Ahhoz, hogy egy gyerek boldogan és magabiztosan nőjön fel, optimizmust kell ápolni benne. Az ötlet kézenfekvőnek tűnik, de sokszor nem értjük, mi kell ehhez. A túlzott igények, valamint a túlzott védelem más attitűdöket alakíthatnak ki a gyermekben.
Az optimizmus előnyeit számos tanulmány bizonyítja. Lefedik az élet minden területét (családi, tudományos, szakmai), beleértve a mentális stabilitást is. Az optimizmus csökkenti a stresszt és megvéd a depressziótól.
Még meglepőbb, hogy az optimizmus hatása a szervezet egészére kihat. Az optimizmus táplálja az önbecsülést és az önbizalmat. Ez hatással van az immunrendszerre. Az optimisták tovább maradnak aktívak, gyorsabban felépülnek sérülésekből, fizikai megterhelésekből és betegségekből.
Pszichológiák: Ön azt gondolja, hogy boldog gyermeket nevelni azt jelenti, hogy optimista gondolkodásmódot kell belenevelni. Mit jelent?
Alain Braconnier, pszichológus, pszichoanalitikus, Az optimista gyermek: a családban és az iskolában című könyv szerzője: Az optimizmus egyrészt az a képesség, hogy pozitív forgatókönyveket lássunk, másrészt a bajok ésszerű értékelését. A pesszimisták hajlamosak az ítéletek leértékelésére és a negatív általánosításokra. Gyakran mondják: "Üres hely vagyok", "Nem tudok megbirkózni a körülményekkel." Az optimisták nem azon töprengenek, ami már megtörtént, hanem megpróbálják kitalálni, mit tegyenek ezután.
Optimizmus – veleszületett vagy szerzett minőség? Hogyan lehet felismerni a gyermek optimizmusra való hajlamát?
Minden gyermek születésétől kezdve az optimizmus jeleit mutatja. A gyermek az első hónapoktól kezdve mosolyog a felnőttekre, hogy megmutassa, jól van. Mindenre kíváncsi, lelkesedik minden újdonságért, mindenért, ami mozog, csillog, hangot ad. Folyton figyelmet követel. Gyorsan nagy feltaláló lesz: mindent ki akar próbálni, mindenhez nyúl.
Neveld úgy gyermekedet, hogy a hozzád való kötődése ne tűnjön függőségnek, ugyanakkor biztonságérzetet adjon
Amikor a baba elég idős ahhoz, hogy kiszálljon a kiságyból, azonnal elkezdi felfedezni a körülötte lévő teret. A pszichoanalízisben ezt "élethajtásnak" nevezik. Ez arra késztet bennünket, hogy meghódítsuk a világot.
De a kutatások azt mutatják, hogy egyes gyerekek kíváncsibbak és nyitottabbak, mint mások. A szakértők körében az volt a vélemény, hogy az ilyen gyerekek a teljes szám 25% -át teszik ki. Ez azt jelenti, hogy háromnegyedére a természetes optimizmus ébreszthető edzéssel és megfelelő légkörrel.
Hogyan kell csinálni?
Ahogy a gyermek felnő, korlátokba ütközik, agresszívvé és boldogtalanná válhat. Az optimizmus segít abban, hogy ne engedjen a nehézségeknek, hanem leküzdje azokat. Két-négy éves koruk között az ilyen gyerekek sokat nevetnek, játszanak, kevésbé aggódnak a szüleiktől való elválás miatt, jobban tűrik a magányt. Képesek egyedül tölteni időt önmagukkal, el tudják foglalni magukat.
Ennek érdekében neveld úgy gyermekedet, hogy a hozzád való kötődése ne függőségnek tűnjön, ugyanakkor biztonságérzetet adjon. Fontos, hogy ott legyél, amikor szüksége van rád – például, hogy segíts neki elaludni. Az Ön részvétele szükséges ahhoz, hogy a gyermek megtanulja átélni a félelmeket, az elválást, a veszteségeket.
Ha a szülők túldicsérik a gyereket, akkor az a gondolata támadhat neki, hogy mindenki tartozik neki
Fontos az is, hogy mindenben, amit a gyermek vállal, kitartásra kell ösztönözni, legyen szó sportról, rajzról vagy rejtvényjátékról. Ha kitart, nagy sikereket ér el, és ennek eredményeként pozitív képet alakít ki magáról. Elég megfigyelni a gyerekeket, hogy megértsük, mi okoz nekik örömet: a felismerés, hogy csinálnak valamit.
A szülőknek meg kell erősíteniük a gyermek pozitív önértékelését. Lehet, hogy azt mondják: „Nézzük meg, miért nem sikerült jól.” Emlékeztesd őt múltbeli sikereire. A megbánás pesszimizmushoz vezet.
Nem gondolja, hogy egy túlságosan optimista gyerek rózsaszín szemüvegen keresztül nézi a világot, és úgy nő fel, hogy nincs felkészülve az élet megpróbáltatásaira?
Az ésszerű optimizmus nem zavarja, hanem éppen ellenkezőleg, segít a valósághoz való jobb alkalmazkodásban. A kutatások azt mutatják, hogy az optimisták összeszedettebbek és koncentráltabbak a stresszes helyzetekben, és rugalmasabbak, amikor kihívásokkal néznek szembe.
Természetesen nem kóros optimizmusról beszélünk, amely a mindenhatóság illúziójával jár. Ilyen helyzetben a gyerek (majd a felnőtt) zseninek képzeli magát, Supermannek, akinek minden alá van vetve. De ez a nézet a világ torz képén alapul: az ilyen személy nehézségekkel szembesülve a tagadással és a fantáziába való visszahúzódással próbálja megvédeni hitét.
Hogyan alakul ki ez a túlzott optimizmus? Hogyan kerülhetik el a szülők ezt a forgatókönyvet?
A gyermek önértékelése, saját erősségeinek és képességeinek értékelése a szülők oktatáshoz való hozzáállásától függ. Ha a szülők túldicsérik a gyereket, okkal vagy ok nélkül csodálják, akkor az a gondolat juthat eszébe, hogy mindenki tartozik neki. Így az önbecsülés véleménye szerint nem kapcsolódik valódi tettekhez.
A lényeg az, hogy a gyerek megértse, miért dicsérik, mit tett azért, hogy kiérdemelje ezeket a szavakat.
Ennek elkerülése érdekében a szülők alakítsák ki a gyermekben az önfejlesztés motivációját. Értékelje eredményeit, de olyan mértékben, amennyire megérdemlik. A lényeg az, hogy a gyerek megértse, miért dicsérik, mit tett azért, hogy kiérdemelje ezeket a szavakat.
Másrészt vannak olyan szülők, akik nagyon magasra teszik a lécet. Mit tanácsolnál nekik?
Azok, akik túl sokat követelnek egy gyerektől, azt kockáztatják, hogy az elégedetlenség és a kisebbrendűség érzését táplálják benne. Az állandó elvárás, hogy csak a legjobb eredményeket érjük el, szorongást kelt. A szülők azt hiszik, hogy csak így lehet valamit elérni az életben. De a méltatlanságtól való félelem valójában megakadályozza a gyermeket abban, hogy kísérletezzen, új dolgokat próbáljon ki, letérjen a járt útról – attól tartva, hogy nem felel meg az elvárásoknak.
Az optimista gondolkodás lehetetlen a „meg tudom csinálni” érzése nélkül. Ösztönözni kell a gyermekben az egészséges versenyképességet, céltudatosságot. De a szülőknek gondosan figyelemmel kell kísérniük a gyermek állapotát, és meg kell érteniük, mit tehet valójában. Ha rosszul tanul a zongoraórákon, ne állítsa Mozart példáját, aki ötévesen komponálta saját darabjait.