Miért nem kell félni a kritikától?

Ha senki sem tudja értékelni a munkánkat, az biztonságos számunkra. De szakemberként nem fogunk tudni fejlődni. Cégünkben talán mi vagyunk a legjobb profik, de azon kívül kiderül, hogy az emberek sokkal többet tudnak és tehetnek. A komfortzónádon kívülre lépés ijesztő. És nem kimenni – örökké „közepes” maradni.

Minek megosztani

Ahhoz, hogy valami értékeset alkossunk, meg kell mutatni a művet. Ha egyedül alkotunk, elveszítjük az irányt. Elakadunk a folyamatban, és nem kívülről látjuk az eredményt.

Honore de Balzac leírta a történetet az Ismeretlen remekműben. Frenhofer művész tíz évig dolgozott egy festményen, amely terve szerint örökre megváltoztatja a művészetet. Ez idő alatt Frenhofer senkinek sem mutatta meg a remekművet. Amikor befejezte a munkát, meghívta kollégáit a műhelybe. De válaszul csak kínos kritikát hallott, majd a közönség szemével nézte a képet, és rájött, hogy a mű semmit sem ér.

Ez az életben is előfordul. Van egy ötlete, hogyan vonzhat új ügyfeleket a céghez. Információkat gyűjt és részletes megvalósítási tervet készít. Várakozással forduljon a hatóságokhoz. Képzelje el, hogy a főnök bónuszt bocsát ki, vagy új pozíciót ajánl fel. Megmutatod az ötletet a menedzsernek, és hallod: „Két éve már próbálkoztunk ezzel, de hiába költöttük el a pénzt.”

Hogy ez ne forduljon elő, Austin Kleon, a Steal Like an Artist tervezője és szerzője azt tanácsolja, hogy folyamatosan mutasd meg munkáidat: az első piszkozatoktól a végeredményig. Tedd nyilvánosan és minden nap. Minél több visszajelzést és kritikát kap, annál könnyebb lesz a pályán maradni.

Kevesen akarnak kemény kritikát hallani, ezért bebújnak a műhelybe, és várják a megfelelő pillanatot. De ez a pillanat sosem jön el, mert a mű nem lesz tökéletes, főleg kommentek nélkül.

Az önkéntes munka bemutatása az egyetlen módja a szakmai fejlődésnek. De ezt óvatosan kell megtennie, hogy később ne bánja meg, és ne hagyja abba az alkotást.

Miért félünk

Nem árt félni a kritikától. A félelem egy védekező mechanizmus, amely megvéd minket a veszélytől, akár egy tatu héja.

Egy nonprofit magazinnál dolgoztam. A szerzők nem kaptak fizetést, de azért küldtek cikkeket. Tetszett nekik a szerkesztői politika – cenzúra és korlátozások nélkül. Az ilyen szabadság érdekében ingyen dolgoztak. Sok cikk azonban nem került publikálásra. Nem azért, mert rosszak voltak, ellenkezőleg.

A szerzők a „For Lynch” megosztott mappát használták: ebbe helyezték el a kész cikkeket, hogy a többiek hozzászólhassanak. Minél jobb a cikk, annál több kritika – mindenki próbált segíteni. A szerző néhány első megjegyzést kijavított, de újabb tucatnyi után úgy döntött, hogy a cikk nem jó, és eldobta. A Lynch mappa a legjobb cikkek temetője lett. Kár, hogy a szerzők nem fejezték be a munkát, de a kommenteket sem hagyhatták figyelmen kívül.

Ezzel a rendszerrel az volt a probléma, hogy a szerzők mindenkinek egyszerre mutatták meg a művet. Vagyis mentek előre, ahelyett, hogy először igénybe vették volna a támogatást.

Először kérjen szakmai kritikát. Ez egy módja annak, hogy megkerülje a félelmet: nem fél megmutatni a munkáját a szerkesztőnek, és ugyanakkor nem fosztja meg magát a kritikától. Ez azt jelenti, hogy szakmailag fejlődsz.

Támogató csoport

A támogató csoport összegyűjtése fejlettebb módszer. A különbség annyi, hogy a szerző nem egy embernek, hanem többnek mutatja meg a művet. De ő maga választja ki őket, és nem feltétlenül a szakemberek közül. Ezt a technikát Roy Peter Clark amerikai publicista találta fel. Barátokból, kollégákból, szakértőkből és mentorokból álló csapatot gyűjtött maga köré. Először nekik mutatta meg a művet, és csak azután a világ többi részének.

Clark asszisztensei gyengéden, de határozottan kritizálják. Kijavítja a hiányosságokat, és félelem nélkül kiadja a művet.

A támogató csoport más. Talán szükséged van egy gonosz mentorra. Vagy éppen ellenkezőleg, egy rajongó, aki értékeli minden munkáját. A lényeg az, hogy a csoport minden tagjában megbízzon.

Diák pozíció

A legsegítőkészebb kritikusok arrogánsak. Azért lettek profik, mert nem tűrik a rossz munkát. Most ugyanolyan igényesen bánnak veled, mint mindig magukkal. És nem próbálnak a kedvében járni, ezért durvák. Kellemetlen egy ilyen kritikussal szembenézni, de hasznot húzhat belőle.

Ha védekezni kezdesz, a gonosz kritikus fellángol és támadásba lendül. Vagy ami még rosszabb, úgy dönt, hogy reménytelen vagy, és kuss. Ha úgy döntesz, hogy nem veszel részt, nem tanulsz meg fontos dolgokat. Próbáljon ki egy másik taktikát – vegye be a diák pozícióját. Ne védje meg munkáját, kérdezzen. Akkor még a legarrogánsabb kritikus is megpróbál segíteni:

— Középszerű vagy: fekete-fehér fotókat készítesz, mert nem tudsz színekkel dolgozni!

— Adjon tanácsot, mit érdemes olvasni a színekről a fotózásban.

– Rosszul futsz, ezért elállt a levegő.

— Igazság? Mondj többet.

Ez megnyugtatja a kritikust, és megpróbál segíteni – mindent elmond, amit tud. A szakemberek olyan embereket keresnek, akikkel megoszthatják tapasztalataikat. És minél tovább oktat, annál hűbben lesz a csodálód. És mindannyian jobban ismerik a témát. A kritikus követni fogja a fejlődésedet, és egy kicsit a magáénak tekinti őket. Végül is ő tanított téged.

tanulj meg elviselni

Ha valami észrevehetőt tesz, akkor sok kritika lesz. Kezelje gyakorlatként: ha bírja, erősebb lesz.

Mike Monteiro tervező azt mondta, hogy az ütés képessége a legértékesebb készség, amelyet a művészeti iskolában tanult. Hetente egyszer a diákok kiállították munkáikat, a többiek a legkegyetlenebb megjegyzésekkel rukkoltak elő. Mondhatsz bármit – a diákok kibelezték egymást, sírva fakadtak. Ez a gyakorlat segített vastag bőr kialakításában.

A kifogások csak rontják a helyzetet.

Ha erősnek érzed magad, önként menj lincselni. Küldje be munkáját egy professzionális blogba, és kérje meg kollégáitól, hogy nézzék át. Ismételje meg a gyakorlatot, amíg bőrkeményedést nem kap.

Hívd fel egy barátodat, aki mindig melletted van, és olvasd el együtt a megjegyzéseket. Beszéljétek meg a legigazságtalanabbakat: a beszélgetés után könnyebb lesz. Hamar észre fogod venni, hogy a kritikusok ismétlik egymást. Abbahagyod a dühösséget, majd megtanulsz ütni.