Ma a múlt kiemelkedő mestereinek több alkotását mutatjuk be, akiknek csendéleteit szinte mindenki ismeri. A téma az étel. Természetesen az elmúlt évszázadok csendéleteiben nem vegetáriánus elemek is megjelennek – halak, vadak vagy levágott állatok részei. El kell azonban ismerni, hogy az ilyen csendéletek jóval ritkábban fordulnak elő – talán azért, mert a csendélet műfajban festett vásznak elsősorban a nappali díszítésére szolgáltak, és e térbe látogatók otthon arra vártak, hogy valami harmonikus és békés megjelenést lássanak a falak. Egy almával és őszibarackkal készült csendéletet sokkal sikeresebben lehetne eladni, mint egy halas csendéletet. Ez csak szerény sejtésünk, de azon a nyilvánvaló tényen alapul, hogy az erőszakmentes, semleges és „ízletes” műalkotások esztétikája mindig is nagyobb mértékben vonzotta a közönséget.
A gyümölcsöket, dióféléket, bogyókat és zöldségeket ábrázoló művészek alig ragaszkodtak a vegetarianizmus vagy a fruitarianizmus eszméihez – ennek ellenére egyesek számára a csendélet műfaja időnként az alkotói pályájuk fő részét foglalta el. Ráadásul a csendélet nem csupán tárgyak gyűjteménye; mindig van benne rejtett szimbolika, valamilyen gondolat, amely minden néző számára a maga módján, világfelfogásának megfelelően érthető.
Kezdjük az impresszionizmus egyik pillérének munkájával Auguste Renoir, aki életében a dicsőség sugaraiban fürdött.
Pierre-Auguste Renoir. Csendélet déli gyümölcsökkel. 1881
A francia mester írásmódja – feltűnés nélkül lágy és könnyed – festményeinek többségén nyomon követhető. Nagyon lenyűgözött minket ez a kizárólag vegetáriánus alkotás, amely nagyszámú gyümölcsöt és zöldséget ábrázol.
Egyszer a festészet kreativitásáról beszélt Renoir: „Miféle szabadság? Arról próbál beszélni, amit már több százszor megcsináltak előtted? A lényeg az, hogy megszabaduljunk a cselekménytől, kerüljük a narratívát, és ehhez válasszunk valami ismerőst és mindenkihez közel állót, és még jobb, ha nincs történet. Véleményünk szerint ez nagyon pontosan jellemzi a csendélet műfaját.
Paul Cézanne. Drámai sorsú művész, aki csak idős korára kapott elismerést a közvélemény és a szakértői közösség részéről. Cezanne-t nagyon sokáig nem ismerte fel a festészet számos tisztelője, a boltban dolgozó kollégái pedig kétesnek tartották, és nem érdemelték ki a figyelmet. Ezzel egy időben a kortárs impresszionisták – Claude Monet, Renoir, Degas – munkáit sikeresen értékesítették. Bankár fiaként Cezanne-nek virágzó és biztos jövője lehet – feltéve, hogy apja üzletének folytatására szenteli magát. De hivatása szerint igazi művész volt, aki az üldöztetés és a teljes magány idején is nyomtalanul adta magát a festészetnek. Cezanne tájai – a St. Victoria hegy közelében fekvő síkság, a Pontoise-ba vezető út és még sokan mások – ma már a világ múzeumait díszítik, többek között. A tájképekhez hasonlóan a csendéletek Cezanne számára is szenvedélyt jelentettek, és kreatív kutatásának állandó tárgya volt. Cezanne csendéletei e műfaj etalonját jelentik, és a mai napig ihletforrást jelentenek a művészek és esztéták számára.
“Csendélet drapériákkal, kannával és gyümölcstállal” A Cezanne az egyik legdrágább műalkotás, amelyet valaha világárveréseken adtak el.
A kivitelezés egyszerűsége ellenére Cezanne csendéletei matematikailag igazoltak, harmonikusak és lenyűgözik a szemlélődőt. „Elkábítom Párizst az almáimmal” – mondta egyszer Cezanne barátjának.
Paul Cezanne csendélet alma és keksz. 1895
Paul Cezanne. Csendélet egy kosár gyümölccsel. 1880-1890
Paul Cezanne. Csendélet gránátalmával és körtével. 1885-1890
Teremtés Vincent Van Gogh nagyon sokoldalú. Gondosan dolgozott minden munkáján, olyan témákat tanulmányozott, amelyeket az akkori festészet más mesterei nem érintettek. Baráti leveleiben gyermeki spontaneitással írja le az olajfaligetek vagy a szőlőültetvények varázsát, csodálja a hétköznapi kemény munkás-búzavető munkáját. A vidéki élet jelenetei, tájképek, portrék és természetesen csendéletek alkotják munkásságának fő területeit. Ki ne ismerné Van Gogh íriszeit? A híres napraforgós csendéletek (melyek közül sokat barátja, Paul Gauguin kedvére festett) pedig a mai napig láthatóak a belsőépítészetben népszerű képeslapokon, plakátokon és plakátokon.
Élete során művét nem adták el; maga a művész mesélt el egy érdekes esetet egy barátjának írt levelében. Egy gazdag ház tulajdonosa beleegyezett, hogy „felpróbálja” a művész egyik festményét a nappali falán. Van Gogh örült, hogy a pénzeszsákok megfelelőnek találták, hogy a festménye a belső térben legyen. A művész odaadta a gazdag embernek a munkáját, de eszébe sem jutott egy fillért sem fizetni a mesternek, mert úgy gondolta, hogy ezzel máris nagy szívességet tesz a művésznek.
A gyümölcsről alkotott kép Van Gogh számára nem kevesebbet jelentett, mint a környező mezőkön, réteken és virágcsokrokon végzett munkát.
Vincent Van Gogh. Kosár és hat narancs. 1888
Vincent Van Gogh. Csendélet almával, körtével, citrommal és szőlővel. 1887
Az alábbiakban bemutatjuk Van Gogh portréját, amelyet barátja, egy kiváló művész festett. Paul Gauguin, akivel egy ideig együtt dolgoztak néhány csendéleten és tájképen. A vászon Van Goghot és napraforgót ábrázol, ahogyan Gauguin látta őket, egy barátja mellé telepedve közös kreatív kísérletekre.
Paul Gauguin. Napraforgót festő Vincent van Gogh portréja. 1888
Paul Gauguin csendéletei nem olyan sokak, de ő is szerette ezt a festészeti műfajt. Gauguin gyakran vegyes műfajú festményeket adott elő, a csendéletet belső térrel, sőt portréval is kombinálva.
Paul Gauguin. Csendélet legyezővel. 1889
Gauguin bevallotta, hogy csendéleteket fest, amikor fáradtnak érzi magát. Érdekes, hogy a művész nem kompozíciókat épített, hanem általában emlékezetből festett.
Paul Gauguin. Csendélet teáskannával és gyümölccsel. 1896
Paul Gauguin. Virágok és egy tál gyümölcs. 1894
Paul Gauguin. Csendélet őszibarackkal. 1889
Henri Matisse – egy csodálatos művész, akit SI Schukin dicsért. A moszkvai filantróp és gyűjtő Matisse szokatlan, majd nem teljesen tiszta festményeivel díszítette kastélyát, és lehetőséget adott a művésznek, hogy nyugodtan foglalkozzon kreativitással, nem aggódva pénzügyi helyzete miatt. Ennek a támogatásnak köszönhetően a kevéssé ismert mester igazi hírnevet szerzett. Matisse lassan, nagyon meditatívan alkotott, olykor nagyon tudatosan a gyerekrajz szintjére egyszerűsítve műveit. Úgy vélte, a mindennapi gondokba belefáradt nézőnek el kell merülnie az elmélkedés harmonikus környezetében, mélyebbre kerülve az aggodalmaktól, szorongásoktól. Műveiben jól látható a vágy, hogy közelebb kerüljön az érzetek tisztaságához, a természettel való egység érzéséhez és a lét primitív egyszerűségéhez.
Henri Matisse. Csendélet virágok ananász és citrom
Matisse csendéletei ismét igazolják azt az elképzelést, hogy egy művész feladata, bármilyen műfajban vagy irányzatban is dolgozik, az, hogy az emberben szépérzéket ébresszen, mélyebbre ébressze a világot egyszerű, olykor még „ gyerekes” képi technikák.
Henri Matisse. Csendélet naranccsal. 1913
A csendélet az egyik legdemokratikusabb felfogás, és sokak számára a festészet legkedveltebb műfaja. NÁL NÉL
Köszönjük a figyelmet!