Mindannyian félünk ettől az időszaktól, amikor a gyermek elkezd felnőni, és megváltozik körülötte a világ. Mindig „nehéz” ez a kor, és hogyan lehet ezt leküzdeni a szülőknek és a gyerekeknek – mondja Alexander Ross-Johnson, a mindfulness edző.
A legtöbben a pubertást természeti katasztrófának, hormonális cunaminak tekintjük. A serdülők irányíthatatlansága, hangulati ingadozása, ingerlékenysége és kockázatvállalási hajlandósága…
A serdülőkor megnyilvánulásaiban látjuk azokat a „növekedési fájdalmakat”, amelyeken minden gyereknek túl kell lépnie, és ilyenkor jobb, ha a szülők elbújnak valahova, és kivárják a vihart.
Várjuk azt a pillanatot, amikor a gyermek elkezd felnőttként élni. De ez a hozzáállás téves, mert az előttünk álló igazi fiún vagy lányon keresztül egy kitalált felnőttet nézünk a jövőből. A tinédzser érzi, és ellenáll.
A lázadás ilyen vagy olyan formában valóban elkerülhetetlen ebben a korban. Fiziológiai okai között szerepel a prefrontális kéreg átstrukturálása. Ez az agy területe, amely koordinálja a különböző részlegeinek munkáját, és felelős az önismeretért, a tervezésért, az önkontrollért. Ennek eredményeként egy tinédzser egy bizonyos ponton nem tud uralkodni magán (egyet akar, mást csinál, harmadikat mond)1.
Az idő múlásával a prefrontális kéreg munkája javul, de ennek a folyamatnak a sebessége nagyban függ attól, hogy egy tinédzser ma hogyan lép kapcsolatba jelentős felnőttekkel, és milyen típusú kötődés alakult ki benne gyermekkorában.2.
A beszédre való gondolkodás és az érzelmek megnevezése segíthet a tinédzsereknek abban, hogy bekapcsolják prefrontális kéregüket.
A biztonságos kötődésű tinédzser könnyebben fedezi fel a világot és alakítja ki a létfontosságú készségeket: az elavult dolgok elhagyásának képességét, az empátia képességét, a tudatos és pozitív társas interakciókat, a magabiztos viselkedést. Ha a gyermekkori gondoskodás és közelség igénye nem volt kielégítve, akkor a serdülő érzelmi stresszt halmoz fel, ami súlyosbítja a szülőkkel való konfliktusokat.
A legjobb, amit egy felnőtt tehet ilyen helyzetben, ha kommunikál a gyerekkel, megtanítja a jelenben élni, ítélkezés nélkül nézni önmagát az itt és most felől. Ehhez a szülőknek képesnek kell lenniük arra is, hogy a figyelmüket a jövőről a jelenre helyezzék át: maradjanak nyitottak arra, hogy megvitassák a tinédzserrel bármilyen problémát, mutassanak őszinte érdeklődést a vele történtek iránt, és ne ítélkezzenek.
Megkérheti fiát vagy lányát, felajánlva, hogy meséljen arról, mit érzett, hogyan tükröződött a testében (gombóc a torokban, ökölbe szorított ököl, beszívott gyomor), mit érez most, amikor a történtekről beszél.
Hasznos, ha a szülők figyelemmel kísérik reakcióikat – együtt éreznek, de nem izgatják sem magukat, sem a tinédzsert erős érzelmek kifejezésével vagy vitatkozással. Az átgondolt beszélgetés és az érzelmek (öröm, zavarodottság, szorongás…) megnevezése segít a tinédzsernek a prefrontális kéreg „bekapcsolásában”.
Az ilyen kommunikációval a szülők bizalmat keltenek a gyermekben, idegi szinten pedig gyorsabban koordinálódik az agy különböző részeinek munkája, ami szükséges a komplex kognitív folyamatokhoz: kreativitás, empátia, jelentéskeresés. az életé.
1 Erről bővebben lásd D. Siegel, The Growing Brain (MÍTH, 2016).
2 J. Bowlby „Érzelmi kötelékek létrehozása és lerombolása” (Canon +, 2014).