A szülők gyakran félnek pszichológushoz vinni gyermeküket, mert azt hiszik, hogy ennek jó oka van. Mikor van értelme szakemberhez fordulni? Miért látszik kívülről? És hogyan neveljük fel a testi határok érzetét egy fiúban és lányban? Erről Tatyana Bednik gyermekpszichológus beszél.
Pszichológiák: A számítógépes játékok egy új valóság, amely berobbant az életünkbe, és ami természetesen a gyerekekre is hatással volt. Gondolod, hogy valódi veszély fenyeget az olyan játékokban, mint a Pokemon Go, hogy a mainstream őrületté váljanak, vagy mint mindig, eltúlozzuk az új technológia veszélyeit, és a gyerekek nyugodtan üldözhetik a Pokemonokat, mert élvezik?1
Tatiana Bednik: Természetesen ez valami új dolog a valóságunkban, de számomra úgy tűnik, hogy a veszély nem más, mint az internet megjelenése. Így kell használni. Természetesen több haszonnal van dolgunk, mert a gyerek nem ül a számítógép előtt, legalább kimegy sétálni… És egyben nagy kárral, mert veszélyes. A játékba elmerült gyereket elütheti egy autó. Ezért az előnyök és a károk együtt járnak, mint minden kütyühasználatnak.
A magazin októberi számában Ön és én és más szakértők arról beszélgettünk, hogyan határozzuk meg, mikor kell pszichológushoz vinni gyermekünket. Mik a baj jelei? Hogyan lehet megkülönböztetni a beavatkozást igénylő helyzetet a gyermek szokásos életkorhoz kötődő megnyilvánulásaitól, amelyeket csak valahogy át kell élni?
T. B.: Először is szeretném elmondani, hogy a gyermekpszichológus nem mindig és nem csak a bajról szól, hiszen mind a fejlődésért, mind a potenciál felszabadításáért, a kapcsolatok javításáért dolgozunk… Ha van egy szülőnek szüksége, akkor ez a kérdés felmerült a általános: „A Pszichológushoz vigyem a gyerekemet? ", Mennem kell.
És mit fog szólni a pszichológus, ha odajön hozzá egy anya vagy apa egy gyerekkel és megkérdezi: „Mit tud mondani a fiamról vagy a lányomról? Mit tehetünk gyermekünkért?
T. B.: Természetesen a pszichológus diagnosztizálhatja a gyermek fejlődését, legalább azt mondja meg, hogy a fejlődés megfelel-e a feltételesen életkori normáinknak. Igen, meg tud beszélni a szülővel minden olyan nehézségről, amelyen változtatni, javítani szeretne. De ha már bajról beszélünk, akkor mire figyeljünk, mire figyeljenek a szülők életkortól függetlenül?
Ezek elsősorban a gyermek viselkedésében bekövetkező hirtelen változások, ha a gyermek korábban aktív, vidám volt, és hirtelen elgondolkodtató, szomorú, depressziós lesz. Vagy fordítva, az a gyerek, aki ilyen nagyon csendes, nyugodt temperamentumú volt, hirtelen izgatott lesz, aktív, vidám, ez is ok arra, hogy tájékozódjunk, mi történik.
Tehát magának a változásnak kell magára vonnia a figyelmet?
T. B.: Igen, igen, ez egy éles változás a gyermek viselkedésében. Illetve kortól függetlenül mi lehet az oka? Amikor egy gyerek nem fér be semmilyen gyerekcsapatba, legyen az óvoda, iskola: ez mindig ok arra, hogy elgondolkodjunk, mi a baj, miért történik ez. A szorongás megnyilvánulásai, természetesen különböző módon megnyilvánulhatnak óvodáskorban, tinédzserben, de megértjük, hogy a gyermek aggódik valami miatt, nagyon aggódik. Erős félelmek, agresszivitás - ezek a pillanatok természetesen mindig, bármilyen életkorban az oka annak, hogy pszichológushoz forduljunk.
Amikor nem mennek jól a kapcsolatok, amikor a szülő nehezen érti meg gyermekét, nincs meg a kölcsönös megértés közöttük, ez is egy ok. Ha kifejezetten az életkorral összefüggő dolgokról beszélünk, akkor minek kell foglalkozniuk az óvodások szüleivel? Hogy a gyerek nem játszik. Vagy nő, kora nő, de a játék nem fejlődik, ugyanolyan primitív marad, mint korábban. Az iskolások számára ezek természetesen tanulási nehézségek.
A leggyakoribb eset.
T. B.: A szülők gyakran mondják: "Itt okos, de lusta." Mi, pszichológusok úgy gondoljuk, hogy lustaság nincs, mindig van valami oka… Valamiért a gyerek nem hajlandó tanulni, vagy nem tud tanulni. Egy tinédzser számára zavaró tünet lesz a társaikkal való kommunikáció hiánya, természetesen ez is ok arra, hogy megpróbáljuk megérteni – mi történik, mi a baja a gyerekemmel?
De vannak olyan helyzetek, amikor oldalról jobban látszik, hogy valami történik a gyerekkel, ami korábban nem volt, valami riasztó, riasztó, vagy úgy tűnik, hogy a szülők mindig jobban ismerik a gyereket, és jobban fel tudják ismerni a gyermeket. tünetek vagy valami új jelenség?
T. B.: Nem, sajnos a szülők nem mindig tudják objektíven felmérni gyermekük viselkedését és állapotát. Az is előfordul, hogy oldalról jobban látszik. A szülőknek néha nagyon nehéz elfogadni és megérteni, hogy valami nincs rendben. Ez az első. Másodszor, otthon is megbirkóznak a gyerekkel, különösen, ha kisgyerekről van szó. Vagyis megszokják, nem úgy tűnik számukra, hogy az elszigeteltség vagy a magány valami szokatlan…
És oldalról látható.
T. B.: Ez kívülről is látszik, főleg, ha nagy tapasztalattal rendelkező oktatókkal, tanárokkal van dolgunk. Természetesen már sok gyereknek érzik magukat, megértik, és elmondhatják a szüleiknek. Számomra úgy tűnik, hogy a pedagógusok vagy tanárok bármilyen észrevételét el kell fogadni. Ha ez egy mérvadó szakember, a szülők megkérdezhetik, hogy mi a baj, mi aggaszt pontosan, miért gondolja ezt vagy az a szakember. Ha egy szülő megérti, hogy gyermekét egyszerűen nem fogadják el a tulajdonságaival együtt, akkor következtethetünk arra, hogy kinek adjuk és bízzuk rá gyermekünket.
A szülők félnek elvinni gyermeküket pszichológushoz, úgy tűnik számukra ez gyengeségük vagy elégtelen nevelési képességeik elismerése. De mi, mivel sokat hallunk ilyen történeteket, tudjuk, hogy ez mindig hoz hasznot, sok mindent könnyen lehet korrigálni. Ez a munka általában mindenkinek megkönnyebbülést hoz, mind a gyereknek, mind a családnak, mind a szülőknek, és nincs okunk félni tőle… Mivel szeptember elején volt egy szomorú történetünk az egyik moszkvai iskola körül, meg akartam kérdezni a testi határokról. Nevelhetjük-e a gyerekekben ezeket a testi határokat, elmagyarázhatjuk-e nekik, hogy mely felnőttek és hogyan érinthetik meg őket pontosan, ki simogathatja a fejét, ki tud kezet fogni, miben különböznek a különböző testi érintkezések?
T. B.: Természetesen ezt a gyerekekben kora gyermekkortól kezdve nevelni kell. A testi határok általában a személyiséghatárok sajátos esetei, és gyerekkoruktól fogva meg kell tanítanunk a gyereknek, igen, hogy joga van nemet mondani, nem azt tenni, ami számára kellemetlen.
A pedagógusok vagy tanárok tekintélyes, hatalommal rendelkező figurák, ezért néha úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb hatalmuk van, mint valójában.
T. B.: Azáltal, hogy tiszteletben tartjuk ezeket a határokat, beleértve a testiséget is, távolságot olthatunk a gyermekben bármely felnőtttől. Természetesen a gyereknek tudnia kell a nemi szerve nevét, jobb, ha gyerekkoruktól fogva a saját szavaival szólítja őket, elmagyarázva, hogy ez egy intim terület, ahová senki sem nyúlhat engedély nélkül, csak egy orvos, akihez anya és apa bízik és elhozta a gyereket. A gyereknek tudnia kell! És egyértelműen „nem”-et kell mondania, ha valaki hirtelen olyan vágyat fejez ki, hogy megérintse őt. Ezeket a dolgokat fel kell nevelni a gyerekben.
Milyen gyakran fordul elő a családban? Jön egy nagymama, egy kisgyerek, igen, nem akarja, hogy most öleljék, csókolják, szorítsák. A nagymama megsértődik: "Szóval látogatóba jöttem, és te így figyelmen kívül hagysz." Ez persze helytelen, tiszteletben kell tartani, amit a gyerek érez, vágyait. És persze el kell magyarázni a gyereknek, hogy vannak közeli emberek, akik meg tudják ölelni, ha meg akarja ölelni a barátját a homokozóban, akkor „kérdezzük meg”…
Meg tudod most ölelni?
T. B.: Igen! Igen! Ugyanez, ahogy a gyermek nő, a szülőknek tiszteletben kell tartaniuk testi határait: ne menjenek be a fürdőbe, amikor a gyerek mosik, amikor a gyerek átöltözik, kopogtassa be a szobája ajtaját. Természetesen ez mind fontos. Mindezt már egészen kora gyermekkortól fel kell nevelni.
1 Az interjút a Psychologies magazin főszerkesztője, Ksenia Kiseleva rögzítette a „Státusz: kapcsolatban” című műsorban, a „Kultúra” rádió 2016. októberében.