A vírusok mindenhol jelen vannak, és évmilliók óta burjánzik. Az élet egyetlen formáját sem kímélik, különösen az embert. Az AIDS-től a SARS-ig (= súlyos akut légúti szindróma), a himlőn vagy a hepatitis C-n keresztül a vírusos betegségek megtizedelték a populációkat, és folyamatosan felkavarták az egészségügyi katasztrófa kísértetét. Mások azonban gyakoribbak és kevésbé károsak az egészségre.

A tél, az influenza, a gyomor-bélhurut és a megfázás igazi „sztárjai” beszélnek róluk ebben az évszakban. A járványküszöbüket rendszeresen elérik ebben a szezonban, amelyet a hideg és a kevés napsütés jellemez. De milyen szerepet játszik az éghajlat e járványcsúcsok kialakulásában? Több vírus van a levegőben? Törékenyebb a testünk?

Mielőtt megválaszolnánk ezeket a kérdéseket, emlékeznünk kell arra, milyen hatalmas a vírusok világa. A XIX. végéig ismeretlen^stszázadban, kellő technikai források híján ma is nagyrészt feltáratlan maradt. Valójában kevés kutatást végeztek a levegő vírusos ökológiájáról, valamint arról, hogy ezek az entitások hogyan lépnek kapcsolatba a környezettel. Tudjuk azonban, hogy egyes vírusok elsősorban a levegőn keresztül terjednek, míg mások esetében a kontaktus a döntő. Ez valójában azzal magyarázható vírus morfológiája.

Alapvetően mindegyiknek azonos a működési módja: a vírus bejut a szervezetbe, bejut egy sejtbe, majd felszabadítja benne genetikai anyagát. Ez az anyag azután arra kényszeríti a parazita sejtet, hogy több száz másolatot készítsen a vírusról, amelyek felhalmozódnak a sejtben. Ha elegendő vírus van, elhagyják a sejtet, hogy más zsákmányt keressenek. Itt figyelhetünk meg jelentős különbséget a vírusok két kategóriája között.