A „stressz” kifejezést Walter Cannon amerikai pszichofiziológus vezette be a tudományba. Felfogása szerint a stressz a test reakciója egy olyan helyzetre, amelyben a túlélésért küzd. Ennek a reakciónak az a feladata, hogy segítsen az embernek egyensúlyban tartani magát a külső környezettel. Ebben az értelmezésben a stressz pozitív reakció. A kifejezést Hans Selye kanadai patológus és endokrinológus tette világhírűvé. Kezdetben „általános alkalmazkodási szindróma” néven írta le, melynek célja, hogy a szervezetet aktiválja, hogy szembenézzen az életet és egészséget fenyegető veszélyekkel. És ebben a megközelítésben a stressz is pozitív reakció.
Jelenleg a klasszikus pszichológiában a stressz két típusát különböztetik meg: az eustresszt és a szorongást. Az eustress a test reakciója, amelyben minden testrendszer aktiválódik, hogy alkalmazkodjon, és legyőzze az akadályokat és fenyegetéseket. A szorongás már olyan állapot, amikor a túlterhelés nyomására az alkalmazkodási képesség gyengül, vagy akár el is tűnik. Kimeríti a test szerveit, gyengíti az immunrendszert, ennek következtében az ember megbetegszik. Így csak egy típus a „rossz” stressz, és csak akkor alakul ki, ha az illető nem tudta a pozitív stressz erőforrásait a nehézségek leküzdésére fordítani.
Sajnos az emberek felvilágosultságának hiánya kizárólag negatív színekkel festette a stressz fogalmát. Sőt, sokan azok közül, akik így írták le, abból a jó szándékból indultak ki, hogy figyelmeztetnek a szorongás veszélyeire, de nem beszéltek az eustressről. Például az Egyesült Államokban nyolc évig tartó vizsgálatot végeztek, harmincezer ember vett részt benne. Minden résztvevőtől megkérdezték: „Mennyi stresszt kellett elviselnie tavaly?” Aztán feltették a második kérdést: „Elhiszed, hogy a stressz rossz hatással van rád?”. Minden évben ellenőrizték a vizsgálatban résztvevők halálozási arányát. Az eredmények a következők voltak: a sok stresszt átélők körében 43%-kal nőtt a halálozás, de csak az egészségre veszélyesnek tartottak körében. És azoknál az embereknél, akik sok stresszt éltek át, és ugyanakkor nem hittek annak veszélyében, a halálozás nem nőtt. Becslések szerint 182 ember halt meg, mert azt hitték, hogy a stressz megöli őket. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek a stressz halálos veszélyébe vetett hite miatt a 15. vezető halálok közé került az Egyesült Államokban.
Valójában megijesztheti, amit az ember a stressz alatt érez: a pulzusszám, a légzési sebesség fokozódik, a látásélesség, a hallás és a szaglás. Az orvosok szerint a túlerőltetésre utaló szívdobogás és légszomj káros az egészségre, de ugyanezek a fiziológiai reakciók az embereknél is megfigyelhetők például orgazmus vagy nagy öröm közben, és mégsem tekinti senki fenyegetésnek az orgazmust. A test ugyanúgy reagál, ha az ember merészen és bátran viselkedik. Kevesen magyarázzák meg, miért viselkedik így a szervezet stressz alatt. Csak egy címkét ragasztanak rá, amelyen ez áll: „Káros és veszélyes”.
Valójában a fokozott pulzusszám és a stressz alatti légzés szükséges ahhoz, hogy a szervezetet elegendő oxigénnel láthassa el, hiszen fel kell gyorsítani a szervezet reakcióit, például gyorsabban futni, nagyobb kitartást kell elérni – így a szervezet megpróbál megmenteni egy halálos fenyegetéstől. Ugyanebből a célból az érzékszervek észlelését is fejlesztik.
És ha egy személy a stresszt fenyegetésként kezeli, akkor gyors szívverés esetén az erek beszűkülnek - a szív és az erek ugyanazt az állapotát figyelik meg szívfájdalmakkal, szívrohamtal és halálos életveszélyességgel. Ha olyan reakcióként kezeljük, amely segít megbirkózni a nehézségekkel, akkor gyors szívverés esetén az erek normális állapotban maradnak. A test bízik az elmében, és az elme határozza meg a testnek, hogyan reagáljon a stresszre.
A stressz kiváltja az adrenalin és az oxitocin felszabadulását. Az adrenalin felgyorsítja a szívverést. Az oxitocin hatása pedig még érdekesebb: társaságkedvelőbbé tesz. Öblítéshormonnak is nevezik, mert ölelkezéskor szabadul fel. Az oxitocin a kapcsolatok erősítésére ösztönöz, együttérzésre késztet, és támogatja a hozzád közel álló embereket. Arra ösztönöz, hogy keressünk támogatást, osszuk meg tapasztalatainkat és segítsünk másoknak. Az evolúció azt a funkciót helyezte bennünk, hogy aggódjunk a rokonokért. Megmentjük szeretteinket, hogy ne legyünk stresszesek a sorsuk miatti aggódás miatt. Ezenkívül az oxitocin helyreállítja a sérült szívsejteket. Az evolúció megtanítja az embernek, hogy a másokkal való törődés lehetővé teszi, hogy túlélje a megpróbáltatásokat. Továbbá, ha másokról gondoskodsz, megtanulsz vigyázni magadra. Ha túljutsz egy stresszes helyzeten, vagy átsegítesz egy szeretett személyt, akkor sokszor erősebbé, bátrabbá válsz, a szíved pedig egészséges lesz.
Amikor küzdesz a stressz ellen, az az ellenséged. De az, hogy mit érzel ezzel kapcsolatban, 80%-ban meghatározza a testedre gyakorolt hatását. Tudd, hogy a gondolatok és a tettek befolyásolhatják ezt. Ha pozitívra változtatja a hozzáállását, akkor szervezete másképp reagál a stresszre. Megfelelő hozzáállással hatalmas szövetségese lesz.