Vannak gyerekek, akik szeretik az iskolát?
Igen, olyan gyerek voltam. Mellettem voltak a barátaim, osztálytársaim, akik szerették az iskolát – szerették a tanulási folyamatot.
Érdekelt bennünket az órákon új ismeretek elsajátítása, szenvedélyes problémák megoldása, történelem, földrajz, irodalom és biológia témakörök megvitatása.
Nem emlékszem egyetlen napra sem, amikor ne szerettem volna iskolába menni. A gimnáziumban nem csak magukon az órákon tanultunk, hanem éjjel-nappal zsúfolásig tolongtunk az iskolában mindenféle kiegészítő intenzíven.
Mi volt az? szerencsés vagyok? De életem során, édesapám munkája kapcsán, sok iskolát váltottam. És örömmel futottam minden iskolába. Imádták a vezérlőket. Szerette az olimpiát. Imádták a tanárokat! Életemben egyetlen közepes tanárral találkoztam. Amint most értem, olyan ember volt, akit nem érdekeltek mások, de valahogy bevitték az iskolába. Bár .. bárhová is viszi, mindenhol középszerű szakember lenne – olyan „karton”, aki rutinszerűen hajtja végre a tetteit. Lélek nélküli ember! Mindenesetre a lelke nem látszott egyik cselekedetében sem. 10-12 évesen persze nem tudtam pontosan leírni, hogy ennek a tanárnak mi a szakmai hibája. Egyszerűen nem szerettem, és próbáltam távol maradni. Szerencsére a tanáraim között rengeteg lelkes ember volt. Nagyon nagy dolgot vittek véghez az életemben – megmutatták, ki is a profi. Nagyon igyekszem nem hagyni őket cserben.
Barátaim, mit gondoltok, milyen benyomást keltetek személyesen szakemberként? Munkája során észreveszik majd a lelkedet azok, akikért ezt a munkát végzi?
Fontos számodra, hogy befektesd a lelkedet? Fontos számodra, hogy lásd mások munkáját, ahol mindig van lélek?