A hiperlaxitás az ízületek túlzott mozgása.

A szervezet belső szöveteinek ellenállását és erejét bizonyos kötőszöveti fehérjék szabályozzák. Az ezeken a fehérjéken belüli módosulás esetén a test mozgékony részeivel (ízületek, inak, porcok és szalagok) kapcsolatos rendellenességek jobban érintettek, sérülékenyebbé és törékenyebbé válnak, és elváltozásokat okozhatnak. Ez tehát egy ízületi hiperlaxitás.

Ez a túlzott lazaság a test egyes tagjainak könnyű és fájdalommentes túlnyúlásához vezet. A végtagok ilyen rugalmassága a szalagok sebezhetőségének vagy akár hiányának, és néha a csontok törékenységének közvetlen következménye.

Ez a patológia inkább a vállat, a könyököt, a csuklót, a térdeket és az ujjakat érinti. A hiperlaxitás általában gyermekkorban, a kötőszövetek fejlődése során jelentkezik.

Más nevek is kapcsolódnak a betegséghez, ezek: (2)

– hipermobilitás;

– laza szalagok betegsége;

- hiperlaxiás szindróma.

A hiperlaxiás betegek érzékenyebbek, és nagyobb a kockázata a törések és szalagok elmozdulásának ficamok, húzódások stb.

Az eszközök lehetővé teszik a szövődmények kockázatának korlátozását e patológiával összefüggésben, különösen:

– izom- és szalagerősítő gyakorlatok;

– a mozgások „normál tartományának” elsajátítása a túlzott kiterjesztések elkerülése érdekében:

– a szalagok védelme fizikai aktivitás során, párnázórendszerek, térdvédők stb.

A betegség kezelése fájdalomcsillapítást és szalagok erősítését foglalja magában. Ebben az összefüggésben a gyógyszerek (krémek, spray-k stb.) felírása gyakran társul és kíséri terápiás fizikai gyakorlatokat. (3)

A hiperlaxitás az ízületek túlzott mozgása.

A szervezet belső szöveteinek ellenállását és erejét bizonyos kötőszöveti fehérjék szabályozzák. Az ezeken a fehérjéken belüli módosulás esetén a test mozgékony részeivel (ízületek, inak, porcok és szalagok) kapcsolatos rendellenességek jobban érintettek, sérülékenyebbé és törékenyebbé válnak, és elváltozásokat okozhatnak. Ez tehát egy ízületi hiperlaxitás.

Ez a túlzott lazaság a test egyes tagjainak könnyű és fájdalommentes túlnyúlásához vezet. A végtagok ilyen rugalmassága a szalagok sebezhetőségének vagy akár hiányának, és néha a csontok törékenységének közvetlen következménye.

Ez a patológia inkább a vállat, a könyököt, a csuklót, a térdeket és az ujjakat érinti. A hiperlaxitás általában gyermekkorban, a kötőszövetek fejlődése során jelentkezik.

Más nevek is kapcsolódnak a betegséghez, ezek: (2)

– hipermobilitás;

– laza szalagok betegsége;

- hiperlaxiás szindróma.

A hiperlaxiás betegek érzékenyebbek, és nagyobb a kockázata a törések és szalagok elmozdulásának ficamok, húzódások stb.

Az eszközök lehetővé teszik a szövődmények kockázatának korlátozását e patológiával összefüggésben, különösen:

– izom- és szalagerősítő gyakorlatok;

– a mozgások „normál tartományának” elsajátítása a túlzott kiterjesztések elkerülése érdekében:

– a szalagok védelme fizikai aktivitás során, párnázórendszerek, térdvédők stb.

A betegség kezelése fájdalomcsillapítást és szalagok erősítését foglalja magában. Ebben az összefüggésben a gyógyszerek (krémek, spray-k stb.) felírása gyakran társul és kíséri terápiás fizikai gyakorlatokat. (3)

A hiperlaxiás esetek többsége nem áll összefüggésben a mögöttes okkal. Ebben az esetben jóindulatú hiperlaxitásról van szó.

Ezenkívül ez a patológia a következőkhöz is köthető:

– eltérések a csontszerkezetben, a csontok alakjában;

– tónusbeli rendellenességek és izommerevség;

– hiperlaxiás jelenléte a családban.

Ez utóbbi eset rávilágít az öröklődés lehetőségére a betegség átvitelében.

Ritkább esetekben a hiperlaxia mögöttes egészségügyi állapotok következménye. Ezek a következők: (2)

- Down-szindróma, amelyet értelmi fogyatékosság jellemez;

– cleidocranialis dysplasia, amelyet a csontok fejlődésének öröklött rendellenessége jellemez;

- Ehlers-Danlos szindróma, amelyet a kötőszövet jelentős rugalmassága jellemez;

– Marfan-szindróma, amely szintén kötőszöveti betegség;

- Morquio-szindróma, örökletes betegség, amely befolyásolja az anyagcserét.

A betegség kialakulásának kockázati tényezői nem teljesen ismertek.

Bizonyos mögöttes patológiák további kockázati tényezők lehetnek a betegség kialakulásában, mint pl. Down-szindróma, cleidocranialis dysplasia stb. Ezek az állapotok azonban csak a betegek kis részét érintik.

Ezenkívül a tudósok felvetették a betegség utódokra való átvitelének gyanúját. Ebben az értelemben bizonyos gének genetikai mutációinak jelenléte a szülőkben további kockázati tényezővé teheti őket a betegség kialakulásában.

A betegség diagnózisa differenciált módon történik, figyelembe véve a különféle kapcsolódó jellemzőket.

A Beighton teszt ezután lehetővé teszi a betegség izommozgásokra gyakorolt ​​hatásának felmérését. Ez a teszt egy 5 vizsgasorozatból áll. Ezek a következőkre vonatkoznak:

– a tenyér helyzete a talajon, miközben a lábak egyenesek maradnak;

– hajlítsa hátra minden könyökét;

– hajlítsa hátra minden térdét;

– hajlítsa a hüvelykujját az alkar felé;

– hajlítsa hátra a kisujját több mint 90°-kal.

A 4-nél nagyobb vagy egyenlő Beighton-pontszám esetén az alany potenciálisan hiperlaxiás betegségben szenved.

A betegség diagnosztizálásához vérvizsgálatra és röntgenfelvételre is szükség lehet. Ezek a módszerek különösen lehetővé teszik a rheumatoid arthritis kialakulásának kiemelését.