Miért klónozzuk az exeinket?

A közelmúltban kanadai kutatók egy német hosszú távú családkutatás résztvevőinek adatait elemezték, amelyben nők és férfiak 2008 óta rendszeresen adnak információkat magukról és kapcsolataikról, és teszteket töltenek ki arról, hogy mennyire nyitottak, lelkiismeretesek, társaságkedvelőek, toleránsak, szorongóak. Ebben az időszakban 332 résztvevő cserélt partnert, így a kutatók korábbi és jelenlegi élettársukat is bevonhatták a felmérésbe.

A kutatók jelentős átfedést találtak a korábbi és az új partnerek profiljában. Összesen 21 mutatónál rögzítettek kereszteződést. "Eredményeink azt mutatják, hogy a párválasztás kiszámíthatóbb a vártnál" - osztják meg a tanulmány szerzői.

Vannak azonban kivételek. A nyitottabbnak tekinthetők (extrovertáltak) nem olyan következetesen választanak új partnereket, mint az introvertáltak. Valószínűleg – vélik a kutatók –, mert társadalmi körük szélesebb, és ennek megfelelően választékban is gazdagabb. De a lényeg talán az, hogy az extrovertáltak az élet minden területén új tapasztalatokat keresnek. Érdekli őket minden új, még nem tesztelt.

És mégis miért keresünk olyan sokan közülünk ugyanolyan típusú partnereket, annak ellenére, hogy nem akarjuk megismételni a hibákat? Itt a tudósok csak találgathatnak és hipotéziseket állíthatnak fel. Talán egyszerű egybeesésekről beszélünk, mert általában abból a társadalmi környezetből választunk ki valakit, amelyet megszoktunk. Talán vonz bennünket valami felismerhető és ismerős. Vagy talán mi, mint a javíthatatlan visszaesők, mindig visszatérünk a kitaposott ösvényre.

Elég egy pillantás, és megszületett a döntés

Párkapcsolati tanácsadó és a Who's Right For Me? Ő + Ő = Szív ”Christian Thielnek megvan a maga válasza: a párkeresési sémánk gyerekkorban jön létre. Sok ember számára ez sajnos problémát jelenthet.

Vegyük szemléltető példaként Sándor történetét. 56 éves, és már három hónapja fiatal szenvedélye van. Annának hívják, karcsú, és Alexandernek annyira megtetszett a hosszú, szőke haja, hogy észre sem vette, hogy „eltérő” társa nagyon emlékeztet elődjére, a 40 éves Mariára. Ha egymás mellé teszed őket, elmondhatod, hogy testvérek.

Hogy mennyire maradunk hűek önmagunkhoz a partnerválasztás során, azt a filmes és show-biznisz sztárjai is megerősítik. Leonardo DiCapriót ugyanilyen típusú szőke modellek vonzzák. Kate Moss – olyan sorsú fiúknak, akiknek segítségre, időnként narkológus beavatkozására van szükségük. A lista a végtelenségig folytatható. De miért esnek olyan könnyen ugyanarra a csalira? Hogyan alakulnak ki partnerválasztási sémáik? És mikor válik valódi problémává?

Christian Thiel biztos abban, hogy választásunkat ugyanazon séma merev keretei korlátozzák. Vegyük például a 32 éves Christinát, aki a klasszikus retro autók szelíd pontja. Christina már öt éve egyedül van. A minap egy járatra várva egy erős, szőke hajú férfira akadt a tekintete. A nő szinte azonnal elfordult, és a férfit „a kosárba” küldte. Mindig is szerette a vékony és sötét hajúakat, így még ha a „megfigyelőnek” egy egész garázsa veterán autókból állt is, akkor sem csábítana.

Könnyen „túlterítjük” figyelmünket azokra, akik nem férnek bele a formánkba. Ez, amint azt a kutatók megállapították, csak a másodperc töredékét vesz igénybe. Egy rövid pillantás tehát elég a végső döntés meghozatalához.

Ámor nyila gyermekkorból

Természetesen nem arról a közmondásos szerelemről beszélünk, első látásra, amiben sokan hisznek. A mély érzéshez még időbe telik, meg van győződve Thiel. Ebben a rövid pillanatban inkább azt teszteljük, hogy kívánatosnak tartjuk-e a másikat. Elméletileg ezt erotikának kellene nevezni. A görög mitológiában ez a kifejezés természetesen nem létezett, de magát a folyamatot pontosan megértették. Ha emlékszel, Eros egy arany nyilat lőtt ki, ami azonnal lángra lobbantotta a házaspárt.

Az, hogy a nyíl olykor „közvetlenül szíven” talál, a legtöbb esetben teljesen romantikusan – az ellenkező nemű szülőhöz való hozzáállással – magyarázható. Christina apja az utolsó példából vékony barna volt. Most, a 60-as éveiben kövér és ősz hajú, de lánya emlékezetében ugyanaz a fiatalember maradt, aki szombatonként elment vele a játszótérre, és esténként mesét olvasott fel neki. Első nagy szerelme.

Ez a kiválasztott megtalálási minta akkor működik, ha a nő és az apja közötti kapcsolat jó volt. Aztán találkozáskor – általában öntudatlanul – olyan férfiakat keres, akik hasonlítanak rá. De az a paradoxon, hogy az apa és a kiválasztott egyszerre hasonlít és különbözik egymástól. A túl sok hasonlóság nem engedi meg az erotikát: az incesztustól való félelem nagyon mélyen lakozik bennünk. Ez természetesen azokra a férfiakra is vonatkozik, akik anyjuk képében keresnek nőket.

Az ellenkező nemű szülőhöz hasonló partnert választva sokszor öntudatlanul is odafigyelünk a hajszínre, magasságra, méretekre, arcvonásokra. Néhány éve magyar kutatók 300 alany arányát számolták ki. Megvizsgálták többek között a szemek távolságát, valamint az orr hosszát és az áll szélességét. És egyértelmű kapcsolatot találtak az apák és a lányok partnereinek arcvonásai között. Ugyanez a kép a férfiaknál is: az anyjuk a partnerek „prototípusaként” is szolgált.

Nem apának és nem anyának

De mi van, ha az anyával vagy apával kapcsolatos tapasztalat negatív volt? Ebben az esetben „az ellenzékre szavazunk”. „Tapasztalataim szerint az emberek körülbelül 20%-a keres olyan társat, aki garantáltan nem emlékezteti őket anyára vagy apára” – magyarázza a szakember. Pontosan ez történik a 27 éves Maxszel: édesanyjának hosszú, sötét haja volt. Valahányszor találkozik egy ilyen típusú nővel, felidézi a gyermekkori képeket, és ezért olyan partnereket választ, akik nem hasonlítanak az anyjára.

De ebből a tanulmányból nem következik, hogy hiba lenne beleszeretni ugyanabba a típusba. Inkább ez egy alkalom az elmélkedésre: hogyan tanulhatjuk meg másképp kezelni egy új partner tulajdonságait, hogy ne lépjünk ugyanarra a gereblyére.