A „Something about vegetarianism” című folyóirat 1904-ben egy ortodox vidéki vegetáriánus pap levelét tartalmazza. Elmeséli a magazin szerkesztőinek, hogy pontosan mi késztette arra, hogy vegetáriánus legyen. A pap válaszát a folyóirat teljes terjedelmében közli.
„Életem 27. évéig úgy éltem, ahogy a legtöbb hozzám hasonló ember élt és él a világon. Én ettem, ittam, aludtam, szigorúan védtem személyiségem és családom érdekeit mások előtt, akár a hozzám hasonló emberek érdekeinek rovására is. Időnként könyvolvasással szórakoztattam magam, de az estét szívesebben kártyáztam (most hülye szórakozás volt, de akkor érdekesnek tűnt), mint könyvolvasással.
Több mint öt éve véletlenül olvastam többek között Leo Nyikolajevics Tolsztoj gróf Az első lépést. Természetesen e cikk előtt jó könyveket kellett olvasnom, de valahogy nem kötötték le a figyelmemet. Az „Első lépés” elolvasása után olyan erősen megfogott bennem a szerző gondolata, hogy azonnal abbahagytam a húsevést, bár a vegetarianizmus addig üres és egészségtelen időtöltésnek tűnt számomra. Meg voltam győződve arról, hogy nem nélkülözhetem a húst, hiszen az azt fogyasztók is meg vannak róla győződve, vagy alkoholistaként és dohányzóként meg van győződve arról, hogy nem nélkülözheti a vodkát és a dohányt (akkor leszoktam a dohányzásról).
Azonban tisztességesnek kell lennünk és egyetértenünk abban, hogy a gyermekkorunktól kezdve mesterségesen belénk oltott szokásoknak nagy hatalmuk van felettünk (ezért mondják, hogy a megszokás a második természet), különösen akkor, ha az ember semmiről nem ad ésszerű elszámolást magának, vagy amíg elég erős késztetést mutat be, hogy megszabaduljon tőlük, ami 5 éve történt velem. Leo Nyikolajevics Tolsztoj gróf „Első lépése” olyan kellő impulzus volt számomra, amely nemcsak megszabadított a gyerekkoromtól hamisan belém oltott húsevési szokástól, hanem tudatosan kezelte az élet egyéb olyan kérdéseit is, amelyek korábban elsiklottak. Figyelem. És ha 27 éves koromhoz képest legalább egy kicsit lelkileg fejlődtem, akkor azt az Első lépés szerzőjének köszönhetem, amiért nagyon hálás vagyok a szerzőnek.
Vegetáriánus koromig borongós hangulatú napok voltak számomra azok a napok, amikor a nagyböjti vacsorát készítettek a házamban: miután megszoktam általában a húsevést, nagy bosszúság volt, hogy megtagadjam, még nagyböjti napokon. Azon szokás miatti felháborodásomból, hogy egyes napokon nem eszem húst, jobban szerettem éhezni, mint nagyböjti ételt, ezért nem jöttem el vacsorázni. Ennek a helyzetnek az lett a következménye, hogy amikor éhes voltam, könnyen ingerültté váltam, sőt, még a hozzám közel állókkal is megesett.
De aztán elolvastam az Első lépést. Elképesztő tisztasággal elképzeltem, milyen állatoknak vannak kitéve a vágóhidakon, és milyen körülmények között kapunk húseledelt. Persze még mielőtt tudtam volna, hogy ahhoz, hogy legyen hús, le kell vágni egy állatot, ez annyira természetesnek tűnt számomra, hogy nem is gondoltam rá. Ha 27 évig ettem húst, az nem azért volt, mert tudatosan választottam ezt a fajta ételt, hanem mert mindenki ezt csinálta, amire gyerekkorom óta tanítottak, és egészen addig nem gondolkodtam rajta, amíg el nem olvastam az Első lépést.
De még mindig magán a vágóhídon akartam lenni, és meglátogattam – a tartományi vágóhídon, és a saját szememmel láttam, mit csinálnak ott az állatokkal mindazok kedvéért, akik húst fogyasztanak, hogy kiadós vacsorát adjanak nekünk. hogy ne bosszankodjunk a nagyböjti asztalnál, ahogyan addig is, láttam és megrémültem. Megrémültem, hogy mindezt korábban nem tudtam gondolni és látni, pedig annyira lehetséges és olyan közel. De láthatóan ilyen a megszokás ereje: az ember kiskorától megszokta, és addig nem gondol rá, amíg kellő nyomás nem történik. És ha rá tudnék venni valakit az Első lépés elolvasására, belső elégedettséget éreznék a tudatban, hogy legalább egy kis hasznot hoztam. És a nagy dolgok nem rajtunk múlnak…
Nagyon sok intelligens olvasóval és büszkeségünk csodálójával kellett találkoznom – Leo Nyikolajevics Tolsztoj gróffal, aki azonban nem tudott az „Első lépés” létezéséről. Egyébként az Independent mindennapi életének etikájában is van egy fejezet, melynek címe Az ételek etikája, ami rendkívül érdekes művészi bemutatásában és érzés őszinteségében. Az „Első lépés” elolvasása és a vágóhídi látogatásom után nemcsak hogy abbahagytam a húsevést, de körülbelül két évig valamiféle egzaltált állapotban voltam. Ezekért a szavakért Max Nordau – az abnormális, degenerált alanyok megfogásának nagy vadásza – az utóbbiak közé sorolna.
Az Első lépés szerzőjének gondolata valahogy nehezedett rám, a vágásra ítélt állatok iránti részvét érzése elérte a fájdalmat. Ilyen állapotban én a „Akinek fáj, az beszél” közmondás szerint sokakkal beszéltem arról, hogy nem eszem húst. Komolyan aggódtam amiatt, hogy nemcsak a húsételeket, hanem mindazokat a tárgyakat is kizárják a mindennapjaimból, amelyek megszerzéséért állatokat ölnek meg (pl. sapka, csizma stb.).
Emlékszem, égnek álltak a szőrszálak a fejemen, amikor egy vasúti őr elmondta, mit érez, amikor megvágott egy állatot. Egyszer megtörtént velem a pályaudvaron, hogy sokáig vártam a vonatra. Téli idő volt, este, az állomás korántsem volt zsúfolt, az állomásszolgák kiszabadultak a napi forgatagból, szakadatlan beszélgetést folytattunk a vasúti őrökkel. Megbeszéltük, miről, végül eljutottunk a vegetarianizmusig. Arra gondoltam, hogy ne prédikáljak a vegetarianizmust a vasúti őröknek, de érdekelt, hogy az egyszerű emberek hogyan néznek a húsevéshez.
– Ezt mondom önöknek, uraim – kezdte az egyik őr. – Fiú koromban egy mesternél szolgáltam – egy faragónál, akinek volt egy saját tehenje, amely sokáig táplálta a családját, és végül vele együtt öregedett meg; aztán úgy döntöttek, hogy megölik. Vágásánál így vágott: először egy fenékcsapással kábította el a homlokát, majd vágott. És így odahozták hozzá a tehenét, ő felemelte a fenekét, hogy megüsse, mire a lány figyelmesen a szemébe nézett, felismerte gazdáját, térdre esett, és kicsordult a könnye… Szóval mit gondolsz? Mindannyian meg is ijedtünk, a faragó keze leesett, a tehenet nem vágta le, hanem haláláig etette, sőt a munkahelyét is otthagyta.
Egy másik, folytatva az első beszédét, ezt mondja:
"És én! Milyen haraggal vágok disznót, és ne sajnálom, mert ellenáll és sikoltozik, de kár, ha levágsz egy borjút vagy bárányt, még mindig áll, úgy néz rád, mint egy gyerekre, hisz neked, amíg le nem vágod. .
És ezt olyan emberek mondják, akik nem is tudják, hogy létezik egy egész irodalom a húsevés mellett és ellen. És milyen jelentéktelenek mindazok a könyvszerű érvek a húsevés mellett, amelyek állítólag a fogak formáján, a gyomor szerkezetén stb. alapulnak ehhez a paraszti, könyvtelen igazsághoz képest. És mit törődöm a gyomrom elrendezésével, ha fáj a szívem! Közeledett a vonat, és elváltam ideiglenes társaságomtól, de egy fiatal borjú és egy bárány képe, aki „mint a gyerek, rád néz, hisz neked”, sokáig kísértett…
Könnyű tenyészteni azt az elméletet, hogy a húsevés természetes, könnyű azt mondani, hogy az állatok iránti szánalom hülye előítélet. De vegyél egy hangszórót, és bizonyítsd be a gyakorlatban: vágd le a borjút, ami „úgy néz rád, mint egy gyerekre, hisz neked”, és ha nem remeg a kezed, akkor igazad van, ha pedig remeg, akkor bújj el tudományos , könyvszerű érvek a húsevés mellett. Hiszen ha a húsevés természetes, akkor az állatok levágása is természetes, mert enélkül nem ehetünk húst. Ha természetes az állatok megölése, akkor honnan a megölésükért való szánalom – ez a hívatlan, „természetellenes” vendég?
Magasztos állapotom két évig tartott; most már elmúlt, vagy legalábbis jócskán meggyengült: már nem emelkedik fel a szőr a fejemen, ha eszembe jut a vasúti őr története. De a vegetarianizmus jelentése számomra nem csökkent az exaltált állapotból való megszabadulással, hanem alaposabbá és ésszerűbbé vált. Saját tapasztalataimból láttam, hogy végül mihez vezet a keresztény etika: lelki és testi haszonra.
Több mint két éves böjt után a harmadik évben fizikai idegenkedést éreztem a hústól, és lehetetlen volt visszatérnem hozzá. Emellett meggyőződtem arról, hogy a hús káros az egészségemre; Ha ezt mondták volna, miközben ettem, nem hittem volna el. Miután lemondtam a húsevésről, nem az egészségem javítása érdekében, hanem azért, mert hallgattam a tiszta etika szavára, ezzel egyidejűleg javítottam az egészségemen, önmagam számára teljesen váratlanul. Húsevés közben gyakran szenvedtem migréntől; A racionális küzdelem érdekében egyfajta naplót vezettem, amibe ötpontos rendszer szerint számokban írtam fel megjelenésének napjait és a fájdalom erősségét. Most már nem szenvedek migréntől. Húsevés közben letargikus voltam, vacsora után úgy éreztem, le kell feküdnöm. Most ugyanígy vagyok vacsora előtt és után, nem érzek elnehezülést a vacsorától, a fekvés szokását is elhagytam.
A vegetarianizmus előtt erős torkom volt, az orvosok gyógyíthatatlan hurutot diagnosztizáltak. A táplálkozás változásával a torkom fokozatosan egészséges lett és mára teljesen egészséges. Egyszóval egészségi állapotomban változás történt, amit elsősorban magamon érzek, és látok másokat is, akik ismertek a húsdiéta elhagyása előtt és után. Két prevegetáriánus gyerekem van és két vegetáriánus, utóbbiak összehasonlíthatatlanul egészségesebbek, mint az előbbi. Hogy mitől alakult ki ez az egész változás, ítéljenek meg az ebben a témában hozzáértőbbek, de mivel nem vettem igénybe orvost, jogom van arra a következtetésre jutni, hogy ezt az egész változást kizárólag a vegetarianizmusnak köszönhetem, és ezt a magaménak tartom. kötelességem mélységes hálámat kifejezni Leo Nyikolajevics Tolsztoj grófnak az Első lépésért.
Forrás: www.vita.org