Payara, payara, sachorra – édesvízi hal Dél-Amerika folyóiban. A tudósok ezt a halat - makréla - hidrolizáltnak nevezik. A halak sorrendje 18 családot foglal magában, amelyek Közép-, Dél-Amerika és Egyenlítői-Afrika folyóiban élnek. A rend halainak, ezen belül is a payaroknak sajátossága az ún. „zsírúszó”, ugyanaz, mint a lazacé vagy a harcsáé. De ennek a halnak a fő megkülönböztető jellemzője a hatalmas fogai, és az ehhez kapcsolódó fej különleges szerkezete. Az alsó szemfogak különösen kiemelkedőek, nagy egyedeknél, amelyek hossza legfeljebb 15 cm. Amikor a száj zárva van, ezek a fogak a felső állkapocs speciális melléküregeiben vannak elrejtve. Fenyegető megjelenésük miatt a halakat gyakran „vámpírhalként” vagy „ördöghalként” emlegetik. A hal összes állkapcsa nagy szemfog alakú fogakkal tarkított. Ez a payara némileg hasonlít a tigrishalra. A fej nagy, a száj nagy, nagy zsákmány befogására képes. A pofák összetett szerkezetűek, és négy fő részből állnak. Egyes kutatók azt állítják, hogy a payara feleakkora zsákmányra képes. Teste megnyúlt, orsó alakú, oldalról lapított, apró ezüstös pikkelyek borítják, a test felső része sötétebb. Az erőteljes farok és a hozzá tolódott alsó, hasúszók aktív úszót adnak a halaknak, akik a folyók gyors szakaszain élnek. A Payara mérete elérheti a 120 cm-t és a 18 kg-ot is. Erőszakos temperamentumban és kétségbeesett ellenállásban különbözik a felszerelés bevágásánál. Előnyben részesíti a gyors folyószakaszokat, zuhatagokat, küszöb előtti gödröket és akadályokat. Payara aktív ragadozó. A vadászat tárgya minden olyan hal, amely egy tározóban él, kisebb, mint maga a ragadozó. A kis egyedek gyakran állományokat alkotnak. A halak legaktívabbak január és április között.
Halászati módszerek
Payara nagyon falánk, de óvatos. A folyón csak bizonyos helyeket lehet megtartani, amelyek nehezen megközelíthetők vagy ultrahosszú dobásokat igényelnek. A sporthorgászat igen kedvelt tárgya. Ugyanakkor reagál a különféle csalikra, beleértve a természetes eredetűeket is. A horgászat fő módja a pergetés, nagyméretű csalik használatával. Az elmúlt években más dél-amerikai halakkal együtt a legyező horgászat is népszerűvé vált. Kivétel nélkül minden halász – fizető fogó, vegye figyelembe az eladott falatok kis százalékát. Ez mindenekelőtt a hal fejének szerkezetének és az állkapocs szerkezetének merevségének köszönhető.
Halfogás pergetőboton
A pergetés továbbra is a legnépszerűbb halfogási eszköz Közép- és Dél-Amerika folyóin. A payaron való horgászat során leggyakrabban erős pergető rudakat használnak a nagy csalik megfogására. A botoknak közepesen gyorstól gyors hatásúaknak kell lenniük, és alkalmasak harcra kényszeríteni erős sodrásban vagy a trópusokon szűkös parti horgászkörülmények között. Az erős orsóknak problémamentes súrlódással és nagy orsóval kell rendelkezniük a vastag zsinórok számára. Ez mindenekelőtt a horgászat nehéz körülményeinek köszönhető. A payara által lakott folyók többségében különféle sziklás kiemelkedések vagy durva anyaggal borított fenék találhatók, amelyek játék közben gyakran sziklákhoz vezetnek. Ugyanakkor a payart és más számos helyi ragadozót nem riasztja el a „durva felszerelés” használata. A helyiek gyakran használnak drótdarabokat póráz helyett. A fém pórázok jelenléte teljesen megfelelő, már csak azért is, mert a helyi ragadozó fauna sokfélesége és mennyisége nem teszi lehetővé egy faj megcélzását. Ugyanakkor van egy másik vélemény, hogy a további elemek nem sokat mentenek meg a szikláktól, de megnehezítik a halászati folyamatot. Mindenesetre nagyméretű dél-amerikai halak fogásakor nagy szilárdságú kötélzetelemek használata szükséges. A felszerelésre vonatkozó általános követelmények hasonlóak, mint a nagy vándorhalak kifogásánál.
Repülőhorgászat
Az elmúlt évtizedekben a posztszovjet térben egyre népszerűbb legyező horgászat miatt sok hazai horgász lépett be ilyen módon az egzotikus halak szerelmesei közé műcsalikkal. A csak ilyen horgászatra szakosodott horgászok egész galaxisa jelent meg. Minden ismert legyező horgász kötelezőnek tartja a trópusi folyók látogatását, hogy számos ragadozót elkapjon. A payar nem kerülte el ezt a sorsot, amelynek horgászata bizonyos értelemben a legyezős horgászat „kiemelésének” számít. Érdemes megjegyezni, hogy a halak aktívan vadásznak minden vízrétegben, ami bizonyos mértékig leegyszerűsíti a csalik kiválasztását. Horgászatkor a legfontosabb ennek a halnak az élőhelyének lokalizálása. A horgászathoz különféle „tengeri osztályú” vagy a megfelelő konfigurációjú egykezes botokat használnak, erős orsóval és nagy támasztékkal. Csali formájában nagy szalagokat és poppereket használnak, amelyek dobásához jobb a rövid testű zsinórokat és fejeket gyakorolni. A tapasztalt halászok gyakran említik, hogy az aljnövényzet használata nem kötelező, és ami a legfontosabb, a póráz vastagságának legalább 0,6 mm-nek kell lennie. Abból a szempontból, hogy a helyi halak nem szégyenlősek, és a vastagság felső küszöbének korlátozása ahhoz kapcsolódik, hogy a folyón „térdre” lehet megbízható kötélzet csomókat kötni egy vastag damilból.
Baits
Horgászathoz a payars különféle csalikat használ, a nagyon egzotikustól a teljesen hagyományosig, egy hazai horgász számára. A fő követelmények nagy méretnek és szilárdságnak tekinthetők. Lehetnek pörgetők, wobblerek, szilikon csalik. Lehetõség van élõ hal vagy annak darabjaiból álló fúrótornyok használatára. A helyiek egy része horog nélkül, egy darab vörös ruhával fogja a payarát. A hal megragadja a csalit, de a hosszú agyarok miatt nem tudja kiszabadítani magát.
Horgászhelyek és élőhelyek
A faj elterjedési tartománya meglehetősen kicsi, és Dél-Amerika trópusi részének vízgyűjtőire korlátozódik. A leghíresebb horgászterületek az Orinoco és az Amazonas medencéjének folyói. A kutatók először csak a 19. század elején írtak le halakat. Ennek részben az az oka, hogy a payara lakóhelye megközelíthetetlen. A halak a gyors zuhatagokat kedvelik a vízfolyásokban, beleértve a dél-amerikai vízgyűjtők felső szakaszán található kis mellékfolyókat is. Közülük érdemes megemlíteni: Paraguya, Churun és mások. Különböző helyeket foglal el a folyón, beleértve a hosszú húzókat is. Bizonyos mértékig vitatható, hogy a legnagyobb példányok gyakran a parttól bizonyos távolságra, akár 10 méteres mélységben állnak. A kis halak rajokban és élőhelyeiken gyűlnek össze a folyóban, legfeljebb 5 m mélységben. Jelentős payara populáció él a Guri-tóban. A Payara nem ülő, a folyó különböző részeire költözik, beleértve az ívófutást is, amely hasonló a vándorló lazacok vonulásához. Általában januárra, februárra keltezik.