A tenger és az óceán fenekének megkeresésére és fúrására szolgáló speciális gépezet meghaladja a 200 tonnás kék bálnát, amely a világ valaha ismert legnagyobb állata. Ezek a gépek nagyon ijesztően néznek ki, különösen a hatalmas, tüskés marójuk miatt, amelyet kemény terep köszörülésére terveztek.
Ahogy 2019 körül forog, óriási, távirányítós robotok fognak járni a Bismarck-tenger fenekén Pápua Új-Guinea partjainál, és felrágják azt, hogy gazdag réz- és aranytartalékokat keressenek a kanadai Nautilus Minerals számára.
A mélytengeri bányászat megpróbálja elkerülni a szárazföldi bányászat költséges környezeti és társadalmi buktatóit. Ez arra késztette a politikai döntéshozók és kutatók egy csoportját, hogy olyan szabályokat dolgozzanak ki, amelyek reményeik szerint minimalizálhatják a környezeti károkat. Javasolták, hogy halasszák el az ásványok felkutatását, amíg olyan technológiákat nem dolgoznak ki, amelyek csökkentik a tengerfenéki műveletek során a csapadék mennyiségét.
„Lehetőségünk van arra, hogy a kezdetektől végiggondoljuk a dolgokat, elemezzük a hatást, és megértsük, hogyan javíthatjuk vagy minimalizálhatjuk a hatást” – mondja James Hine, az USGS vezető tudósa. „Ez az első alkalom, hogy az első lépéstől közelebb kerülhetünk a célhoz.”
A Nautilus Minerals felajánlotta, hogy a munkálatok idejére áthelyez néhány állatot a vadonból.
„A Nautilus állításának, miszerint az ökoszisztéma egyes részeit egyszerűen áthelyezhetik egyikből a másikba, nincs tudományos alapja. Ez vagy nagyon nehéz, vagy lehetetlen” – kommentálja David Santillo, az Egyesült Királyság Exeteri Egyetem tudományos főmunkatársa.
Az óceán feneke fontos szerepet játszik a Föld bioszférájában – szabályozza a globális hőmérsékletet, tárolja a szenet, és élőhelyet biztosít számos élőlény számára. A tudósok és a környezetvédők attól tartanak, hogy a mélyvízben végrehajtott intézkedések nemcsak a tengeri élőlényeket pusztítják el, hanem sokkal szélesebb területeket is elpusztíthatnak a zaj- és fényszennyezés miatt.
Sajnos a mélytengeri bányászat elkerülhetetlen. Az ásványi anyagok iránti kereslet csak nő, mert nő a mobiltelefonok, számítógépek és autók iránti kereslet. Még az olajfüggőség csökkentését és a károsanyag-kibocsátás csökkentését ígérő technológiák is igényelnek nyersanyagellátást, a napelemekhez használt tellúrtól az elektromos járművekhez használt lítiumig.
A réz, a cink, a kobalt, a mangán érintetlen kincsek az óceán fenekén. És természetesen ez nem lehet más, mint a világ bányászati vállalatainak érdeklődése.
A Clariton-Clipperton Zone (CCZ) egy különösen népszerű bányászati terület Mexikó és Hawaii között. Megközelítőleg megegyezik az Egyesült Államok teljes kontinentális területével. Számítások szerint az ásványianyag-tartalom eléri a 25,2 tonnát.
Ráadásul mindezen ásványok magasabb szinten léteznek, és a bányászati vállalatok hatalmas mennyiségű erdőt és hegyláncot pusztítanak el a kemény kőzet kitermelése érdekében. Tehát ahhoz, hogy 20 tonna hegyi rezet összegyűjtsünk az Andokban, 50 tonna sziklát kell eltávolítani. Ennek a mennyiségnek körülbelül 7%-a közvetlenül a tengerfenéken található.
A Nemzetközi Tengerfenék Hatóság által aláírt 28 kutatási szerződésből, amely szabályozza a tenger alatti bányászatot a nemzetközi vizeken, 16 a CCZ-ben történő bányászatra vonatkozik.
A mélytengeri bányászat drága vállalkozás. A Nautilus már elköltött 480 millió dollárt, és további 150 millió dollárt kell összegyűjtenie 250 millió dollárra a továbblépéshez.
Jelenleg világszerte kiterjedt munka folyik a mélytengeri bányászat környezeti hatásainak mérséklésének lehetőségeinek feltárására. Az Egyesült Államokban a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal feltárási és térképészeti munkákat végzett Hawaii partjainál. Az Európai Unió több millió dollárral járult hozzá olyan szervezetekhez, mint a MIDAS (Deep Sea Impact Management) és a Blue Mining, amely 19 ipari és kutatási szervezetből álló nemzetközi konzorcium.
A vállalatok aktívan fejlesztenek új technológiákat a bányászat környezeti hatásainak csökkentése érdekében. Például a BluHaptics olyan szoftvert fejlesztett ki, amely lehetővé teszi a robot számára, hogy növelje a célzás és a mozgás pontosságát, hogy ne zavarja meg a tengerfenéket nagy mennyiségben.
„Valós idejű objektumazonosító és nyomkövető szoftvert használunk, hogy csapadékon és olajszennyezéseken át is láthassuk az alját” – mondja Don Pickering, a BluHaptics vezérigazgatója.
2013-ban a Manoa Egyetem oceanográfia professzora által vezetett tudóscsoport azt javasolta, hogy a CCZ körülbelül egynegyedét nyilvánítsák védett területté. A probléma még nem oldódott meg, mert három-öt évbe telhet.
Az észak-karolinai Duke Egyetem igazgatója, Dr. Cindy Lee Van Dover azzal érvel, hogy bizonyos szempontból a tengeri populációk gyorsan helyreállhatnak.
„Van azonban egy figyelmeztetés” – teszi hozzá. „Az ökológiai probléma az, hogy ezek az élőhelyek viszonylag ritkák a tengerfenéken, és mindegyik más, mert az állatok különböző folyékony anyagokhoz alkalmazkodnak. De nem a termelés leállításáról beszélünk, hanem csak azon gondolkodunk, hogyan lehet ezt jól csinálni. Összehasonlíthatja ezeket a környezeteket, és megmutathatja, hol van a legnagyobb állatsűrűség, hogy teljesen elkerülje ezeket a helyeket. Ez a legracionálisabb megközelítés. Úgy gondolom, hogy progresszív környezetvédelmi szabályozást tudunk kidolgozni.”