A saját egyediségébe vetett hit csalódáshoz vezet

Valahogy felkerült a neten egy videó a repülőtéren történt incidensről: egy utas nyersen követeli, hogy a légitársaság alkalmazottai engedjék fel a fedélzetre egy üveg vízzel. Ezek azokra a szabályokra vonatkoznak, amelyek megtiltják a folyadékok magával való szállítását. Az utas nem vonul vissza: „De van szenteltvíz. Azt javasolja, hogy dobjam ki a szenteltvizet? A vita holtpontra jut.

Az utas tudta, hogy kérése szabályellenes. Abban azonban biztos volt, hogy az alkalmazottaknak az ő érdekében kell kivételt tenniük.

Időről időre mindannyian találkozunk olyan emberekkel, akik különleges bánásmódot igényelnek. Úgy gondolják, hogy az ő idejük értékesebb, mint másoké, az ő problémáikat kell elsősorban megoldani, az igazság mindig az ő oldalukon van. Bár ez a viselkedés gyakran segít nekik abban, hogy elérjék a maguk akaratát, végül frusztrációhoz vezethet.

Mindenhatóságra vágyva

„Tudja mindezt, látta, hogy gyengéden neveltek, soha nem tűrtem a hideget vagy az éhséget, nem tudtam, hogy szükség van rá, nem kerestem magamnak kenyeret, és általában nem végeztem piszkos munkát. Szóval hogyan vetted a bátorságot, hogy másokhoz hasonlíts? Olyan egészségem van, mint ezeknek a «többieknek»? Hogyan tudom mindezt megtenni és elviselni? - a Goncsarovszkij Oblomov által elmondott tiráda jó példa arra, hogyan érvelnek a kizárólagosságukban meggyõzõdött emberek.

„Az ilyen emberek gyakran szimbiotikus kapcsolatban nőnek fel édesanyjukkal, gondoskodás veszi körül, megszokták, hogy vágyaik és követelményeik mindig teljesülnek” – magyarázza Jean-Pierre Friedman pszichoterapeuta.

„Csecsemőkorunkban másokat önmagunk részének érezünk” – mondja Tatyana Bednik gyermekpszichológus. — Fokozatosan megismerkedünk a külvilággal, és megértjük, hogy nincs hatalmunk felette. Ha túlzottan védettek voltunk, másoktól is ezt várjuk el.

Összeütközés a valósággal

– Tudod, lassan sétál. És ami a legfontosabb, minden nap eszik.” Azok az állítások, amelyek szerint Dovlatov „Underwood Solo” című művének egyik szereplője a feleségével szemben támasztott alá, saját kiválasztottság érzésével rendelkező emberekre jellemző. A kapcsolatok nem okoznak nekik örömet: hogy van ez, a partner egy pillantásra nem találja ki vágyaikat! Nem hajlandó feláldozni ambícióit értük!

Amikor az irreális elvárások nem teljesülnek, mély haragot éreznek – szeretteik, a társadalom egésze, sőt maga az univerzum iránt. A pszichológusok megjegyzik, hogy a vallásos emberek, akiknek különösen megrögzült a kizárólagosságuk érzése, akár haragudhatnak is arra az Istenre, akiben buzgón hisznek, ha véleményük szerint nem azt adja meg nekik, amit megérdemelnek.¹.

Védelmek, amelyek megakadályozzák, hogy felnőj

A csalódás fenyegetheti az egót, szörnyű sejtést és gyakrabban öntudatlan szorongást okozva: "Mi van, ha nem vagyok olyan különleges."

A psziché úgy van elrendezve, hogy a legerősebb pszichológiai védelmet az egyén védelmére vetik fel. Ugyanakkor az ember egyre távolabb kerül a valóságtól: problémáinak okát például nem önmagában, hanem másokban találja meg (így működik a projekció). Így az elbocsátott alkalmazott azt állíthatja, hogy a főnök „túlélte” őt tehetségének irigységéből.

Könnyen észrevehető másokon a túlzott önteltség jelei. Önmagában nehezebb megtalálni őket. A legtöbben hisznek az élet igazságosságában – de nem általában, hanem kifejezetten saját maguk számára. Találunk jó állást, megbecsülik tehetségünket, kedvezményt kapunk, mi sorsolunk ki egy szerencsét a sorsoláson. De senki sem tudja garantálni e vágyak teljesülését.

Amikor elhisszük, hogy a világ nem tartozik nekünk semmivel, akkor nem taszítunk, hanem elfogadjuk tapasztalatainkat, és ezáltal rugalmasságot fejlesztünk magunkban.

¹ J. Grubbs és mtsai. „Trait Entitlement: A Cognitive-Personality Source of Vulnerability to Psychological Distress”, Psychological Bulletin, 8. augusztus 2016..