Rendszeres fájdalmai vannak, vagy egyszeri, kellemetlen érzéssel kecsegtető orvosi beavatkozásra készül? Kérd meg egy partneredet, hogy legyen ott, és fogja meg a kezét: valószínű, hogy amikor egy szeretett személy hozzánk ér, agyhullámaink szinkronba kerülnek, és ennek hatására jobban érezzük magunkat.
Gondolj vissza gyermekkorodra. Mit csináltál, amikor elestél és megsérült a térded? Valószínűleg anyához vagy apához rohantak, hogy megöleljenek. A tudósok úgy vélik, hogy egy szeretett ember érintése valóban gyógyíthat, nemcsak érzelmileg, hanem fizikailag is.
Az idegtudomány elérte azt a pontot, amelyet az anyukák világszerte mindig is intuitív módon éreztek: az érintés és az empátia segít enyhíteni a fájdalmat. Az anyukák nem tudták, hogy az érintés szinkronizálja az agyhullámokat, és ez az, ami nagy valószínűséggel fájdalomcsillapításhoz vezet.
„Amikor valaki más megosztja velünk a fájdalmát, ugyanazok a folyamatok indulnak el az agyunkban, mintha mi magunk is szenvednénk” – magyarázza Simone Shamai-Tsuri, pszichológus, a Haifai Egyetem professzora.
Simone és csapata kísérletsorozattal megerősítette ezt a jelenséget. Először azt tesztelték, hogy egy idegennel vagy romantikus partnerrel való fizikai kapcsolat hogyan befolyásolja a fájdalom érzékelését. A fájdalomfaktort a hőhatás okozta, ami olyan érzés volt, mint egy kis égés a karon. Ha az alanyok abban a pillanatban kezet fogtak egy partnerrel, a kellemetlen érzéseket könnyebben tolerálták. És minél jobban szimpatizált velük a partner, annál gyengébbre értékelte a fájdalmat. De egy idegen érintése nem keltett ilyen hatást.
Hogy megértsék, hogyan és miért működik ez a jelenség, a tudósok egy új elektroencefalogram technológiát alkalmaztak, amely lehetővé tette számukra, hogy egyidejűleg mérjék a jeleket az alanyok és partnereik agyában. Azt találták, hogy amikor a partnerek egymás kezét fogják, és egyikük fájdalmat érez, az agyi jeleik szinkronizálódnak: ugyanazon a területen ugyanazok a sejtek világítanak.
„Régóta tudjuk, hogy a másik kezének fogása a társadalmi támogatás fontos eleme, de most végre megértjük, mi ennek a hatásnak a természete” – mondja Shamai-Tsuri.
A magyarázat kedvéért emlékezzünk a tükörneuronokra – az agysejtekre, amelyek akkor is izgatottak, amikor mi magunk csinálunk valamit, és amikor csak azt figyeljük meg, hogy egy másik hogyan hajtja végre ezt a műveletet (ilyenkor mi magunk kapunk egy kis égési sérülést, vagy megnézzük, hogyan kapja el a partner). A legerősebb szinkronizációt pontosan az agyterületen figyelték meg, amely összhangban van a tükörneuronok viselkedésével, valamint azokban, ahol a fizikai érintkezésről szóló jelek érkeznek.
A szociális interakciók szinkronizálhatják a légzést és a pulzusszámot
„Talán ilyen pillanatokban elmosódnak a határok köztünk és a másik között” – javasolja Shamai-Tsuri. "Az ember szó szerint megosztja velünk fájdalmát, és mi elveszünk egy részét."
Egy másik kísérletsorozatot fMRI-vel (funkcionális mágneses rezonancia képalkotás) végeztek. Először is tomográfiát készítettek a fájdalmas társnak, a szeretett pedig fogta a kezét, és együtt érez. Aztán átvizsgálták egy szimpatizáns agyát. Mindkét esetben aktivitást találtunk az alsó parietális lebenyben: azon a területen, ahol a tükörneuronok találhatók.
Azok a partnerek, akik fájdalmat tapasztaltak, és akiket kézen fogtak, szintén csökkent aktivitást mutattak az insulában, az agykéreg azon részén, amely többek között a fájdalomért is felelős. Partnereik nem tapasztaltak változást ezen a területen, mivel fizikailag nem tapasztaltak fájdalmat.
Ugyanakkor fontos megérteni, hogy maguk a fájdalomjelek (a tudósok ezt az idegrostok fájdalmas gerjesztésének nevezik) nem változtak - csak az alanyok érzései változtak. "Az ütközés és a fájdalom ereje ugyanaz marad, de amikor az "üzenet" bejut az agyba, történik valami, amitől az érzéseket kevésbé fájdalmasnak érzékeljük."
Nem minden tudós ért egyet a Shamai-Tsuri kutatócsoport következtetéseivel. Így Julia Suvilehto svéd kutató úgy véli, hogy többet beszélhetünk korrelációról, mint ok-okozati összefüggésről. Szerinte a megfigyelt hatásnak más magyarázata is lehet. Az egyik a szervezet stresszre adott válasza. Ha stresszesek vagyunk, úgy tűnik, hogy a fájdalom erősebb, mint amikor ellazulunk, ami azt jelenti, hogy amikor egy partner megfogja a kezünket, megnyugszunk – és most már nem fáj annyira.
A kutatások azt is kimutatják, hogy a társas interakciók szinkronizálhatják a légzésünket és a pulzusunkat, de talán ismét azért, mert a szeretett emberrel való együttlét megnyugtat. Vagy talán azért, mert az érintés és az empátia önmagában is kellemes, és aktiválja az agy azon területeit, amelyek „fájdalomcsillapító” hatást fejtenek ki.
Bármi is legyen a magyarázat, ha legközelebb orvoshoz mész, kérd meg a párodat, hogy tartson társaságot. Vagy anya, mint a régi szép időkben.
mamb