Az öregedés válsága: új jelentés keresése

Ez a válság általában 55-65 éves korban jelentkezik, ami azt jelenti, hogy legtöbbünknek szembe kell néznie vele. Hiszen egyre több idős ember van a világon.

A válság határai nem kötődnek bizonyos fiziológiai folyamatokhoz, erősen függenek az egyéni életvonalunktól – attól, hogy milyen események történtek, milyen értékeket osztottunk meg, milyen döntéseket hoztunk.

Általánosságban elmondható, hogy amíg minden jól megy – van munka, kollégák, barátok, és minden nap be van ütemezve, amíg fel kell kelni és dolgozni –, a válság a végtelenségig tolódik. De mikor nem lesz ebből semmi? Akkor mit?

A válság szakaszai

Az életmód hirtelen változása – általában nyugdíjba vonuláskor – és/vagy szeretteinek sorozatos elvesztése, növekvő egészségügyi problémák – mindez fájdalmas élmények láncolatát indíthatja el, amelyek meghatározzák ezt az átmeneti időszakot. Kik ők?

1. Keresse meg saját jelentéseit

Párkeresés, családalapítás, önmegvalósítás egy szakmában – életünk nagy részében a szociális programunkban lefektetett feladatokra koncentrálunk. Érezzük, hogy bizonyos kötelezettségeink vannak a külvilággal és szeretteinkkel szemben. 60-65 éves korhoz közelebb pedig hirtelen szembesülünk azzal, hogy a társadalmat már nem érdekli. Úgy tűnik, ezt mondja: „Ennyi, nincs többé szükségem rád. Szabad vagy. Ezután egyedül.»

Az állás elvesztése a kereslet hiányának egyik jelzője lesz. Az ember most először érzi élesen, hogy magára maradt. Nincs több megoldandó feladat. Senki más nem csodálja, amit tett. És ha nem csináltál valamit, akkor oké, az nem számít. Most az embernek meg kell határoznia saját életét, és el kell gondolkodnia: mit akarsz csinálni?

Sokak számára ez helyrehozhatatlan problémának bizonyul, mert hozzászoktak ahhoz, hogy engedelmeskedjenek a külső eseményeknek. De a későbbi élet csak akkor talál örömet és értelmet, ha te magad töltöd meg értelemmel.

2. Fogadja el a szemléletváltást

60-65 éves korára az emberben egyre gyakrabban „botlik” az élet: egyre több releváns témát, eseményt, újítást érzékel idegennek. Emlékezzen arra, hogy a régi romantikában „nem jön el számomra a tavasz”.

És itt is az az érzésem, hogy sok minden már nem nekem való – ezek az internetes portálok, fizetési terminálok. Az ember felteszi a kérdést: minek fejlődni, változtatni, tanulni és elsajátítani valamit, ha 10 év van hátra az életemből? Nincs már szükségem erre az egészre.

Az élet félremegy, nem nekem való. Ez az eltávozó természet, egy másik időhöz tartozás érzése – tragikusan tapasztalható. Fokozatosan egyre kevesebb kapcsolata van az új valósággal – csak azzal, ami korábban felhalmozódott.

Ez pedig az embert perspektívából visszatekintővé, vissza a múltba fordítja. Megérti, hogy mindenki másfelé jár. És ő maga nem tudja, hogyan kell odafordulni, és ami a legfontosabb, nem akar időt és erőfeszítést pazarolni erre. És így kiderül, mintha időn kívül került volna.

3. Fogadd el életed végét

Nehéz feladat elképzelni egy világot, amely nélkülem létezne – érzelmeim, igényeim, tevékenységeim nélkül. Sok éven át az élet lehetőségekkel telinek tűnt: van még időm! Most bizonyos értelemben keretet kell létrehoznunk – felvázolni az élet horizontjának vonalát, és arra összpontosítani. Ennek a varázskörnek a határain már nem lehet túllépni.

Eltűnik a lehetőség a hosszú távú célok kitűzésére. Az ember kezdi felismerni, hogy bizonyos dolgok elvileg nem valósulnak meg. Még ha úgy érzi is, hogy tud és akar változtatni, még ha megvan is az erőforrása és a szándéka, akkor lehetetlen mindent megtenni, amit akart.

Néhány esemény soha nem fog megtörténni, most már biztos. És ez elvezet annak megértéséhez, hogy az élet elvileg soha nem teljes. A patak tovább fog folyni, de mi már nem leszünk benne. Bátorság kell ahhoz, hogy olyan helyzetben éljünk, amikor sok minden nem válik valóra.

Meghatározni az időhorizontot, kiszakadni abból az életből, amelyhez hozzászoktunk, amit szerettünk, és ahol jól éreztük magunkat, hogy helyet adjunk másoknak – ezek azok a feladatok, amelyekre az elöregedő válság kényszerít bennünket.

Lehetséges-e legalább némi örömet szerezni az életben ezekben az elmúlt években? Igen, de itt, mint minden személyes munkában, nem lehet erőfeszítés nélkül. A felnőttkori boldogság az asszertivitáson múlik – az ember azon képességén, hogy ne függjön a külső hatásoktól és értékelésektől, önállóan szabályozza viselkedését, és felelős legyen érte.

Elfogadási stratégiák

Ezek az ajánlások sok tekintetben közeli embereknek szólnak – felnőtt gyerekeknek, barátoknak, valamint pszichoterapeutáknak – ebben a munkában egy idős embernek sürgősen kívülről, melegen, érdeklődően és elfogadóan kell néznie.

1. Vedd észre, hogy a legtöbb jelentés, amit meg akartam valósítani, ennek ellenére teljesült. Elemezze az élet fő szakaszait: mit akart, miben reménykedett, mi sikerült, mi történt, és mi nem sikerült. Vedd észre, hogy még ha az eredmények minimálisak is, abban a pillanatban, amikor felismerted őket, értéket jelentettek számodra. Annak megértése, hogy valójában mindig azt tetted az életben, amit akartál, segít legyőzni a kétségbeesést.

2. Fogadja el korábbi tapasztalatait helyesnek. Az idősek gyakran siránkoznak: egy dologgal voltam elfoglalva, de a másikkal nem, lemaradtam a legfontosabbról!

Segíteni kell az embernek abban, hogy átgondolja tapasztalatainak legnegatívabb aspektusait (nem sikerült valamit, valamit rosszul, rosszul csinált), mint az egyetlen lehetséges szempontot az adott körülmények között, amelyben élt. És mutasd meg, hogy nem tetted meg, mert valami mást tettél, ami abban a pillanatban fontos számodra. És ez azt jelenti, hogy a döntés helyes volt, abban a pillanatban a legjobb. Minden, ami történik, a javulás érdekében történik.

3. Fedezz fel további jelentéseket. Még akkor is, ha valaki nagyon egyszerű életet élt, több értelmet láthat benne, mint ő maga. Hiszen nagyon gyakran alábecsüljük, amit tettünk. Például egy idős ember azt mondja: volt családom, egy gyerekem, egy második, és kénytelen voltam pénzt keresni ahelyett, hogy kreatív lennék vagy karriert csinálnék.

Egy szerető szeretett személy megmagyarázhatja: figyelj, választanod kellett. Ön választotta a családját – lehetőséget adott a gyerekeknek a növekedésre és fejlődésre, megmentette a feleségét attól, hogy dolgoznia kelljen mennie, és lehetőséget ad neki, hogy több időt tölthessen otthon, ahogy akart. Te magad, a gyerekekkel együtt sok új dolgot fejlődtél és fedeztél fel magadnak…

Az ember átgondolja tapasztalatait, meglátja annak sokoldalúságát, és elkezdi jobban értékelni azt, amit megélt.

4. Lásd az új feladatokat. Addig maradunk a felszínen, amíg világosan megértjük, miért élünk. Ez nehezebb annak, akinek nincs családja, unokái, és a karrierje véget ért. A „magamért” és „a magam kedvéért” kerül előtérbe.

És itt újra „ásni” kell a múltban, és emlékezni: amit meg akartál tenni, de nem vetted a kezedbe, nem volt időd, nem volt lehetőséged – és most ott van a tenger őket (főleg az internetnek köszönhetően). Mindenkinek megvan a maga „miért kell ez nekem”.

Az egyik felhalmozott egy listát az olvasatlan könyvekről, a másik arra vágyik, hogy felkeressen bizonyos helyeket, a harmadik pedig arra, hogy elültessen egy bizonyos fajtájú almafát, és várja meg az első gyümölcsöket. Hiszen egész életünkben apró döntéseket hozunk, egyiket a másik javára elutasítva, és valami mindig túlzásba esik.

És idős korban mindezek a „talán”, „valahogy később” jó erőforrássá válnak. Az egyik a tanulás, valami új tanulás. Most már nincs hozzáállás a tanuláshoz, hogy szakmát szerezzenek és pénzt keressenek. Most megtudhatja, mi az igazán érdekes. Amíg van kíváncsiság, az a felszínen tartja.

5. Beszéljen a múltról. A felnőtt gyerekeknek a lehető legtöbbet kell beszélniük egy idős emberrel korábbi életéről, önmagáról.

Még ha századszor is elmesél néhány gyerekkori benyomást, akkor is meg kell hallgatnod és kérdezned: mit éreztél akkor? Mire gondoltál? Hogyan kezelted a veszteséget? Milyen nagy fordulatok voltak az életedben? Mi a helyzet a diadalokkal? Hogyan ösztönöztek új dolgokra?

Ezek a kérdések lehetővé teszik a visszaemlékezésekben szereplő személyek számára, hogy ne a kitaposott úton járjanak, hanem kibővítsék a történteket illetően.

6. Bővítse ki a horizontot. Az idősebb szülők gyakran bizalmatlanul fogadják az új tapasztalatokat. Komoly feladat az unokáknak: üljenek melléjük és próbálják elmondani, mi az, ami lenyűgözi őket, elmagyarázni, az ujjukra mutogatni, megpróbálni egy idős embert bevezetni a kezéből kicsúszott életbe, és ha lehet, segíteni neki. túl a saját személyiségének határain.

7. Győzd le a félelmet. Talán ez a legnehezebb – egyedül menni színházba vagy uszodába, csatlakozni valamilyen közösséghez. Le kell győzni a félelmet és az előítéleteket. Az életben minden jó dolog a legyőzéssel kezdődik. Addig élünk, amíg leküzdjük azt a tehetetlenséget, hogy valamit nem csinálunk.

Találj ki okokat magadnak: nem megyek egyedül az uszodába – az unokámmal megyek szórakozni. Megegyezek a barátnőimmel, hogy sétálunk egyet a parkban, beiratkozunk egy stúdióba, ahol rajzolnak, táncolnak. Minél idősebbek vagyunk, annál többet kell feltalálnunk az életünket.

Mikor mondhatjuk, hogy vége a válságnak? Amikor az ember elveszi az adottat: igen, öreg vagyok, elmegyek, helyet adok új generációknak. A pszichológiában ezt "univerzalizálásnak", vagyis a világgal való egyesülés érzésének nevezik. Aztán 75 éves koromra új megértés és elfogadás jön: méltósággal éltem le az életem, és most méltósággal távozhatok. Minden rendben lesz nélkülem.