Az élet ritmusa, a munka, a hírek és információk áramlása, a reklám, ami gyorsabb vásárlásra ösztönöz. Mindez nem járul hozzá a békéhez és a kikapcsolódáshoz. De még egy zsúfolt metrókocsiban is megtalálhatja a béke szigetét. Christophe André pszichoterapeuta és a Psychologies rovatvezetője elmagyarázza, hogyan kell ezt megtenni.
Pszichológiák: Mi a nyugalom?
Christoph Andre: Nyugodt, mindenre kiterjedő boldogság. A derű kellemes érzelem, bár nem olyan intenzív, mint az öröm. A belső béke és harmónia állapotába merít bennünket a külvilággal. Megtapasztaljuk a békét, de nem vonulunk vissza önmagunkba. Érzünk bizalmat, kapcsolatot a világgal, egyetértést vele. Úgy érezzük, mi magunk vagyunk.
Hogyan lehet elérni a nyugalmat?
KA: Néha a környezet miatt jelenik meg. Például amikor felmásztunk egy hegy tetejére és szemléljük a tájat, vagy amikor a naplementében gyönyörködünk… Néha a helyzet teljesen kedvezőtlen ehhez, de ennek ellenére elérjük ezt az állapotot, csak „belülről”: pl. egy zsúfolt metrókocsiban hirtelen nyugalom fog el bennünket. Leggyakrabban akkor jön ez a múló érzés, amikor az élet kicsit lazít a szorításán, és mi magunk is elfogadjuk a helyzetet olyannak, amilyen. A derű érzéséhez meg kell nyitnia a jelen pillanatát. Nehéz, ha gondolataink körbejárnak, ha elmerülünk az üzleti életben vagy szórakozottak vagyunk. Mindenesetre a derűt, mint minden pozitív érzelmet, nem lehet állandóan érezni. De nem is ez a cél. Szeretnénk gyakrabban derűs lenni, meghosszabbítani ezt az érzést és élvezni.
És ehhez mennünk kell a sketére, remetékké kell válnunk, szakítani a világgal?
KA: A derű némi szabadságot sugall a világtól. Felhagyunk a cselekvésre, a birtoklásra és az irányításra való törekvéssel, hanem fogékonyak maradunk arra, ami körülvesz bennünket. Nem arról van szó, hogy visszahúzódj a saját „tornyodba”, hanem arról, hogy viszonyulj a világhoz. Ez annak az intenzív, ítélkezéstől mentes jelenlétnek az eredménye, ami ebben a pillanatban az életünkben van. Könnyebb elérni a nyugalmat, ha gyönyörű világ vesz körül minket, és nem akkor, ha a világ ellenséges velünk. Pedig a derű pillanatai megtalálhatók a napi forgatagban. Aki időt ad magának arra, hogy megálljon és elemezze, mi történik velük, elmélyedjen abban, amit átél, az előbb-utóbb eléri a derűt.
A nyugalom gyakran társul a meditációhoz. Ez az egyetlen út?
KA: Itt is van ima, elmélkedés az élet értelméről, teljes tudatosság. Néha elég egy nyugodt környezetbe olvadni, megállni, abbahagyni az eredmények hajszolását, bármi legyen is az, felfüggeszteni vágyait. És persze meditálj. A meditációnak két fő módja van. Az első a fókuszálást, a figyelem szűkítését foglalja magában. Teljesen egy dologra kell koncentrálnod: a saját légzésedre, egy mantrára, egy imára, egy gyertyalángra… És távolíts el a tudatból mindent, ami nem tartozik a meditáció tárgyához. A második út az, hogy felnyitjuk a figyelmünket, próbáljunk meg mindenben jelen lenni – a saját légzésünkben, a testi érzéseinkben, a körülöttünk lévő hangokban, minden érzésben és gondolatban. Ez a teljes tudatosság: ahelyett, hogy szűkítenem a fókuszt, arra törekszem, hogy minden pillanatban megnyissam az elmémet mindenre, ami körülvesz.
Az erős érzelmekkel az a probléma, hogy a foglyaivá válunk, azonosulunk velük, és felfalnak minket.
Mi a helyzet a negatív érzelmekkel?
KA: A negatív érzelmek leküzdése szükséges előfeltétele a derűnek. A Szent Annában megmutatjuk a betegeknek, hogyan csillapíthatják érzéseiket a jelen pillanatra összpontosítva. Arra is hívjuk őket, hogy változtassák meg a fájdalmas érzelmekhez való hozzáállásukat, ne próbálják irányítani őket, hanem egyszerűen fogadják el, és így hatásukat semlegesítsék. Az erős érzelmekkel gyakran az a probléma, hogy a foglyaivá válunk, azonosulunk velük, és felfalnak minket. Ezért azt mondjuk a betegeknek: „Hagyd, hogy az érzelmeid az elmédben legyenek, de ne hagyd, hogy elfoglalják az egész mentális teredet. Nyissa meg az elmét és a testet is a külvilág felé, és ezeknek az érzelmeknek a hatása feloldódik a legnyitottabb és legtágabb elmében.
Van értelme békét keresni a modern világban, annak állandó válságaival?
KA: Úgy gondolom, ha nem vigyázunk a belső egyensúlyunkra, akkor nem csak többet szenvedünk, hanem szuggesztívebbek, impulzívabbak is leszünk. Míg belső világunkra ügyelve teljesebbé, igazságosabbá válunk, tisztelünk másokat, figyelünk rájuk. Nyugodtabbak és magabiztosabbak vagyunk. Szabadabbak vagyunk. Ráadásul a derű lehetővé teszi, hogy megőrizzük a belső elhatárolódást, függetlenül attól, hogy milyen csatákat kell megvívnunk. Minden nagy vezető, mint Nelson Mandela, Gandhi, Martin Luther King, megpróbált túllépni azonnali reakcióin; látták az összképet, tudták, hogy az erőszak erőszakot, agressziót, szenvedést szül. A derű megőrzi azon képességünket, hogy nehezteljünk és nehezteljünk, de hatékonyabb és megfelelőbb módon.
De vajon fontosabb-e a boldogság engedni, mint ellenállni és cselekedni?
KA: Azt gondolhatod, hogy az egyik ellentmond a másiknak! Szerintem ez olyan, mint a be- és kilégzés. Vannak pillanatok, amikor fontos az ellenállás, a cselekvés, a harc, és vannak olyan pillanatok, amikor lazítani kell, el kell fogadni a helyzetet, csak figyelni kell az érzelmeit. Ez nem jelenti feladást, feladást vagy behódolást. Az elfogadásnak, ha helyesen értjük, két fázisa van: a valóság elfogadása és megfigyelése, majd cselekvés annak megváltoztatása érdekében. A mi feladatunk az, hogy „reagáljunk” arra, ami az elménkben és a szívünkben történik, és ne „reagáljunk”, ahogy az érzelmek megkívánják. Bár a társadalom arra szólít fel bennünket, hogy reagáljunk, azonnal döntsünk, akárcsak az eladók, akik azt kiabálják: „Ha most nem veszed meg, ez a termék ma este vagy holnap eltűnik!” Világunk megpróbál elkapni minket, és arra kényszerít bennünket, hogy minden alkalommal arra gondoljunk, hogy az ügy sürgős. A derű a hamis sürgősség elengedéséről szól. A derű nem menekülés a valóság elől, hanem a bölcsesség és a tudatosság eszköze.