Mianmar egyik rezervátumában találták meg a száz éve kihaltnak tekintett arakai erdei teknőst. Egy különleges expedíció öt teknőst talált a rezervátum áthatolhatatlan bambuszbozótjában. A helyi nyelvjárásban ezeket az állatokat „Pyant Cheezar”-nak hívják.
Az arakani teknősök nagyon népszerűek voltak a mianmariak körében. Élelmiszerként állatokat használtak, gyógyszereket készítettek belőlük. Ennek eredményeként a teknőspopuláció szinte teljesen megsemmisült. A 90-es évek közepén a hüllők egyedi ritka példányai kezdtek megjelenni az ázsiai piacokon. A tudósok remélik, hogy a felfedezett egyedek a faj újjáéledését jelezhetik.
4. március 2009-én a WildlifeExtra internetes magazin arról számolt be, hogy a Luzon (a Fülöp-szigetek egyik szigete) északi részén a hagyományos madárfogási módszerekről szóló dokumentumfilmet forgató tévéújságíróknak sikerült videóra és kamerákra megörökíteniük a három közül egy ritka madarat. -ujjcsalád, mely kihaltnak számított.
A Worcester Threefingert, amelyet utoljára több mint 100 éve láttak, a bennszülött madarászok fogták meg a Dalton-hágónál. A vadászat és a lövöldözés végeztével a bennszülöttek tűzön főzték a madarat, és megették az őshonos fauna legritkább példányát. A tévések nem avatkoztak beléjük, egyikük sem értékelte a felfedezés fontosságát, amíg a fényképek fel nem keltették az ornitológusok figyelmét.
A Worcester Trifinger első leírása 1902-ben készült. A madár nevét Dean Worcester amerikai zoológusról kapta, aki akkoriban a Fülöp-szigeteken tevékenykedett. A kisméretű, körülbelül három kilogramm súlyú madarak a háromujjas családba tartoznak. A háromujjasok némileg hasonlítanak a túzokra, külsőleg pedig mind méretüket, mind szokásukat tekintve a fürjekre hasonlítanak.
4. február 2009-én a WildlifeExtra online magazin arról számolt be, hogy a Delhi és a Brüsszeli Egyetem tudósai tizenkét új békafajt fedeztek fel az indiai Nyugati-Ghatok erdeiben, köztük olyan fajokat, amelyeket kihaltnak véltek. A tudósok különösen felfedezték a Travankur copepod-ot, amelyet kihaltnak tekintettek, mivel a kétéltűek e fajtájának legutóbbi említése több mint száz évvel ezelőtt jelent meg.
2009 januárjában a média arról számolt be, hogy Haitin állatkutatók egy paradox talpfogat fedeztek fel. Leginkább úgy néz ki, mint egy cickány és egy hangyász keresztezése. Ez az emlős a dinoszauruszok kora óta él bolygónkon. Utoljára a múlt század közepén láttak több példányt a Karib-tenger szigetein.
23. október 2008-án az Agence France-Presse arról számolt be, hogy a Cacatua sulphurea abbotti fajhoz tartozó több, kihaltnak hitt kakadút talált egy távoli indonéz szigeten az Indonéz kakaduk védelmi környezetvédelmi csoportja. A fajhoz tartozó öt madarat utoljára 1999-ben látták. Akkor a tudósok úgy ítélték meg, hogy ekkora mennyiség nem volt elég a faj megmentéséhez, később bizonyítékok voltak arra, hogy ez a faj kihalt. Az ügynökség szerint a tudósok négy pár kakadut ebből a fajból, valamint két fiókát figyeltek meg Masakambing szigetén, a Masalembu szigetcsoportban, Jáva mellett. Amint az üzenetben szerepel, a Cacatua sulphurea abbotti kakadufaj felfedezett egyedeinek száma ellenére ez a faj a legritkább madárfaj a bolygón.
20. október 2008-án a WildlifeExtra online magazin arról számolt be, hogy a környezetvédők Kolumbiában egy Atelopus sonsonensis nevű varangyot fedeztek fel, amelyet utoljára tíz éve láttak az országban. Az Alliance Zero Extinction (AZE) kétéltűek védelmi projektje két további veszélyeztetett fajt, valamint 18 további veszélyeztetett kétéltűt is talált.
A projekt célja a veszélyeztetett kétéltűfajok populációméretének felkutatása és megállapítása. Az expedíció során a tudósok a Bolitoglossa hypacra szalamandrafajok populációját, valamint egy Atelopus nahumae varangyfajt és egy Ranitomeya doriswansoni békafajt is találtak, amelyek veszélyeztetettnek számítanak.
14. október 2008-én a Fauna & Flora International (FFI) természetvédelmi szervezet arról számolt be, hogy Szumátra (Indonézia) nyugati részén találtak egy 1914-ben felfedezett muntjac fajba tartozó szarvast, amelynek képviselőit utoljára Szumátrán a 20-as években látták. múlt század. A szumátrai „eltűnt” faj szarvasát a Kerinci-Seblat Nemzeti Parkban (Szumátra legnagyobb rezervátuma – mintegy 13,7 ezer négyzetkilométeres terület) járőrözve fedezték fel orvvadászatokkal összefüggésben.
A nemzeti park FFI programjának vezetője, Debbie Martyr több fotót is készített a szarvasról, ez volt az első fotó a fajról. Egy ilyen szarvas plüssállata korábban az egyik szingapúri múzeumban volt, de 1942-ben a múzeum kiürítésekor a japán hadsereg tervezett offenzívája kapcsán elveszett. Ebből a fajból még néhány szarvast fényképeztek automata infravörös kamerákkal a nemzeti park másik területén. A szumátrai muntjac szarvas ma már veszélyeztetettként szerepel a Nemzetközi Természet- és Természeti Erőforrások Védelmére (IUCN) Vörös Listáján.
7. október 2008-én az ausztrál ABC rádió arról számolt be, hogy az ausztráliai Új-Dél-Wales államban 150 évvel ezelőtt kihaltnak tekintett Pseudomys desertor fajhoz tartozó egeret élve találták meg az állam nyugati részén található nemzeti parkok egyikében. . Amint a jelentésben szerepel, utoljára 1857-ben láttak e fajhoz tartozó egeret a területen.
Ez a rágcsálófaj az Új-Dél-Wales-i veszélyeztetett fajokról szóló törvény értelmében kihaltnak számít. Az egeret Ulrike Kleker, a University of New South Wales hallgatója fedezte fel.
15. szeptember 2008-én a WildlifeExtra online magazin beszámolt arról, hogy tudósok Ausztrália északi részén fedezték fel a Litoria lorica (Queensland litoria) fajhoz tartozó békát. Ennek a fajnak egyetlen egyedét sem látták az elmúlt 17 évben. Ross Alford, a James Cook Egyetem professzora a béka ausztráliai felfedezését kommentálva elmondta, hogy a tudósok attól tartanak, hogy a faj a chytrid gombák (főleg vízben élő alsó mikroszkopikus gombák; szaprofiták) elterjedése miatt kipusztult körülbelül 20 évvel ezelőtt. vagy algákon, mikroszkopikus állatokon és egyéb gombákon élősködők).
Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején e gombák hirtelen elterjedése hét békafaj pusztulását okozta a területen, és a kihalt fajok egy részének populációit a békák más élőhelyekről történő áttelepítésével helyreállították.
11. szeptember 2008-én a BBC arról számolt be, hogy a Manchesteri Egyetem szakemberei felfedeztek és lefényképeztek egy nőstény kis leveli békát, az Isthmohyla rivularist, amelyről azt hitték, hogy 20 évvel ezelőtt már kihalt. A békát Costa Ricában találták meg, a Monteverde esőerdő-rezervátumban.
2007-ben a Manchesteri Egyetem kutatója azt állította, hogy látott ehhez a fajhoz tartozó hím békát. A tudósok felfedezték a hely közelében lévő erdőket. Amint a tudósok megjegyezték, egy nőstény, valamint néhány további hím felfedezése arra utal, hogy ezek a kétéltűek szaporodnak és képesek túlélni.
20. június 2006-án a média arról számolt be, hogy David Redfield Floridai Állami Egyetem professzora és Utai Trisukon thai biológus elkészítette az első fényképeket és videókat egy kicsi, szőrös állatról, amelyről úgy gondolják, hogy több mint 11 millió évvel ezelőtt halt ki. A fényképek egy „élő kövületet” mutattak – egy laoszi sziklapatkányt. A laoszi sziklapatkány egyrészt azért kapta a nevét, mert egyetlen élőhelye a mészkősziklák Közép-Laoszban, másrészt azért, mert feje, hosszú bajusza és gyöngyöző szemei nagyon hasonlítanak a patkányhoz.
A Redfield professzor által rendezett film egy mókus méretű nyugodt állatot mutatott be, amelyet sötét, pihe-puha szőr borított, hosszú, de még mindig nem akkora farokkal, mint egy mókusé. A biológusokat különösen megdöbbentette az a tény, hogy ez az állat úgy jár, mint egy kacsa. A sziklapatkány teljesen alkalmatlan a fára mászni – lassan, befelé fordulva borul a hátsó lábaira. A laoszi falvakban a helyiek „ga-nu” néven ismert állatot először 2005 áprilisában írták le a Systematics and Biodiversity tudományos folyóiratban. A kőpatkány, amelyet először tévesen egy teljesen új emlőscsalád tagjaként azonosítottak, világszerte felkeltette a tudósok figyelmét.
2006 márciusában Mary Dawson cikke jelent meg a Science folyóiratban, ahol ezt az állatot „élő kövületnek” nevezték, amelynek legközelebbi rokonai, a kovamoszatok körülbelül 11 millió évvel ezelőtt kihaltak. A munkát megerősítették a pakisztáni, indiai és más országokban végzett régészeti ásatások eredményei, amelyek során ennek az állatnak a megkövesedett maradványait fedezték fel.
16. november 2006-án a Xinhua hírügynökség arról számolt be, hogy Kína Guangxi Zhuang autonóm régiójában 17 vadon élő fekete gibbonmajmot találtak. Ezt az állatfajt a múlt század ötvenes évei óta kihaltnak tekintik. A felfedezés egy több mint két hónapos, a vietnami határon fekvő autonóm régió esőerdőibe tett expedíció eredményeként született meg.
A gibbonok számának a huszadik században bekövetkezett rohamos csökkenését a majmok természetes élőhelyének számító erdőirtás és az orvvadászat elterjedése okozta.
2002-ben 30 fekete gibbont észleltek a szomszédos Vietnamban. Így a majmok guanghszii felfedezése után a tudományos közösség által ismert vadon élő gibbonok száma elérte az ötvenet.
24. szeptember 2003-én a média arról számolt be, hogy egy egyedülálló állatot találtak Kubában, amelyet régóta kihaltnak tekintettek – almiquit, egy kis rovarevőt, viccesen hosszú törzsével. A hím almiquit Kuba keleti részén találták meg, amelyet ezen állatok szülőhelyének tekintenek. Az apró lény borzra és hangyászra hasonlít, barna szőrű, hosszú törzse rózsaszín orrban végződik. Méretei nem haladják meg az 50 cm hosszúságot.
Az Almiqui éjszakai állat, nappal általában nyércekben bújik meg. Talán ez az oka annak, hogy az emberek ritkán látják őt. Amikor a nap lenyugszik, feljön a felszínre, hogy rovarokat, férgeket és férgeket zsákmányoljon. A hím almiquit az őt megtaláló gazda után nevezték el Alenjaritónak. Az állatot állatorvosok megvizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy az almiqui teljesen egészséges. Alenjaritónak két napot kellett fogságban töltenie, ezalatt szakértők vizsgálták meg. Ezt követően kapott egy kis jegyet, és ugyanott engedték el, ahol megtalálták. Utoljára 1972-ben a keleti Guantanamo tartományban, majd 1999-ben Holgain tartományban láttak ebbe a fajba tartozó állatot.
21. március 2002-én a Nampa namíbiai hírügynökség arról számolt be, hogy egy ősi rovart fedeztek fel Namíbiában, amelyről azt hitték, hogy évmilliókkal ezelőtt kihalt. A felfedezést Oliver Sampro német tudós, a Max Planck Intézet munkatársa tette még 2001-ben. Tudományos prioritását megerősítette egy tekintélyes szakértői csoport, akik expedíciót tettek a Brandberg-hegyhez (magasság 2573 m), ahol egy másik „élő kövület” él.
Az expedíción Namíbia, Dél-Afrika, Németország, Nagy-Britannia és az USA tudósai vettek részt – összesen 13 fő. Következtetésük az, hogy a felfedezett lény nem fér bele a már meglévő tudományos osztályozásba, és külön oszlopot kell majd kijelölni benne. Egy új ragadozó rovar, amelynek hátát védőtüskék borítják, már megkapta a „gladiátor” becenevet.
A Sampros felfedezését a dinoszauruszok korabeli őskori hal, a coelacanth felfedezésével azonosították, amelyet sokáig szintén régen eltűntnek tartottak. A múlt század elején azonban halászhálókba esett a dél-afrikai Jóreménység-fok közelében.
9. november 2001-én a Szaúd-Arábia Vadvilágát Védő Társaság a rijádi újság oldalain az elmúlt 70 év során először számolt be egy arab leopárd felfedezéséről. Az üzenet anyagából kiderül, hogy a társaság 15 tagja a déli Al-Baha tartományba tett kirándulást, ahol a helyi lakosok egy leopárdot láttak az Al-Khaitan wadiban (kiszáradt folyómederben). Az expedíció tagjai felmásztak az Atir hegycsúcsra, ahol a leopárd él, és több napig figyelték őt. Az arab leopárdot az 1930-as évek elején kihaltnak tekintették, de mint kiderült, több egyed is életben maradt: a nyolcvanas évek végén leopárdokat találtak. Omán, az Egyesült Arab Emírségek és Jemen távoli hegyvidéki régióiban.
A tudósok úgy vélik, hogy az Arab-félszigeten mindössze 10-11 leopárd maradt fenn, amelyek közül kettő – egy nőstény és egy hím – a muscati és a dubaji állatkertben található. Többször is kísérletet tettek leopárdok mesterséges tenyésztésére, de az utódok elpusztultak.