– Jön Anya, sürgősen tegyünk kávét. Vagy: „Itt jön Anya, egy nagy kávéimádó, most megvendégeljük egy jó eszpresszóval.” Senki sem mondja ezt – mert én nem szeretem annyira a kávét, mint például… a limonádét. Ennek ellenére szezononként tízszer iszom limonádét, és naponta sokszor kávét. Miért iszom kávét, ha nem szeretem?
Tudok élni nélküle, enni nélküle, olvasni nélküle és nézni a sorozatokat, de hogy e nélkül alszom, az nem állja meg a helyét! Amit igazán szeretek, az a sárgaréz cezvem és a hosszú csavart kanalam. A kávéfőzés azt jelenti, hogy újra gyönyörű dolgok társaságában lehetsz, hozzájuk egy pár porcelánt teszel, még a hangulatodat is megváltoztathatod. Egyébként a hangulatról. Függetlenül attól, hogy kávé nélkül esik vagy emelkedik – ezen még gondolkodni kell. És a legjobb, ha először a habra várva gondolkozik éppen ezen a törökön, majd magára a habra, pár csepp jeges vízzel tönkretéve, mielőtt egy csészébe csepegtetné. A legfontosabb dolog az, hogy ne gondolj az ital ízére.
Mert a kávé íze egy külön kategória, természetesen metafizikai, mint a vodka íze. Vagyis vannak ihletett élmények az üresség felett – az íz teljes hiánya, amely sikeresen helyettesíti a szagot (a kávé a szagok bajnoka), a meleget és a… rituálét. Nem kell lebeszélnem – még mindig nem értem, hogy a keserűség, a savanyúság (legjobb esetben fanyarság) és a nyomás azonnali ugrása milyen élvezetet jelenthet. De erre várok, ügyelve a kávéstálca résére a számítógépem mellett. Amikor egy sor kicsúszik, vagy egy teendőlista telivér szabadversnek vallja magát, arra gondolok: már rég nem ittam kávét… És ismét kimegyek a konyhába, nyilvánvaló függőséggel igazolva magam, de valójában a lustaságot és a szibaritizmust védve.
A kávé az intimitást és egyben a beszélgetés exkluzivitását jelenti.
A „gyere be egy csésze kávéra” már régóta nem kávézási meghívás. A kávé az intimitást (többet, mint a teát – észrevetted?) és egyben a beszélgetés exkluzivitását jelenti. Fél lábbal az arisztokrácia madárházában vagyunk. Talán mert drágább? A kávé drágább, mint a tea. És a zsoldos szervezet, amely természetesen még mozgatni tudta a dugattyúit, rendszeresen felidézi, hogy joga van ehhez a keverékhez, és addig-addig dideregni és nyafogni kezd, amíg meg nem szagolja a dédelgetett aromát.
Kávészünet van, de teaszünet nincs, Az Apple hamarosan beveti a kávéfőzőket, és a teának egyetlen szamovárja van a történelemben. Még senki nem szentelte meg a vitathatatlanul egészséges frissen facsart gyümölcslevet vagy forrásvizet – és a kávét, amennyit csak akar. Mit jelent? Ez azt jelenti, hogy a kávéról alkotott kép manipulál bennünket. – Hát, miféle negyed ez – nincs hol kávét inni! — vagyis nincs hova leülni és húsz percig mindenre pontozni. Haitin egyébként a kétéves gyerekeknek adnak kávét. Ilyen első étkezés. A rászorulók kétségbeesett kiáltását pedig szó szerint így fordítják: „Igen, a gyerekemnek nincs miből kávét vennie!”
Mi pedig – amíg van valami – bármilyen életkorban és bármely sámánban isszuk, mert a kávé a szabadság. Időnk és térünk szabadsága, a tétlenség és a túlórák megengedése, kapcsolatunk a jelennel, és ha Haitin vagyunk, a jövővel.