Minden választás kudarc, kudarc, más lehetőségek összeomlása. Életünk ilyen kudarcok sorozatából áll. És akkor meghalunk. Akkor mi a legfontosabb? Oliver Burkeman újságírót James Hollis jungi elemző kérte válaszadásra.
Az igazat megvallva, szégyellem magam bevallani, hogy számomra az egyik fő könyv James Hollis „A legfontosabbról” című könyve. Feltételezik, hogy a haladó olvasók olyan finomabb eszközök, regények és versek hatására élnek át változásokat, amelyek nem deklarálják ambícióikat az élet küszöbétől való változásra. De nem hiszem, hogy ennek a bölcs könyvnek a címét az önsegélyező kiadványokra jellemző primitív lépésnek kellene tekinteni. Inkább a kifejezés üdítő közvetlensége. „Az élet tele van bajokkal” – írja James Hollis pszichoanalitikus. Általánosságban elmondható, hogy ritka pesszimista: könyveiről számos negatív kritikát írnak olyan emberek, akiket feldühít az, hogy nem hajlandó energikusan felvidítani minket vagy egyetemes boldogságreceptet adni.
Ha tinédzser, vagy legalábbis fiatal lennék, engem is idegesítene ez a nyafogás. De a megfelelő pillanatban olvastam Hollist, néhány éve, és a szövegei hidegzuhany, kijózanító pofon, riasztó – bármilyen metafora számomra. Pontosan erre volt szükségem.
James Hollis, Carl Jung követőjeként úgy véli, hogy az „én” – az a hang a fejünkben, amelyet magunknak tartunk – valójában csak egy kis része az egésznek. Természetesen az „én”-ünknek számos olyan sémája van, amelyek szerinte boldogsághoz és biztonságérzethez vezet, ami általában nagy fizetést, társadalmi elismerést, tökéletes partnert és ideális gyerekeket jelent. De lényegében az „én”, ahogy Hollis állítja, csak „a tudat vékony lemeze, amely a léleknek nevezett szikrázó óceánon lebeg”. A tudattalan hatalmas erői mindannyiunkkal megvannak a maguk tervei. A mi feladatunk pedig az, hogy megtudjuk, kik vagyunk, majd figyeljünk erre a hivatásra, és ne álljunk ellene.
A mi elképzeléseink arról, hogy mit akarunk az élettől, valószínűleg nem egyeznek meg azzal, amit az élet akar tőlünk.
Ez egy nagyon radikális és egyben alázatos megértése a pszichológia feladatainak. Ez azt jelenti, hogy elképzeléseink arról, hogy mit akarunk az élettől, valószínűleg nem egyeznek meg azzal, amit az élet akar tőlünk. És ez azt is jelenti, hogy az értelmes élet során valószínűleg megszegjük minden tervünket, ki kell lépnünk az önbizalom és a kényelem zónájából, és be kell lépnünk a szenvedés és az ismeretlen területére. James Hollis páciensei mesélik, hogyan döbbentek rá végre életük közepén, hogy évek óta mások, a társadalom vagy a saját szüleik előírásait, terveit követték, és ennek következtében évről évre egyre hamisabb lett az életük. Nagy a kísértés, hogy együtt érezz velük, amíg rá nem jön, hogy mindannyian ilyenek vagyunk.
A múltban, legalábbis ebből a szempontból, könnyebb volt az emberiségnek, véli Hollis Jung nyomán: a mítoszok, hiedelmek és rituálék közvetlenebb hozzáférést biztosítottak az embereknek a mentális élet területéhez. Ma megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni ezt a mély szintet, de ha elfojtjuk, végül valahol a felszínre tör, depresszió, álmatlanság vagy rémálmok formájában. "Ha eltévedtünk, a lélek tiltakozik."
De nincs garancia arra, hogy egyáltalán meghalljuk ezt a hívást. Sokan egyszerűen megkettőzik erőfeszítéseiket, hogy megtalálják a boldogságot a régi, kitaposott utakon. A lélek hívja őket, hogy találkozzanak az élettel – de – írja Hollis – és ennek a megfogalmazásnak kettős jelentése van a gyakorló terapeuta számára: „tapasztalataim szerint sokan nem jelennek meg a találkozójukon”.
Az élet minden nagyobb kereszteződésénél tedd fel magadnak a kérdést: „Ez a választás nagyobb vagy kisebb lesz?”
Oké, akkor mi a válasz? Valójában mi a legfontosabb? Ne várja meg, míg Hollis megmondja. Inkább utalj. Az élet minden fontos útkereszteződésében felkér bennünket, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: "Ez a választás nagyobb vagy kisebb lesz?" Van ebben a kérdésben valami megmagyarázhatatlan, de ez segített átjutnom több életbeli dilemmán. Általában azt kérdezzük magunktól: „Boldogabb leszek?” De őszintén szólva kevés embernek van jó ötlete arról, hogy mi hoz majd boldogságot nekünk vagy szeretteinknek.
De ha azt kérdezed magadtól, hogy a választásod következtében csökkenni fogsz vagy növekedni fogsz, akkor meglepően gyakran nyilvánvaló a válasz. Hollis szerint, aki makacsul megtagadja, hogy optimista legyen, minden választás egyfajta halált jelent számunkra. Tehát egy elágazáshoz közeledve érdemesebb azt a haldoklást választani, ami felemel, és nem azt, ami után a helyünkön ragadunk.
És különben is, ki mondta, hogy a „boldogság” üres, homályos és meglehetősen nárcisztikus fogalom – a legjobb mérce valaki életének mérésére? Hollis egy rajzfilm feliratát idézi, amelyben egy terapeuta megszólít egy klienst: „Nézd, szó sincs arról, hogy megtalálod a boldogságot. De tudok neked ajánlani egy lenyűgöző történetet a bajaidról. Egyetértek ezzel a lehetőséggel. Ha az eredmény egy értelmesebb élet, akkor az még csak nem is kompromisszum.
1 J. Hollis „Ami a legfontosabb: Megfontoltabb élet” (Avery, 2009).
Forrás: The Guardian