Gyógy- és konyhai gyógynövényként a zsályát régebben ismerték, mint sok más gyógynövényt. Az ókori egyiptomiak természetes termékenységi gyógyszerként használták. Az i.sz. első században a görög orvos, Dioscorides zsályafőzetet használt a sebek vérzésére és a fekélyek tisztítására. A zsályát a gyógynövényszakértők külsőleg is használják ficamok, duzzanatok és fekélyek kezelésére.
A zsálya 1840 és 1900 között szerepelt hivatalosan az USP-ben. Kis és gyakran ismételt adagokban a zsálya értékes gyógyír a lázra és az ideges izgalomra. Csodálatos praktikus gyógymód, amely tonizálja a gyomorrontást és általában serkenti a gyenge emésztést. Zsályakivonatot, tinktúrát és illóolajat adnak a száj- és torokgyógyászati készítményekhez, valamint gyomor-bélrendszeri gyógymódokhoz.
A zsályát hatékonyan használják torokfertőzések, fogászati tályogok és szájfekélyek kezelésére. A zsálya fenolsavai erős hatást fejtenek ki a Staphylococcus aureus ellen. Laboratóriumi vizsgálatokban a zsályaolaj hatásos az Escherichia coli, a Salmonella és a fonalas gombák, például a Candida Albicans ellen. A zsálya magas tannintartalmának köszönhetően összehúzó hatású.
Úgy gondolják, hogy a zsálya az agyműködést és a memóriát javító képességében hasonlít a rozmaringhoz. Egy 20 egészséges önkéntes bevonásával végzett vizsgálatban a zsályaolaj fokozta a figyelmet. Az Európai Gyógynövénytudományi Együttműködés dokumentálja a zsálya használatát szájgyulladás, ínygyulladás, torokgyulladás és izzadás esetén (1997).
1997-ben az Egyesült Királyságban a National Institute of Herbalists kérdőíveket küldött ki gyakorló fiziológusaiknak. A 49 megkérdezett közül 47-en használtak zsályát a praxisában, ebből 45-en írták fel a zsályát a menopauza idején.