A viselkedés etológiai vizsgálata strukturális-dinamikus megközelítés alapján történik. Az etológia legfontosabb részei:
- a viselkedés morfológiája – a viselkedés elemeinek leírása és elemzése (pózok és mozdulatok);
- funkcionális elemzés – a viselkedés külső és belső tényezőinek elemzése;
- összehasonlító vizsgálatok – a viselkedés evolúciós genetikai elemzése [Deryagina, Butovskaya, 1992, p. 6].
A rendszerszemlélet keretein belül a viselkedést úgy definiáljuk, mint egymással összefüggő összetevők rendszerét, amely a szervezet integrált optimális reakcióját biztosítja a környezettel való interakció során; ez egy folyamat, amely egy bizonyos időn belül megy végbe [Deryagina, Butovskaya 1992, 7. o.]. A rendszer alkotóelemei a szervezet „külső” motoros reakciói, amelyek a környezet változására reagálva lépnek fel. Az etológiai kutatás tárgya egyrészt az ösztönös magatartásformák, másrészt a hosszú távú tanulási folyamatokhoz köthetőek (társadalmi hagyományok, eszköztevékenység, nem rituális kommunikációs formák).
A viselkedés modern elemzése a következő elveken alapul: 1) hierarchia; 2) dinamizmus; 3) mennyiségi számvitel; 4) szisztematikus megközelítés, figyelembe véve, hogy a magatartásformák szorosan összefüggenek egymással.
A viselkedés hierarchikusan szerveződik (Tinbergen, 1942). A viselkedési rendszerben ezért az integráció különböző szintjeit különböztetjük meg:
- elemi motoros aktusok;
- testtartás és mozgás;
- egymással összefüggő testhelyzetek és mozdulatok sorozatai;
- a cselekvési láncok komplexumai által képviselt együttesek;
- A funkcionális szférák egy meghatározott típusú tevékenységhez kapcsolódó együttesek komplexumai [Panov, 1978].
A viselkedési rendszer központi tulajdonsága az összetevőinek rendezett kölcsönhatása a végső cél elérése érdekében. A kapcsolat az elemek közötti átmenetek láncain keresztül valósul meg, és e rendszer működésének sajátos etológiai mechanizmusának tekinthető [Deryagina, Butovskaya, 1992, p. kilenc].
A humán etológia alapfogalmait és módszereit az állatetológiából kölcsönözték, de úgy alakították át, hogy tükrözzék az ember egyedi helyzetét az állatvilág többi tagja között. Az etológia fontos jellemzője a kulturális antropológiával ellentétben a közvetlen, nem résztvevő megfigyelés módszereinek alkalmazása (bár alkalmazzák a résztvevő megfigyelés módszereit is). A megfigyeléseket úgy szervezik meg, hogy a megfigyelt ne gyanakodjon róla, vagy fogalma sincs a megfigyelések céljáról. Az etológusok hagyományos vizsgálati tárgya az emberben, mint fajban rejlő viselkedés. A humánetológia kiemelt figyelmet fordít a non-verbális viselkedés univerzális megnyilvánulásainak elemzésére. A kutatás második aspektusa a társas viselkedési modellek (agresszió, altruizmus, társadalmi dominancia, szülői magatartás) elemzése.
Érdekes kérdés a viselkedés egyéni és kulturális változékonyságának határairól. Viselkedési megfigyelések a laboratóriumban is elvégezhetők. De ebben az esetben leginkább alkalmazott etológiáról beszélünk (etológiai módszerek alkalmazása a pszichiátriában, a pszichoterápiában, vagy egy konkrét hipotézis kísérleti tesztelésére). [Szamokhvalov et al., 1990; Cashdan, 1998; Grummer és munkatársai, 1998].
Ha kezdetben az emberi etológia az emberi cselekvések és cselekvések programozásának mikéntjére és mértékére összpontosított, ami a filogenetikai alkalmazkodások szembeállításához vezetett az egyéni tanulás folyamataihoz, most a figyelem a különböző kultúrák viselkedésmintáinak vizsgálatára irányul (és szubkultúrák), viselkedésformáló folyamatok elemzése az egyéni fejlődés folyamatában. Így jelen stádiumban ez a tudomány nemcsak a filogenetikai eredetű viselkedést vizsgálja, hanem azt is figyelembe veszi, hogy a viselkedési univerzálék hogyan alakíthatók át egy kultúrán belül. Ez utóbbi körülmény hozzájárult az etológusok és a művészettörténészek, az építészek, a történészek, a szociológusok és a pszichológusok közötti szoros együttműködés kialakulásához. Az ilyen együttműködés eredményeként bebizonyosodott, hogy történelmi anyagok alapos elemzésével egyedi etológiai adatok nyerhetők: krónikák, eposzok, krónikák, irodalom, sajtó, festészet, építészet és egyéb művészeti tárgyak [Eibl-Eibesfeldt, 1989 ; Dunbar és munkatársai, 1; Dunbar és Spoors 1995].
A társadalmi komplexitás szintjei
A modern etológiában nyilvánvalónak tartják, hogy az egyes egyének viselkedése társas állatokban és emberekben nagymértékben függ a társadalmi kontextustól (Hinde, 1990). A társadalmi befolyás összetett. Ezért R. Hinde [Hinde, 1987] a társadalmi komplexitás több szintjének elkülönítését javasolta. Az egyén mellett megkülönböztetik a társas interakciók, kapcsolatok szintjét, a csoport szintjét és a társadalom szintjét. Minden szint kölcsönösen befolyásolja egymást, és a fizikai környezet és a kultúra állandó hatása alatt fejlődik. Világosan meg kell érteni, hogy a viselkedés működési mintái egy összetettebb társadalmi szinten nem redukálhatók az alacsonyabb szervezeti szint viselkedési megnyilvánulásainak összegére [Hinde, 1987]. A viselkedési jelenség magyarázatához minden szinten külön kiegészítő fogalom szükséges. Így a testvérek közötti agresszív interakciókat az e viselkedés hátterében álló közvetlen ingerek szempontjából elemzik, míg a testvérek közötti kapcsolatok agresszív jellegét a „testvéri versengés” koncepciójából lehet szemlélni.
Az egyén viselkedése e megközelítés keretében a csoport más tagjaival való interakciójának következménye. Feltételezzük, hogy az interakcióban részt vevő egyének mindegyike rendelkezik bizonyos elképzelésekkel a partner valószínű viselkedéséről ebben a helyzetben. Az egyed a fajának más képviselőivel folytatott kommunikáció korábbi tapasztalatai alapján kapja meg a szükséges reprezentációkat. Két ismeretlen személy kapcsolata, amelyek kifejezetten ellenséges természetűek, gyakran csupán demonstrációk sorozatára korlátozódnak. Az ilyen kommunikáció elég ahhoz, hogy az egyik partner beismerje a vereségét és bemutassa az alávetettséget. Ha bizonyos egyének sokszor kölcsönhatásba léptek, akkor bizonyos kapcsolatok jönnek létre közöttük, amelyek a társadalmi kapcsolatok általános hátterében valósulnak meg. A társadalmi környezet mind az emberek, mind az állatok számára egyfajta burok, amely körülveszi az egyedeket, és átalakítja a fizikai környezet rájuk gyakorolt hatását. Az állatok szociálissága a környezethez való univerzális alkalmazkodásnak tekinthető. Minél összetettebb és rugalmasabb a társadalmi szervezet, annál nagyobb szerepet játszik az adott faj egyedeinek védelmében. A társadalmi szerveződés plaszticitása a csimpánzokkal és bonobókkal közös őseink alapvető adaptációjaként szolgálhat, ami a hominizáció kezdeti előfeltételeit biztosította [Butovskaya és Fainberg, 1993].
A modern etológia legfontosabb problémája az okok keresése, amelyek miatt az állatok és az emberek társadalmi rendszere mindig, legtöbbször hierarchikus elv szerint épül fel. Folyamatosan tárgyalják a dominancia fogalmának valódi szerepét a társadalmi kapcsolatok lényegének megértésében [Bernstein, 1981]. Az egyedek közötti kapcsolati hálózatokat az állatok és az emberek a rokoni és szaporodási kötelékek, a dominanciarendszerek és az egyéni szelektivitás szempontjából írják le. Átfedhetik egymást (például rang, rokonsági és szaporodási kapcsolatok), de létezhetnek egymástól függetlenül is (például serdülőkorúak kapcsolati hálózatai a családban és az iskolában a kortársakkal a modern emberi társadalomban).
Természetesen a közvetlen párhuzamokat óvatosan kell alkalmazni az állatok és az emberek viselkedésének összehasonlító elemzése során, mert a társadalmi komplexitás minden szintje befolyásolja egymást. Az emberi tevékenység számos fajtája specifikus és szimbolikus jellegű, amit csak az adott egyén szociális tapasztalatainak és a társadalom szociokulturális szerkezetének sajátosságainak ismeretében lehet megérteni [Eibl-Eibesfeldt, 1989]. A társadalmi szerveződés a főemlősök, köztük az ember viselkedésének értékelésére és leírására szolgáló módszerek egyesítése, amely lehetővé teszi a hasonlóság és különbség alapvető paramétereinek objektív értékelését. R. Hind séma lehetővé teszi a főbb félreértések kiküszöbölését a biológiai és társadalomtudományok képviselői között az emberi és állati viselkedés összehasonlító elemzésének lehetőségeivel kapcsolatban, és megjósolni, hogy a szervezettség mely szintjein lehet valódi hasonlóságot keresni.