A személyes jóléthez a mások iránti együttérzésen keresztül vezet az út. Amit egy vasárnapi iskolában vagy a buddhizmusról szóló előadáson hallasz, az mára tudományosan bebizonyosodott, és tudományosan ajánlott módja annak, hogy boldogabbá válj. Erről Susan Krauss Whitborn pszichológus professzor beszél bővebben.
A másokon való segítés vágya sokféle formát ölthet. Egyes esetekben az idegennel szembeni közömbösség már segítség. Elűzheti magától azt a gondolatot, hogy „hadd csinálja más”, és elérheti a járókelőt, aki megbotlik a járdán. Segítsen tájékozódni valakinek, aki elveszettnek tűnik. Mondja el egy arra járónak, hogy a tornacipője ki van kötve. Minden apró cselekedet számít, mondja Susan Krauss Whitbourne, a Massachusettsi Egyetem pszichológiaprofesszora.
Ha barátokról és rokonokról van szó, segítségünk felbecsülhetetlen értékű lehet számukra. Például egy testvérnek nehéz dolga van a munkahelyén, és találkozunk egy csésze kávéra, hogy beszélgessünk és tanácsot adjunk neki. Egy szomszéd nehéz táskákkal lép be a bejáraton, mi segítünk neki ételt vinni a lakásba.
Egyesek számára mindez a munka része. Az üzlet alkalmazottai fizetést kapnak azért, hogy segítsenek a vásárlóknak megtalálni a megfelelő termékeket. Az orvosok és pszichoterapeuták feladata a fizikai és lelki fájdalmak enyhítése. A képesség, hogy meghallgassák, majd tegyenek valamit a rászorulók megsegítéséért, talán az egyik legfontosabb része munkájuknak, bár néha meglehetősen megterhelő.
Együttérzés vs empátia
A kutatók inkább az empátiát és az altruizmust vizsgálják, mint magát az együttérzést. Aino Saarinen és munkatársai a finnországi Oulu Egyetemen rámutatnak, hogy az empátiával ellentétben, amely magában foglalja mások pozitív és negatív érzéseinek megértését és megosztását, az együttérzés azt jelenti, hogy „a mások szenvedéseiért való aggodalom és a vágy annak enyhítésére irányul. ”
A pozitív pszichológia hívei régóta azt feltételezték, hogy az együttérzésre való hajlamnak hozzá kell járulnia az emberi jóléthez, de ez a terület viszonylag kevéssé tanult. Finn tudósok azonban azzal érvelnek, hogy határozottan összefüggés van az olyan tulajdonságok között, mint az együttérzés és az élettel való magasabb elégedettség, a boldogság és a jó hangulat között. Az együttérzéshez hasonló tulajdonságok a kedvesség, az empátia, az altruizmus, a proszocialitás és az önrészérzés vagy önelfogadás.
Az együttérzéssel és a hozzá kapcsolódó tulajdonságaival kapcsolatos korábbi kutatások bizonyos paradoxonokat tártak fel. Például egy túlságosan empatikus és altruista személynél nagyobb a depresszió kialakulásának kockázata, mert „a mások szenvedései iránti empátia gyakorlása növeli a stressz szintjét és negatívan hat az emberre, míg az együttérzés gyakorlása pozitívan hat rá”.
Képzelje el, hogy a tanácsadó, aki válaszolt a hívásra, Önnel együtt dühös vagy ideges lett, mert milyen szörnyű ez a helyzet.
Más szóval, amikor érezzük mások fájdalmát, de nem teszünk semmit annak enyhítésére, saját tapasztalatunk negatív oldalaira koncentrálunk, és tehetetlennek érezhetjük magunkat, míg az együttérzés azt jelenti, hogy segítünk, és nem csak passzívan figyeljük mások szenvedését. .
Susan Whitburn azt javasolja, hogy emlékezzünk vissza egy olyan helyzetre, amikor kapcsolatba léptünk a támogatási szolgálattal – például az internetszolgáltatónkkal. A csatlakozási problémák a legalkalmatlanabb pillanatban alaposan feldühíthetik. „Képzelje el, hogy a tanácsadó, aki felvette a telefont, Önnel együtt dühös vagy ideges lett, mert milyen szörnyű ez a helyzet. Nem valószínű, hogy ő tud segíteni a probléma megoldásában. Ez azonban nem valószínű, hogy megtörténik: valószínűleg kérdéseket tesz fel a probléma diagnosztizálására, és megoldási lehetőségeket javasol. Ha létrejön a kapcsolat, javul a közérzete, és nagy valószínűséggel ő is jobban érzi magát, mert megtapasztalja a jól végzett munka elégedettségét.
Hosszú távú kutatás
Saarinen és munkatársai behatóan tanulmányozták az együttérzés és a jólét kapcsolatát. Pontosabban, egy országos tanulmány adatait használták fel, amely 1980-ban kezdődött 3596 finn fiatallal, akik 1962 és 1972 között születtek.
A kísérlet keretein belüli tesztelésre három alkalommal került sor: 1997-ben, 2001-ben és 2012-ben. A 2012-es végső tesztelésig a programban résztvevők életkora 35-50 év között mozgott. A hosszú távú nyomon követés lehetővé tette a tudósok számára, hogy nyomon kövessék az együttérzés szintjében és a résztvevők jólétének mértékében bekövetkezett változásokat.
Az együttérzés mérésére Saarinen és munkatársai a kérdések és kijelentések összetett rendszerét alkalmazták, amelyekre adott válaszokat tovább rendszerezték és elemezték. Például: „Szeretem látni, ahogy az ellenségeim szenvednek”, „Én szeretek segíteni másokon, még akkor is, ha rosszul bánnak velem”, és „utálom látni, hogy valaki szenved”.
Az együttérző emberek több szociális támogatást kapnak, mert pozitívabb kommunikációs mintákat tartanak fenn.
Az érzelmi jólét mérőszámai a következő állításokat tartalmazták: „Általában boldognak érzem magam”, „Kevesebb félelmem van, mint más korombeli embereknek”. Egy külön kognitív jóllét skála figyelembe vette az észlelt szociális támogatást („Ha segítségre van szükségem, a barátaim mindig megadják”), az élettel való elégedettséget („Mennyire elégedett az életével?”), a szubjektív egészséget („Hogy van egészség a kortársakhoz képest?”), és az optimizmus („Félreérthető helyzetekben úgy gondolom, hogy minden a legjobb módon fog megoldódni”).
A vizsgálat évei során a résztvevők egy része megváltozott – sajnos ez elkerülhetetlenül megtörténik az ilyen hosszú távú projekteknél. A döntőbe elsősorban azok jutottak be, akik a projekt indulásakor idősebbek voltak, nem hagyták el az iskolát, és magasabb társadalmi réteghez tartozó iskolázott családokból származtak.
A jólét kulcsa
Amint azt előre jeleztük, a magasabb szintű együttérzésű emberek magasabb szintű érzelmi és kognitív jóllétet, általános elégedettséget, optimizmust és társadalmi támogatást tartottak fenn. Még az ilyen emberek egészségi állapotára vonatkozó szubjektív értékelések is magasabbak voltak. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a meghallgatás és a segítőkészség kulcsfontosságú tényező a személyes jólét megőrzésében.
A kísérlet során a kutatók megállapították, hogy maguk az együttérző emberek több társadalmi támogatást kaptak, mivel „pozitívabb kommunikációs mintákat tartottak fenn. Gondolj azokra az emberekre, akik mellett jól érzi magát. Valószínűleg tudják, hogyan kell együtt érzően hallgatni, majd segíteni próbálnak, és úgy tűnik, még a kellemetlen emberekkel sem ellenségeskednek. Lehet, hogy nem szeretne barátkozni egy szimpatikus támogató személlyel, de az biztos, hogy nem bánná, ha legközelebb bajba kerülne, ha segítségét kérné.»
„Az együttérzés képessége kulcsfontosságú pszichológiai előnyökkel jár, amelyek nemcsak a hangulat, az egészség és az önbecsülés javulását jelentik, hanem a barátok és támogatók kibővült és megerősített hálózatát is” – összegzi Susan Whitbourne. Más szóval, a tudósok ennek ellenére tudományosan bebizonyították, amiről a filozófusok régóta írnak, és amit sok vallás hívei hirdetnek: a mások iránti együttérzés boldogabbá tesz bennünket.
A szerzőről: Susan Krauss Whitborn a Massachusettsi Egyetem pszichológia professzora és 16 pszichológiáról szóló könyv szerzője.