A gyerekeket „nemesen el kell hanyagolni” – mondja Allan Guggenbühl svájci pszichoterapeuta. Támogatja, hogy a gyerekeket kevésbé kényeztessük, és nagyobb szabadságot adjunk nekik. Sok szülőnek rendkívül nehéz erről döntenie, mert a társadalom mindenhonnan sürget. Túl nagy a félelem attól, hogy rossz, figyelmetlen vagy nem törődik, és teljesen homályos, hogyan lehet megszabadulni tőle.
A svájci pszichoterapeuta sok más szerzővel ellentétben saját terápiás gyakorlatából ismeri sok apa és anya félelmeit. Úgy tűnik számukra, hogy nem nevelik elég jól és figyelmesen gyermeküket ahhoz, hogy nyugodtan létezzenek „neoliberális társadalmunkban”.
Allan Guggenbühl A legjobb gyermekemnek című filmben. Hogyan fosszuk meg gyermekeinket a gyermekkortól” bátorságra invitálja az anyákat és az apákat, és határozottan kiáll a gyermekek játékos gyermekkorhoz és spontán, kaotikus serdülőkorhoz való joga mellett, amelyben lehetőségük van kipróbálni magukat és hibázni.
Ragaszkodik az irányítás lazításához, és azt mondja a felnőtteknek: kevesebb iskola, kevesebb gátlás, több szabad tér, jóindulatúbb szülői hanyagság, és céltalanabb a gyerek „vándorlása”. Hiszen a szülők, bármennyire is szomorú volt ezt olvasni, nem feltétlenül tudják gyermeküknél jobban a jövő életére vonatkozó helyes döntést.
„A serdülők már nem akarják, hogy a jövőjüket a felnőttek fogalmazzák meg és építsék, hanem maguk akarják megtervezni” – írja a szerző.
A gyerekek szabadságának hiánya
Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek most mindenük megvan? Önelégült egocentrikusok vagy tehetetlen felnőttek lesznek? Mindenekelőtt félni kell a kudarctól – van meggyőződve a pszichoterapeuta.
„Rosszszolgálatot teszel a gyerekeknek, ha eltávolítasz minden akadályt az útjukból, és folyamatosan kielégíted minden igényüket. Kezdik úgy érezni, hogy a környezetnek teljesítenie kell vágyaikat, és igazságtalan, ha nem így tesz. De az élet kemény és ellentmondásos tud lenni.”
De nem a „helikopterszülők” jelensége mögött (ez a kifejezés az anyák és apák örökké a gyermek felett keringő képeként született meg) mögött nem próbál megvédeni a gyermeket ettől az igazságtalan világtól? Nyilvánvaló, hogy a szülők a legjobbat akarják gyermeküknek.
Csökkent a családokban a gyermekek száma, nőtt a szülők életkora. Az idősebb szülők jobban féltik gyermekeiket – ez tény. Egyetlen gyerek fennáll annak a veszélye, hogy érzelmileg feltöltött projektté válik. Ráadásul az ilyen szülőknek több idejük van a gyerekre, és ez gyakran oldalra megy neki.
A gyerekek abbahagyták a szabad játékot az utcán. Mobiltelefonjuk elég ahhoz, hogy kapcsolatba lépjenek társaikkal. Az iskolába vezető utat most a „mama-taxi” szolgáltatásai végzik. A játszóterek hintái és csúszdái tele vannak gyerekekkel, akik folyamatosan a szülők vagy a dadák felügyelete alatt állnak.
A gyermek szabadidő - az óvodástól a diplomásig - mereven szervezett, minden csínytevés vagy tinédzser kísérlet azonnal társadalmilag elfogadhatatlanná válik, és patológiaként, sőt mentális zavarként értelmezhető.
De akkor felmerül a kérdés: mennyi szabadságra van szüksége egy gyereknek és mennyi törődésre? Hol van az arany középút? „A gyerekeknek gondozókra van szükségük, akikre számíthatnak” – mondja Allan Guggenbühl. — Nem kellenek azonban felnőttek, akik különféle programokat kényszerítenek rájuk. Hagyja, hogy a gyerekek maguk válasszák meg érdeklődési körüket.
Dolgozz, ne csak tanulj
Mi kell a gyerekeknek, hogy boldogok legyenek? Allan Guggenbühl szerint szeretetre van szükségük. Sok szeretetet és elvi elfogadást a szülők részéről. De szükségük van idegenekre is, akik kommunikálni fognak velük, és fokozatosan bevezetik őket a világba. És itt az iskola fontos szerepet játszik. A pszichológusnak azonban még itt is vannak fenntartásai.
Tanulnod kell, de tarts egy kis szünetet más hasznos tevékenységekhez. Gyermekmunka? Ez lenne a megoldás! posztulálja a zürichi pszichoterapeuta. „Kilenc éves koruktól iskolába járás helyett hetente egyszer adj ki újságot. És ez így ment több hónapig.” Ez kibővíti a gyermek lehetőségeit.
Használhatja raktári munkában, terepen vagy kisebb kereskedelmi esetekben – például részmunkaidőben az üzletben, amikor árut rak az állványokra, segít a pénztárnál, takarítási szolgáltatásokat nyújt és tanácsot ad az ügyfeleknek. Az éttermek számos lehetőséget kínálnak a pénzszerzésre.
A fizetés a könyv írója szerint ne feleljen meg a felnőttek szintjének, de a gyerek szempontjából jelentős legyen. Guggenbühl meg van győződve arról, hogy ezáltal a gyerekek tudatosítják a valódi felelősséget és a hatékonyságot a felnőttek világában.
Guggenbuhl könyvével és sok hasonló szülői tankönyvvel azonban az a probléma, hogy következtetései csak a népesség egy részére vonatkoznak – állítják a kritikusok. A könyvesboltok polcait nézve azt gondolhatnánk, hogy az európai szülők kontrollja, bátorítása óriási társadalmi probléma.
A valóságban ez messze nem így van. Sokkal égetőbb probléma, hogy például Németországban az összes gyerek 21%-a él tartósan szegénységben. Brémában és Berlinben minden harmadik gyerek szegény, még a gazdag Hamburgban is minden ötödik gyerek a szegénységi küszöb alatt él. És hogy néznek ki ezek a statisztikák, ha Oroszországot nézzük?
A szegénységi küszöb alatt élő gyerekek folyamatosan pszichés stresszben, szűk életkörülmények között vannak, szüleiknek nincs pénzük egészséges táplálkozásra, oktatásra, hobbira, nyaralásra. Egyáltalán nem fenyegeti őket az elkényeztetettség és a szeszélyek elkényeztetése. Jó lenne, ha a gyermek- és serdülőpszichoterapeuták körében a tanácsadók idejüket és figyelmüket a gyermekkor ezen aspektusára is fordítanák.