Az anuptafóbia egy sajátos fóbia, amelyet az irracionális félelem határozza meg, hogy szingli leszel, soha nem talál élettársat, vagy attól, hogy elmúlik. Az anuptafóbiában szenvedő személy minden lehetséges cselszövést végrehajt egy intim kapcsolat fenntartása vagy létrehozása érdekében. A pszichoterápia leggyakrabban lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk ebből a félelemből, amelyet az elhagyatott helyzetek és a társadalmi nyomás formál.

Az anuptafóbia meghatározása

Az anuptafóbia egy sajátos fóbia, amelyet az irracionális félelem határozza meg, hogy szingli leszel, soha nem talál élettársat, vagy attól, hogy elmúlik. Ez a társadalmi félelem az elhagyástól való félelem visszhangja. Meg kell különböztetni az autofóbiától, a magánytól való félelemtől.

Minél nagyobb a félelem attól, hogy szingli lesz, az anuptafób annál inkább csökkenti a partner kiválasztásának kritériumait – vonzerejét, társadalmi státuszát, interperszonális képességeit stb. – valós elvárásaihoz képest. A kapcsolat állapota, vagyis az együttlét ténye elsőbbséget élvez a kapcsolat minőségével szemben. Az anuptafóbiában szenvedő személy úgy gondolja, hogy jobb rossz társaságban lenni, mint egyedül. A szorongásoldóhoz hasonlóan a partner megnyugtatja az anuptafóbiában szenvedőt.

Az anuptafóbia típusai

Az anuptafóbiának csak egy típusa van.

Az anuptafóbia okai

Az anuptafóbia okai közül néhány:

• Biológiai, pszichológiai és szociális nyomás: az emberek közötti fizikai és pszichológiai kapcsolatok kialakítása teljesen természetes viselkedés. Mindenkinek szüksége van ezekre a szoros társadalmi kötelékekre kisebb-nagyobb mértékben a biztonság és a bizalom alapjainak kiépítéséhez. Amint az ember egyedül van, biológiai és pszichológiai nyomás képződhet, és félelmet kelthet az egyedülállóságtól. Ez a nyomás magából a társadalomból is származhat: sokan úgy érzik, hogy abnormális az egyedüllét, és mindenkinek párban kell lennie, és a társadalomban gyereket kell vállalnia;
• Fokozott kötődés: a kötődési rendszer gyakran a csecsemő életének korai szakaszában aktiválódik. Egy kötelék jön létre közte és a gondozó között, legyen az szülő vagy egészségügyi szakember. Inkább akkor alakul ki, ha szorongás vagy fenyegetés áll fenn, és csak a gondozó tud biztonságot és kényelmet nyújtani a csecsemő számára. Ezt követően a felnőtté vált csecsemőben túlzott igény alakulhat ki a más rokonokhoz való kötődés iránt;
• Traumás elválás gyermekkorban vagy szülői válás: bizonyos elválási minták félelmet válthatnak ki az egyedülléttől.
• Neurológiai rendellenesség: a 2010-es évek elején a kutatók kóros agyi aktivációt mutattak ki fóbiás felnőtteknél. Ez az agy azon részeit érinti, amelyek részt vesznek a félelem észlelésében és korai felerősítésében, mint például az amygdala, az elülső cinguláris kéreg, a thalamus és az insula. Így úgy tűnik, hogy a fóbiában szenvedő felnőtteket könnyebben izgatják a fóbiás ingerek, és csökkenne a képességük, hogy szabályozzák ezt az izgalmat.

Az anuptafóbia diagnózisa

Az anuptafóbia első diagnózisa, amelyet a kezelőorvos a beteg által tapasztalt probléma leírása alapján állít fel, indokolja vagy nem indokolja a terápia felállítását. Ezt a diagnózist a Mentális zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének specifikus fóbiájának kritériumai alapján állítják fel:

• A fóbiának hat hónapon túl is fennállnia kell;
• A félelmet el kell túlozni a valós helyzettel, a felmerülő veszéllyel szemben;
• A betegek elkerülik azt a szituációt, amely kezdeti fóbiájuk kiváltó oka – jelen esetben a párkapcsolat hiányának ténye;
• A félelem, a szorongás és az elkerülés jelentős szorongást okoz, ami zavarja a társadalmi vagy szakmai működést.

Anuptafóbia által érintett emberek

Az anuptafóbia gyakran olyan felnőtteket érint, férfiakat vagy nőket, akiket a társadalom elég idősnek tart ahhoz, hogy kapcsolatban éljenek.

Az anuptafóbiát elősegítő tényezők

Az anuptafóbiát elősegítő fő tényező az, hogy egy párban kizárólag emberek vesznek körül: ez a tényező megerősíti azt a biológiai és pszichológiai nyomást, amely azt diktálja, hogy normális párban lenni.

Alkalmatlanság érzése

Az anuptofóbiásnak nincs önbizalma, és úgy érzi, nincs lépésben a társadalommal. Üres héjnak érzi magát, állandó kapcsolatra és társaságra van szüksége.

Túlzott tervezés

Egyedül az anuptofóbiás órákat tölt egy kapott üzenet, egy találkozó vagy egy helyzet elemzésével. Párként folyamatosan tervezi a „tökéletes” páros élet szakaszait: bemutatkozás a szülőknek, házasságkötés, születések stb.

Párként minden áron

Az anuptofóbiás bármire kész, hogy kapcsolatban legyen. Nem a tulajdonságai miatt megy a másik felé, hanem azért, hogy leküzdje az egyedülléttől való félelmét, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyan kapcsolatokban marad, amelyek nem működnek.

Egyéb tünetek

• Képtelenség egyedül tölteni az időt;
• Féltékenység;
• Aggodalom ;
• Szorongás;
• Szorongás;
• magány ;
• Paranoia válság.

A relaxációs technikákhoz kapcsolódó különféle terápiák lehetővé teszik az anuptafóbia okának felkutatását, majd a cölibátustól való irracionális félelem lebontását:

• Pszichoterápia;
• Kognitív és viselkedési terápiák;
• Hipnózis;
• Az érzelmi menedzsment technika (EFT). Ez a technika ötvözi a pszichoterápiát az akupresszúrával – az ujjak nyomásával. A test meghatározott pontjait stimulálja azzal a céllal, hogy feloldja a feszültségeket és az érzelmeket. A cél az, hogy a traumát – itt az érintéshez kötve – elválasztsuk az érzett kényelmetlenségtől, a félelemtől.
• EMDR (szemmozgások deszenzibilizálása és újrafeldolgozása) vagy érzéketlenítés és újrafeldolgozás szemmozgásokkal;
• Mindfulness meditáció.
• Az antidepresszánsok szedése a pánik és a szorongás csökkentésére gondolhat.

Nehéz megelőzni az anuptafóbiát. Másrészt, ha a tünetek enyhültek vagy megszűntek, a visszaesés megelőzése javítható.

• Relaxációs technikák alkalmazása: légzéstechnikák, szofrológia, jóga stb.;
• Azáltal, hogy elengedi, hogy szüksége van egy másik személyre, hogy biztonságban legyen, és rákényszeríti magát, hogy önmagában végezzen kifizetődő feladatokat.