Davide Antognazza: "A gyermeknek joga van bármilyen érzéshez"

Egy modern ember számára fontosabb a kapcsolatok kialakításának képessége, mint mindent tudni – mondja Davide Antognazza, a Svájci Alkalmazott Tudományok Egyetemének professzora, az iskolai reformok támogatója. A pszichológus és pedagógus biztos abban, hogy a világnak szüksége van egy új, érzelmileg művelt embergenerációra, akik nemcsak megértik az érzelmek lényegét és életünkre gyakorolt ​​hatását, hanem képesek lesznek önmagukat kezelni és harmonikusan kommunikálni másokkal.

Pszichológiák: Mi az alapja annak a szociális-emocionális tanulási (SEL) rendszernek, amelyről a történettel Moszkvába érkezett?

Davide Antoniazza: Egy egyszerű dolog: annak megértése, hogy agyunk racionális (kognitív) és érzelmi módon is működik. Mindkét irány fontos a megismerési folyamat szempontjából. És mindkettőt aktívan fel kell használni az oktatásban. Az iskolákban eddig csak a racionálison van a hangsúly. Sok szakértő, köztük jómagam is úgy véli, hogy ezt a „torzulást” korrigálni kell. Ennek érdekében oktatási programokat hoznak létre, amelyek célja az érzelmi intelligencia (EI) fejlesztése az iskolásokban. Már működnek Olaszországban és Svájcban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Izraelben és sok más országban is aktívan dolgoznak ebbe az irányba. Ez objektív szükségszerűség: az érzelmi intelligencia fejlesztése segít a gyerekeknek megérteni másokat, kezelni érzelmeit és jobb döntéseket hozni. Arról nem is beszélve, hogy azokban az iskolákban, ahol SEL-programok működnek, javul az érzelmi légkör, és a gyerekek jobban kommunikálnak egymással – mindezt számos tanulmány igazolja.

Objektív szükségszerűséget említettél. De végül is az értékelés objektivitása az egyik fő probléma az érzelmi intelligencia vizsgálatában és mérésében. Minden nagyobb EI-teszt vagy a résztvevők önértékelésén, vagy néhány szakértő véleményén alapul, akik tévedhetnek. Az iskola pedig éppen a tudás objektív értékelésének vágyára épül. Van itt valami ellentmondás?

IGEN.: Azt hiszem, nem. Előfordulhat, hogy nem értünk egyet a klasszikus irodalom hőseinek élményeinek felmérésében, vagy abban, hogy az ember milyen érzelmeket él át egy képen (az EI szintjének felmérésére szolgáló egyik jól ismert teszt). De a legalapvetőbb szinten már egy kisgyerek is meg tudja különböztetni az öröm élményét a gyász élményétől, itt az eltérések ki vannak zárva. Azonban még az osztályzatok sem fontosak, fontos az érzelmekkel való ismerkedés. Nap mint nap jelen vannak az iskolások életében, feladatunk, hogy odafigyeljünk rájuk, megtanuljuk felismerni, ideális esetben kezelni őket. De mindenekelőtt megérteni, hogy nincsenek jó és rossz érzelmek.

Hogy érted?

IGEN.: Sok gyerek fél bevallani, hogy például dühös vagy szomorú. Ilyen költségekkel jár a mai oktatás, amely arra törekszik, hogy mindenki jó legyen. És ez helyes. De nincs semmi baj a negatív érzelmek átélésével. Tegyük fel, hogy a gyerekek fociztak a szünetben. És a csapatuk veszített. Természetesen rossz hangulatban jönnek az órára. A tanár feladata, hogy elmagyarázza nekik, hogy tapasztalataik teljesen jogosak. Ennek megértése lehetővé teszi az érzelmek természetének további megértését, kezelését, energiájukat a fontos és szükséges célok elérésére irányítva. Először az iskolában, majd általában az életben.

Ehhez magának a tanárnak is jól meg kell értenie az érzelmek természetét, tudatosításuk és kezelésük fontosságát. Hiszen a tanárok évtizedek óta elsősorban a teljesítménymutatókra koncentrálnak.

IGEN.: Teljesen igazad van. A SEL-programokban részt vevő tanároknak pedig annyit kell tanulniuk, mint a diákoknak. Örömmel állapítom meg, hogy szinte minden fiatal tanár bizonyítja, hogy megérti a gyermekek érzelmi intelligenciája fejlesztésének fontosságát, és kész a tanulásra.

Hogy állnak a tapasztalt tanárok?

IGEN.: Aligha tudom pontosan megnevezni a SEL elképzeléseit támogatók és azokat nehezen elfogadók százalékát. Vannak olyan tanárok is, akik nehezen tudják átorientálni magukat. Ez jó. De meggyőződésem, hogy a jövő a szociális-érzelmi tanulásban van. Aki pedig nem lesz hajlandó elfogadni, annak valószínűleg munkahelyváltáson kell gondolkodnia. Csak jobb lesz mindenkinek.

Úgy tűnik, maga az oktatási rendszer formáló forradalmát javasolja?

IGEN.: Inkább az evolúcióról beszélnék. Megérett a változás igénye. Megállapítottuk és felismertük az érzelmi intelligencia fejlesztésének fontosságát. Itt az ideje megtenni a következő lépést: építse be fejlesztését az oktatási folyamatokba. Egyébként a SEL tanárok számára való fontosságáról szólva meg kell jegyezni, hogy a fejlett érzelmi intelligenciával rendelkező tanárok jobban bírják a stresszt és kevésbé hajlamosak a szakmai kiégésre.

A szociális-emocionális tanulási programok figyelembe veszik-e a szülők szerepét? Hiszen ha a gyerekek érzelmi fejlődéséről beszélünk, akkor továbbra sem az iskoláé, hanem a családé az első hely.

IGEN.: Természetesen. A SEL programok pedig aktívan bevonják a szülőket a pályájukba. A pedagógusok olyan könyveket, videókat ajánlanak a szülőknek, amelyek segíthetnek, a szülői értekezleten, egyéni beszélgetéseken pedig nagy figyelmet fordítanak a gyermekek érzelmi fejlődésének kérdéseire.

Ez elég?

IGEN.: Számomra úgy tűnik, hogy minden szülő boldognak és sikeresnek akarja látni gyermekét, ennek ellenkezője már patológia. És az érzelmi intelligencia fejlesztésének alapvető szabályainak ismerete nélkül is, egyedül a szeretettől vezérelve a szülők sok mindenre képesek. A tanárok ajánlásai és anyagai pedig segítséget nyújtanak azoknak, akik például a munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevés időt fordítanak a gyerekekre. Felhívja figyelmüket az érzelmek fontosságára. Amellett, hogy az érzelmeket nem szabad jóra és rosszra osztani, nem szabad szégyellni őket. Természetesen nem állíthatjuk, hogy programjaink a boldogság univerzális receptjévé válnak minden család számára. Végső soron a választás mindig az embereknél marad, jelen esetben a szülőknél. De ha valóban érdekli őket gyermekeik boldogsága és sikere, akkor az EI fejlesztése melletti választás már ma nyilvánvaló.