Kiderül, hogy először az agy motoros részeinek aktiválása következik be, és csak ezután jelenik meg a tudatos választás. Ez azt jelenti, hogy az ember cselekedetei nem „szabad” tudatos döntései eredménye, hanem az agy objektív idegi folyamatai határozzák meg azokat, amelyek már a tudatosítás fázisa előtt fellépnek.
A tudatosság fázisát az az illúzió kíséri, hogy ezeknek a cselekvéseknek a kezdeményezője maga az alany. A bábszínházi hasonlattal élve, olyanok vagyunk, mint a fordított mechanizmusú félbábok, akik cselekvésükben a szabad akarat illúzióját élik meg.
A XNUMX. század elején még érdekesebb kísérletek sorozatát végezték el Németországban John-Dylan Haynes és Chun Siong Sun idegtudósok vezetésével. Az alanyokat bármikor megkérték, hogy nyomjanak meg egy gombot az egyik távirányítón, amelyek a jobb és a bal kezükben voltak. Ezzel párhuzamosan betűk jelentek meg előttük a monitoron. Az alanyoknak emlékezniük kellett, hogy melyik betű jelent meg a képernyőn abban a pillanatban, amikor úgy döntöttek, hogy megnyomják a gombot.
Az agy neuronális aktivitását tomográf segítségével rögzítettük. A tomográfiás adatok alapján a tudósok olyan programot készítettek, amely megjósolta, melyik gombot választja az ember. Ez a program képes volt megjósolni az alanyok jövőbeli döntéseit, átlagosan 6-10 másodperccel a választás előtt! A megszerzett adatok valódi sokkot okoztak azoknak a tudósoknak és filozófusoknak, akik lemaradtak attól a tézistől, hogy az embernek szabad akarata van.
A szabad akarat kissé olyan, mint egy álom. Amikor alszol, nem mindig álmodsz
Tehát szabadok vagyunk vagy sem? Az én álláspontom a következő: az a következtetés, hogy nincs szabad akaratunk, nem annak bizonyítékán nyugszik, hogy nincs szabad akaratunk, hanem a „szabad akarat” és a „cselekvési szabadság” fogalmának összekeverésén. Állításom az, hogy a pszichológusok és idegtudósok által végzett kísérletek a cselekvés szabadságával kapcsolatos kísérletek, és egyáltalán nem a szabad akaraton.
A szabad akarat mindig a reflexióhoz kapcsolódik. Azzal, amit Harry Frankfurt amerikai filozófus "másodrendű vágyaknak" nevezett. Az elsőrendű vágyak közvetlen vágyaink, amelyek valami konkréthoz kapcsolódnak, a másodrendűek pedig közvetett vágyak, ezeket nevezhetjük vágyakkal kapcsolatos vágyaknak. Egy példával magyarázom.
15 éve erős dohányos vagyok. Életemnek ezen a pontján volt egy elsőrendű vágyam – a dohányzás iránti vágy. Ugyanakkor másodrendű vágyat is tapasztaltam. Mégpedig: azt kívántam, bárcsak nem akarnék dohányozni. Szóval le akartam szokni a dohányzásról.
Amikor megvalósítunk egy elsőrendű vágyat, ez szabad cselekvés. Szabad voltam a cselekvésemben, mit szívjak – cigarettát, szivart vagy szivarkát. A szabad akarat akkor jön létre, amikor egy másodrendű vágy megvalósul. Amikor abbahagytam a dohányzást, vagyis amikor megvalósítottam másodrendű vágyam, az szabad akarat volt.
Filozófusként azt állítom, hogy a modern idegtudomány adatai nem igazolják, hogy nincs cselekvési szabadságunk és szabad akaratunk. De ez nem jelenti azt, hogy a szabad akarat automatikusan megadatott nekünk. A szabad akarat kérdése nem csupán elméleti kérdés. Ez mindannyiunk személyes döntése.
A szabad akarat kissé olyan, mint egy álom. Amikor alszol, nem mindig álmodsz. Ugyanígy, amikor ébren vagy, nem mindig vagy szabad akaratú. De ha egyáltalán nem használod szabad akaratodat, akkor alszik.
Szabad akarsz lenni? Akkor használd a reflexiót, vezess a másodrendű vágyaktól, elemezd az indítékaidat, gondold át az általad használt fogalmakat, gondolkodj tisztán, és nagyobb esélyed lesz egy olyan világban élni, amelyben az embernek nemcsak cselekvési szabadsága van, hanem a szabad akarat is.