A szelfiőrület árthat gyermekeinknek? Miért veszélyes az úgynevezett „szelfi-szindróma”? Michel Borba publicista meg van győződve arról, hogy a társadalom önfotózás iránti megszállottsága a legváratlanabb következményekkel járhat az új generáció számára.
Néhány évvel ezelőtt egy hamis cikk jelent meg az interneten, és azonnal vírusossá vált, és a valós és tekintélyes American Psychological Association (APA) besorolásába a „selfitis” diagnózist adta, amely „rögeszmés-kényszeres vágy, hogy fényképezzen magát, és tegye közzé ezeket a képeket a közösségi médiában. A cikk ezt követően humoros módon taglalta az „selfitis” különböző szakaszait: „határvonal”, „akut” és „krónikus”1.
Az «selfitisről» szóló «utkis» népszerűsége egyértelműen tükrözte a közvélemény aggodalmát az önfotózás mániája miatt. Manapság a modern pszichológusok már használják gyakorlatukban a „szelfi-szindróma” fogalmát. Michel Borba pszichológus úgy véli, hogy ennek a szindrómának, vagy a neten közzétett fényképekkel való felismeréshez való ragaszkodásnak az oka elsősorban az önmagunkra való összpontosítás és mások szükségleteinek figyelmen kívül hagyása.
„A gyereket állandóan dicsérik, kiakad önmagán, és elfelejti, hogy vannak mások is a világon” – mondja Michel Borba. – Ráadásul a modern gyerekek egyre inkább a szüleiktől függenek. Mi irányítjuk idejük minden percét, de mégsem tanítjuk meg nekik azokat a készségeket, amelyekre szükségük van a felnőtté váláshoz."
Az önfelszívódás termékeny talaj a nárcizmushoz, amely megöli az empátiát. Az empátia megosztott érzelem, ez a „mi” és nem csak az „én”. Michel Borba azt javasolja, hogy korrigáljuk a gyerekek sikerességéről alkotott felfogásunkat, és ne csökkentsük azt le magas pontszámokra a vizsgákon. Ugyanilyen értékes a gyermek azon képessége, hogy mélyen érezze magát.
A klasszikus irodalom nemcsak a gyermek intellektuális képességeit növeli, hanem empátiára, kedvességre és tisztességre is megtanítja.
Mivel a „szelfi-szindróma” felismeri a mások elismerésének és jóváhagyásának túlzott igényét, meg kell tanítani, hogy felismerje saját értékét és megbirkózzon az élet problémáival. A gyermek bármilyen okból történő dicséretére vonatkozó pszichológiai tanácsok, amelyek a 80-as években bekerültek a populáris kultúrába, egy egész nemzedék kialakulásához vezettek, felfújt egóval és felfújt igényekkel.
„A szülőknek mindenképpen ösztönözniük kell a gyermek párbeszédre való képességét” – írja Michel Borba. "És kompromisszumot lehet találni: a végén a gyerekek FaceTime-ban vagy Skype-ban kommunikálhatnak egymással."
Mi segíthet az empátia fejlesztésében? Például sakkozni, klasszikusokat olvasni, filmeket nézni, pihenni. A sakk fejleszti a stratégiai gondolkodást, ismét elvonja a figyelmet a saját személyről szóló gondolatokról.
David Kidd és Emanuele Castano pszichológusok, a New York-i New School for Social Research munkatársai2 tanulmányt végzett az olvasás szociális készségekre gyakorolt hatásáról. Megmutatta, hogy az olyan klasszikus regények, mint a To Kill a Mockingbird, nemcsak a gyermek intellektuális képességeit növelik, hanem kedvességre és tisztességre is megtanítják. Mások megértéséhez és érzelmeik olvasásához azonban a könyvek önmagukban nem elegendőek, szükség van az élő kommunikáció élményére.
Ha egy tinédzser átlagosan napi 7,5 órát tölt kütyükkel, egy fiatalabb diák pedig 6 órát (itt Michel Borba a Common Sense Media amerikai cég adataira hivatkozik3), gyakorlatilag nincs lehetősége „élőben” kommunikálni valakivel, és nem chaten.
1 B. Michele „Unselfie: Miért sikeresek az empatikus gyerekek a mi mindenről szólok világunkban”, Simon és Schuster, 2016.
2 K. David, E. Castano „Az irodalmi szépirodalom olvasása javítja az elmeelméletet”, Tudomány, 2013, 342. szám.
3 „The Common Sense Census: Médiahasználat a tizenévesek és a tizenévesek körében” (Common Sense Inc, 2015).