Hogyan neveljünk optimista gyereket

Az iskolai tantervben nincs ilyen tantárgy. Ahogy azonban itthon senki sem tanít optimizmusra. „Gyakran megkérdezem a szülőket, hogy milyen tulajdonságokat szeretnének kifejleszteni gyermekeikben, és egyszer sem említették az optimizmust” – mondja Marina Melia pszichológus és edző. - Miért? Valószínűleg ez a szó naivitást jelent, a kritikai gondolkodás hiányát, azt a hajlamot, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül nézzük a világot. Valójában az életigenlő attitűd nem semmisíti meg a józan valóságérzékelést, de hozzájárul a nehézségekkel szembeni ellenálló képességhez és a célok elérésére való hajlandósághoz.

„Az optimizmus gondolkodás alapja az önbizalom, a minden problémára megoldást találó képesség és a kitartás” – emlékeztet Oleg Sychev pozitív pszichológus. De vajon taníthatják-e ezt a gyereket az eltérő, pesszimista életszemléletű szülők?

Egyrészt a gyerekek önkéntelenül megtanulják a világhoz való hozzáállásunkat, átvesznek attitűdöket, cselekedeteket, érzelmeket. De másrészt „egy pesszimistából, aki elsajátította a pozitív gondolkodás alapelveit, nagy valószínűséggel „tanult optimista”, kiegyensúlyozottabb, a nehézségekkel szemben ellenálló és konstruktív ember lesz” – vélekedik Oleg Sychev. Tehát nagy az esély arra, hogy egy pszichológiailag kompetens szülőben pozitív attitűd alakuljon ki a gyermekben önmagához és a világhoz.

1. Válaszoljon az ő igényeire

Egy kisgyerek fedezi fel a világot. Bátran kilép a megszokott környezetből, próbálkozik, szimatol, megérint, megteszi az első lépéseket. Hagyni, hogy kísérletezzen, fontos, de nem elég. "Ahhoz, hogy a gyermek élvezze az önálló cselekvéseket, és ne veszítse el érdeklődését a keresések iránt, felnőtt támogatására van szüksége, és kellő időben reagálnia kell az igényeire" - jegyzi meg Oleg Sychev. "Egyébként megszokja, hogy a legrosszabbat várja, először a közeli emberektől, majd az egész világtól."

Támogasd kezdeményezéseit, hallgass, válaszolj a kérdésekre, és ne felejtsd el megosztani azt, ami boldoggá tesz – mutasd be neki a zenét, a természetet, az olvasást, hagyd, hogy azt csinálja, ami érdekli. Hagyd, hogy növekedjen abban a meggyőződésben, hogy az élet sok örömet készít. Ez elég a jövőre való törekvéshez.

2. Őrizze meg a sikerbe vetett hitét

A gyakran megoldhatatlan problémákkal küzdő gyermekben felhalmozódik a csalódottság és a tehetetlenség élménye, reménytelen gondolatok jelennek meg: „még mindig nem sikerül”, „nincs értelme még próbálkozni”, „képtelen vagyok” stb. Mit tegyenek a szülők. ? Végtelenül ismételgeti: „Kész, tudod”? „A gyermeket akkor van értelme dicsérni és bátorítani, ha a feladat az ő hatáskörébe tartozik, amikor már közel jár az eredményhez, és csak hiányzik belőle a kitartás” – magyarázza Oleg Sychev. „De ha a nehézségek a tudás és a készségek hiányával, vagy azzal kapcsolatosak, hogy nem értik, mit változtassanak a tetteiken, akkor hasznosabb lesz nem vállveregetni, hanem finoman javasolni, mit és hogyan kell csinálni, segíts nekik elsajátítani a hiányzó készségeket/tudást.”

Ösztönözze gyermekét annak érzésére, hogy bármilyen probléma önmagában is megoldható (ha több erőfeszítést tesz, több információt talál, jobb cselekvési módot talál) vagy valaki más segítségével. Emlékeztesd őt arra, hogy normális, ha támogatást keresel, sok feladatot csak együtt lehet megoldani, mások pedig szívesen segítenek neki, és általában együtt csinálnak valamit – ez nagyszerű!

3. Elemezze reakcióit

Észreveszed, hogy mit szoktál mondani a gyerekeknek hibáik és hibáik esetén? „A saját felfogásuk nagymértékben függ a mi reakcióinktól” – magyarázza Marina Melia. A gyerek megbotlott és elesett. Mit fog hallani? Az első lehetőség: „Mi vagy te ügyetlen! Minden gyerek olyan, mint a gyerek, és ez biztosan összegyűjti az összes dudort. A második pedig: „Rendben van, előfordul! Az út egyenetlen, vigyázzatok."

Vagy egy másik példa: egy iskolás fiú kettőt hozott. A reakció első változata: „Veled mindig így van. Úgy tűnik, fogalmad sincs." A második pedig: „Valószínűleg nem készültél fel jól. Legközelebb érdemes jobban odafigyelni a példák megoldására.

„Az első esetben abban a hitben élünk, hogy a gyereknek mindig minden rosszra fordul, és „bármit csinálsz, az haszontalan” – magyarázza a szakember. – A másodikban pedig tudatjuk vele, hogy egy rossz tapasztalat segít megbirkózni a nehézségekkel a jövőben. Szülői pozitív üzenet: „Tudjuk, hogyan lehet ezt orvosolni, nem hátrálunk meg, keressük a lehetőségeket, és jó eredményt fogunk elérni.”

4. Alakítsd ki a kitartás szokását

Gyakori eset: egy gyerek, aki alig találkozott kudarccal, felhagy azzal, amit elkezdett. Hogyan tanítsuk meg neki, hogy ne dramatizálja a hibákat? „Kérdezd meg tőle, hogy szerinte mi az oka a nehézségeknek” – javasolja Oleg Sychev. „Segíts neki felfedezni, hogy ez nem annyira a képességeken múlik, hanem azon, hogy egy ilyen feladat több erőfeszítést, több tudást és készségeket igényel, amelyek elsajátíthatóak, ha nem adjuk fel és törekszünk a célért.”

Különösen fontos az erőfeszítés és a kitartás szerepének hangsúlyozása. „A legfontosabb, hogy ne add fel! Ha most nem megy, az majd később, amikor rájössz / megtanulsz valamit, amire szükséged van / találsz valakit, aki tud segíteni." Nem annyira az eredmény elérése érdemel dicséretet, hanem az igyekezet: „Remek vagy! Keményen dolgoztam, sokat tanultam a probléma megoldása közben! És megérdemelt eredményt értünk el!” Az ilyen dicséret megerősíti azt az elképzelést, hogy a kitartás minden problémát megold.

„A problémák okainak megbeszélésekor kerüljük a másokkal való negatív összehasonlítást” – emlékeztet a pszichológus. Ha azt hallja a lányától, hogy „nem rajzol olyan jól, mint Mása”, mondd, hogy mindannyian különbözünk egymástól képességeinkben és készségeinkben, így nincs értelme másokkal összehasonlítani magunkat. Az egyetlen igazán fontos különbség, ami végül eredményre vezet, az, hogy az ember mennyi erőfeszítést és kitartást tesz a célok elérése érdekében.

5. Kommunikációjának elősegítése biztonságos környezetben

A pesszimista gyerekek valamivel kevésbé társaságkedvelőek és visszahúzódóbbak lehetnek másokkal való kapcsolataikban negatív elvárásaik és az elutasítás iránti érzékenységük miatt. Néha félénkségnek tűnik. „A kommunikációs nehézségekkel küzdő félénk gyermek minden olyan tapasztalatból profitálhat, amely megerősíti pozitív elvárásait” – mondja Oleg Sychev.

Először is, maguknak a szülőknek kerülniük kell a negatív értékeléseket, és gyakrabban emlékezniük kell vele eredményeire, még a szerényekre is. Ezenkívül kívánatos a kommunikációs helyzeteket biztonságos környezetben megtervezni, ahol a gyermeket elfogadják és tisztelik, ahol hozzáértőnek érzi magát. Ez lehet kommunikáció a fiatalabb gyerekekkel, vagy a kedvenc körének osztályai, ahol sok sikert ér el. Egy ilyen kényelmes környezetben a gyermek kevésbé fél mások kritikájától és elítélésétől, több pozitív érzelmet kap, és hozzászokik ahhoz, hogy érdeklődéssel és reménységgel tekintsen a világra.