Sok cikk, sőt könyv is született az internet és különösen a közösségi hálózatok veszélyeiről és előnyeiről. Sokan a „virtuális oldalra” való átmenetet egyértelmű rossznak, valamint a valós életre és az élő emberi kommunikáció melegére való fenyegetésnek tekintik. Néhány ember számára azonban az internet az egyetlen módja annak, hogy legalább néhány társadalmi kapcsolatot fenntartsanak.
Az internet megnyitotta (és átalakította) a kommunikációt még a legszégyenlősebbek számára is. Egyes pszichológusok az online randevúzást ajánlják, mint a legbiztonságosabb és legkevésbé szorongást okozó módot a társadalmi kapcsolatok kialakítására. És valóban, egy álnév mögé bújva úgy tűnik, nagyobb szabadságot kapunk, lazábban viselkedünk, flörtölünk, ismerkedünk és még káromkodunk is ugyanazokkal a virtuális beszélgetőpartnereinkkel.
Sőt, a másokkal való interakció ilyen biztonságos módja gyakran az egyetlen elfogadható módja a szociális fóbiában szenvedők számára. A szociális szorongásos zavar egy vagy több olyan társadalmi helyzettől való tartós félelemként fejeződik ki, amelyben egy személy idegenek vagy mások általi ellenőrzése alatt áll.
A Bostoni Egyetem professzora, Stefan G. Hofmann pszichológus ezt írja: „A Facebook (Oroszországban betiltott szélsőséges szervezet) használatát két alapvető szükséglet motiválja: az összetartozás igénye és az önmegjelenítés igénye. Az első a demográfiai és kulturális tényezőknek köszönhető, míg a neuroticizmus, a nárcizmus, a félénkség, az alacsony ön- és önbecsülés hozzájárul az önbemutatás szükségességéhez.
A probléma akkor jelentkezik, amikor abbahagyjuk a való életet, mert túl sok időt töltünk a közösségi médiában.
Hofmann professzor a Pszichoterápiás és Érzelemkutató Laboratórium vezetője. Számára az internet ereje kényelmes eszköz a szociális szorongásos és egyéb mentális zavarokkal küzdő betegekkel való munkavégzéshez is, akik többsége egyáltalán nem részesül kezelésben.
Az internetnek számos előnye van a valódi kommunikációval szemben. A lényeg az, hogy az online párbeszédben az ellenfél nem látja az arckifejezéseket, nem tudja felmérni a beszélgetőpartner megjelenését és hangszínét. És ha egy magabiztos, párbeszédre nyitott ember ezt inkább az internetes kommunikáció hátrányainak nevezheti, akkor a szociális fóbiában szenvedők számára ez megváltás lehet, és lehetővé teszi a kapcsolatteremtést másokkal.
Hofmann azonban felidézi a valós élet virtuális élettel való felváltásának veszélyét is: „A közösségi hálózatok biztosítják számunkra a szükséges társadalmi kapcsolatokat, amelyekre mindannyiunknak szüksége van. A probléma akkor jelentkezik, amikor abbahagyjuk a való életet, mert túl sok időt töltünk a közösségi médiában.”
De ez tényleg komoly veszély? Az erőforrások (idő, fizikai erő) megtakarítása ellenére általában továbbra is az emberi kommunikációt részesítjük előnyben: elmegyünk látogatóba, találkozunk egy kávézóban, sőt, még az egyre népszerűbb távmunka sem való mindenkinek.
„Evolúciósan arra vagyunk programozva, hogy a való életben együtt legyünk valakivel” – magyarázza Hofmann. — Egy másik ember illata, szemkontaktus, arckifejezés, gesztusok — ez nem jön létre újra a virtuális térben. Ez az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük a másik érzelmeit, és érezzük a közelséget.”