Szeretnék feltenni egy kérdést. Gondolod, hogy az állatok is átélhetnek olyan érzéseket, mint a fájdalom és a félelem, vagy tudják, mi az a szélsőséges hőség és az extrém hideg? Hacsak nem egy idegen a Marsról, akkor igennel kell válaszolnia, igaz? Valójában tévedsz.
Az Európai Unió (az Egyesült Királyságban az állatokkal való bánásmódra vonatkozó szabályokat meghatározó testület) szerint a haszonállatokat ugyanúgy kell kezelni, mint a CD-lejátszókat. Azt hiszik, hogy az állatok nem mások, mint áruk, és senki sem fog aggódni értük.
A második világháború idején Nagy-Britanniában és Európában még ahhoz sem volt elegendő élelem, hogy mindenki elegendő élelemhez jusson. A termékeket szabványosított adagokban osztották ki. Amikor a háború 1945-ben véget ért, a gazdálkodóknak Nagy-Britanniában és másutt a lehető legtöbb élelmiszert meg kellett termelniük, hogy soha többé ne legyen hiány. Akkoriban szinte nem voltak szabályok és előírások. Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb élelmiszert megtermeljék, a gazdálkodók nagy mennyiségű talajműtrágyát és növényvédő szert használtak a gyomok és rovarok irtására. A gazdák még peszticidek és műtrágyák segítségével sem tudtak elegendő füvet és szénát termeszteni az állatok etetésére; így elkezdték bevezetni az olyan takarmányokat, mint a búza, kukorica és árpa, amelyek többségét más országokból importálták.
Ezenkívül vegyszereket is adtak az élelmiszereikhez a betegségek leküzdésére, mert sok jól táplált állat vírusos betegségben nőtt fel. Az állatok már nem járhattak szabadon a terepen, szűk ketrecben tartották őket, így könnyebben lehetett kiválasztani azokat az állatokat, amelyek gyorsabban nőnek vagy nagy a hústömegük. Gyakorlatba lépett az úgynevezett szelektív tenyésztés.
Az állatokat táplálékkoncentrátummal etették, ami elősegítette a gyors növekedést. Ezeket a koncentrátumokat szárított őrölt halból vagy más állatok húsdarabjaiból készítették. Néha még az azonos fajhoz tartozó állatok húsa is volt: a csirkéket csirkehússal, a teheneket marhahússal etették. Mindezt úgy tették, hogy még a hulladék se vesszen kárba. Idővel új módszereket találtak az állatok növekedésének felgyorsítására, mert minél gyorsabban nő az állat és minél nagyobb a tömege, annál több pénzt lehet keresni hús eladásával.
Ahelyett, hogy a gazdálkodók a földet munkálnák, hogy megéljenek, az élelmiszeripar nagy üzletté vált. Sok gazdálkodó jelentős termelővé vált, amelybe a kereskedelmi társaságok nagy összegeket fektetnek be. Természetesen arra számítanak, hogy még több pénzt kapnak vissza. Így a gazdálkodás olyan iparággá vált, amelyben a profit sokkal fontosabb, mint az állatokkal való bánásmód. Ez az, amit ma „agrárüzletnek” neveznek, és most egyre nagyobb lendületet kap az Egyesült Királyságban és Európa más részein.
Minél erősebb a húsipar, annál kevésbé próbálja a kormány ellenőrizni. Nagy összegeket fektettek be az iparba, pénzt költöttek berendezések vásárlására és a termelés automatizálására. Így a brit mezőgazdaság elérte a mai szintet, egy nagy iparágat, amely kevesebb munkást foglalkoztat hektáronként, mint a világ bármely más országa.
A második világháború előtt a hús luxusnak számított, hetente egyszer vagy ünnepnapokon ettek húst. A termelők ma már annyi állatot nevelnek, hogy sokan esznek minden nap húst ilyen-olyan formában: szalonnát vagy kolbászt, hamburgert vagy sonkás szendvicset, esetenként állati zsiradékból készült süti vagy sütemény is lehet.