Érezve az ihletet, órákig dolgozhatunk megállás nélkül. Ha nem megy a munka, akkor és akkor eltereljük a figyelmünket, és megszervezzük a haladékot. Mindkét lehetőség hatástalan. Akkor vagyunk a legproduktívabbak, ha előre megtervezzük a szüneteket, nem pedig spontán módon. Erről – Oliver Burkeman író.
Rendszeres olvasóim már sejtik, hogy most a kedvenc korcsolyámat fogom nyergelni: fáradhatatlanul buzdítok mindenkit, hogy tervezze meg életét. Véleményem szerint ez a megközelítés szinte mindig igazolja magát. De a spontaneitást, amelyet egyesek oly szenvedélyesen szorgalmaznak, egyértelműen túlbecsülik. Úgy tűnik számomra, hogy azokat, akik „igazán spontán ember” akarnak lenni, legjobb elkerülni. Nyilvánvalóan tönkretesznek mindent, amit közösen elterveztek.
Ehhez ragaszkodom, még akkor is, ha jelenlegi életemben ott van a tervek legvirtuózabb rombolója – egy hat hónapos baba. Hiszen a terv lényege egyáltalán nem az, hogy fanatikusan ragaszkodjunk hozzá. Erre azért van szükség, hogy egy dolog elvégzése után ne vesszen el a gondolataiban, hogy mi legyen a következő lépés.
A tervezés előnyei különösen akkor mutatkoznak meg, ha előre nem látható események történnek, és figyelmet igényelnek. Amint a vihar alábbhagy, valószínűleg túlságosan összezavarodott ahhoz, hogy bölcsen válassza ki a következő lépést. És itt jól jön a terve. Emlékszel a fülbemászó latin carpe diem kifejezésre – „élj a pillanatban”? Lecserélném carpe horariumra — «élőben a menetrend szerint».
Álláspontomat egy nemrégiben a Columbia Business Schoolban végzett tanulmány bizonyítja. A résztvevők két csoportját arra kérték, hogy bizonyos időn belül két kreatív feladatot teljesítsenek. Az első csoportban a résztvevők bármikor válthattak egyik feladatról a másikra, a másodikban pedig szigorúan meghatározott időközönként. Ennek eredményeként a második csoport minden tekintetben jobban teljesített.
Mivel magyarázható ez? A szerzők szerint ez a helyzet. Mindannyiunk számára nehéz lehet elkapni azt a pillanatot, amikor mentális tevékenységünkben kognitív rögzülés következik be, vagyis elveszítjük azt a képességet, hogy kívülről gondolkodjunk, és letérjünk a kitaposott útról. Általában nem vesszük észre azonnal.
Amikor kreativitást igénylő feladatokon dolgozik, a szünetek tudatos ütemezése segít frissen tartani a tekintetét.
„Azok a résztvevők, akik nem tartották magukat az egyik feladatról a másikra való átállás ütemtervéhez, nagyobb valószínűséggel ismételték magukat, „új” ötleteik nagyon hasonlítottak ahhoz, amit az elején kitaláltak” – jegyzik meg a tanulmány készítői. Elvihető: Ha nem azért szünetet tart a munkában, mert túlterheltnek érzi magát, ne feledje, hogy az érzés hamis lehet.
Vegyük észre, hogy ebben a kísérletben a szünet nem a munka leállítását jelentette, hanem egy másik feladatra való átállást. Vagyis a tevékenységváltás ugyanolyan hatásosnak tűnik, mint a pihenés – a lényeg, hogy minden a menetrend szerint haladjon.
Milyen gyakorlati következtetések vonhatók le ebből? Amikor kreativitást igénylő feladatokon dolgozik, a szünetek tudatos ütemezése segít megőrizni a friss perspektívát. A legjobb, ha rendszeres időközönként szünetet tartanak.
A biztonság kedvéért beállíthat egy időzítőt. Amikor meghallja a jelet, azonnal váltson más üzletre: nézze át a fiókját, ellenőrizze a postafiókját, tisztítsa meg az asztalát. Aztán menj vissza dolgozni. És ne hagyd ki az ebédet. Rendszeres szünetek nélkül elkezd csúszkálni. Ellenőrizd magad – képes leszel valami minőségileg újat kitalálni ebben a módban?
A legfontosabb, hogy megszabaduljon a munka megszakításának bűntudatától. Főleg, ha úgy érzi, elakadt, és nem tud előrelépni. Valójában a szünet a legjobb dolog ebben a helyzetben.
Ezek a vizsgálatok még tágabban is értelmezhetők. A helyzeten belül nehéz megfelelően felmérni állapotát és jó döntéseket hozni. Amikor feldühödünk egy kisebb probléma miatt, például, ha valaki valahol megpróbálja kihagyni a sort, nem vesszük észre, hogy a reakciónk aránytalan a történtekhez képest.
Amikor egyedül érezzük magunkat, gyakran még jobban visszahúzódunk önmagunkba, amikor az ellenkező irányba kellene haladnunk. Ha hiányzik a motivációnk, nem látjuk, hogy a legjobb módja annak, ha nem halogatjuk, hanem végre megtesszük azt, amit elkerülünk. A példák folytatódnak.
A titok az, hogy ne vakon engedelmeskedj pillanatnyi gondolataidnak és érzéseidnek, hanem tanuld meg előre látni őket. Itt jön képbe a tervezés – arra kényszerít bennünket, hogy azt tegyük, amit tennünk kell, akár akarjuk, akár nem. És már csak ezért is jó ötlet betartani az ütemtervet.