Érezhetik a növények? Érezhetnek fájdalmat? A szkeptikusok számára abszurd az az elképzelés, hogy a növényeknek érzéseik vannak. Egyes kutatások azonban azt sugallják, hogy a növények az emberekhez hasonlóan képesek reagálni a hangokra. Sir Jagadish Chandra Bose indiai növényfiziológus és fizikus életét a növények zenére adott válaszának tanulmányozásának szentelte. Arra a következtetésre jutott, hogy a növények reagálnak a hangulatra, amellyel termesztik őket. Azt is bebizonyította, hogy a növények érzékenyek olyan környezeti tényezőkre, mint a fény, a hideg, a hő és a zaj. Luther Burbank amerikai kertész és botanikus azt tanulmányozta, hogyan reagálnak a növények, amikor megfosztják őket természetes élőhelyüktől. Növényekkel beszélt. Kísérleteinek adatai alapján mintegy húszféle érzékszervi érzékenységet fedezett fel növényekben. Kutatását Charles Darwin 1868-ban megjelent „Changing Animals and Plants at Home” című könyve ihlette. Ha a növények reagálnak a termesztésükre és érzékszervi érzékenységgel rendelkeznek, akkor hogyan reagálnak a zene hangjai által keltett hanghullámokra és rezgésekre? Számos tanulmányt szenteltek ezeknek a kérdéseknek. Így 1962-ben Dr. TK Singh, az Annamalai Egyetem Botanika Tanszékének vezetője olyan kísérleteket végzett, amelyekben a zenei hangok hatását tanulmányozta a növények növekedésére. Megállapította, hogy az Amyris növények 20%-kal nőtt a magasságuk és 72%-kal a biomasszában, amikor zenét adtak nekik. Kezdetben a klasszikus európai zenével kísérletezett. Később a fuvolán, hegedűn, harmóniumon és vénán, egy ősi indiai hangszeren előadott zenei ragák (improvizációk) felé fordult, és hasonló hatásokat talált. Singh megismételte a szántóföldi növényekkel végzett kísérletet egy speciális raga segítségével, amelyet gramofonnal és hangszórókkal játszott le. A növények mérete nőtt (25-60%-kal) a standard növényekhez képest. Kísérletezett a mezítlábas táncosok által keltett vibrációs hatásokkal is. Miután a növényeket zenei kíséret nélkül „bevezették” a Bharat Natyam táncba (a legrégebbi indiai táncstílus), több növény, köztük a petúnia és a körömvirág, két héttel korábban virágzott, mint a többi. Singh kísérletek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a hegedű hangja van a legerőteljesebben a növények növekedésére hatással. Azt is megállapította, hogy ha a magokat zenével „etetik”, majd kicsíráztatják, több levelű, nagyobb méretű és egyéb jobb tulajdonságokkal rendelkező növényekké nőnének. Ezek és hasonló kísérletek megerősítették, hogy a zene hatással van a növények növekedésére, de hogyan lehetséges ez? Hogyan hat a hang a növények növekedésére? Ennek magyarázatához vegyük figyelembe, hogyan észleljük és halljuk mi, emberek a hangokat.
A hangot levegőben vagy vízben terjedő hullámok formájában továbbítják. A hullámok rezgésbe hozzák a részecskéket ebben a közegben. Amikor bekapcsoljuk a rádiót, a hanghullámok rezgéseket keltenek a levegőben, amitől a dobhártya rezeg. Ezt a nyomásenergiát az agy elektromos energiává alakítja, ami olyasmivé alakítja át, amit zenei hangokként érzékelünk. Hasonlóképpen, a hanghullámok által keltett nyomás rezgéseket generál, amelyeket a növények éreznek. A növények nem „hallják” a zenét. Érzik a hanghullám rezgéseit.
A protoplazma, egy áttetsző élő anyag, amely a növényi és állati szervezetek összes sejtjét alkotja, állandó mozgásban van. A növény által felfogott rezgések felgyorsítják a protoplazma mozgását a sejtekben. Aztán ez a stimuláció az egész testre kihat, és javíthatja a teljesítményt – például a tápanyagok termelését. Az emberi agy tevékenységének tanulmányozása azt mutatja, hogy a zene e szerv különböző részeit stimulálja, amelyek a zenehallgatás során aktiválódnak; a hangszerek játéka még több agyterületet stimulál. A zene nemcsak a növényekre hat, hanem az emberi DNS-re is, és képes átalakítani azt. Szóval, dr. Leonard Horowitz azt találta, hogy az 528 hertzes frekvencia képes meggyógyítani a sérült DNS-t. Bár nincs elegendő tudományos adat a kérdés megvilágítására, Dr. Horowitz elméletét Lee Lorenzentől kapta, aki az 528 hertzes frekvenciát használta „fürtözött” víz létrehozására. Ez a víz apró, stabil gyűrűkre vagy fürtökre bomlik. Az emberi DNS-nek membránjai vannak, amelyek lehetővé teszik a víz átszivárgását és lemossák a szennyeződéseket. Mivel a „fürt” víz finomabb, mint megkötött (kristályos), könnyebben átfolyik a sejtmembránokon, és hatékonyabban távolítja el a szennyeződéseket. A megkötött víz nem áramlik át könnyen a sejtmembránokon, ezért szennyeződés marad vissza, ami végül betegségeket okozhat. Richard J. Cical, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársa kifejtette, hogy a vízmolekula szerkezete különleges tulajdonságokat ad a folyadékoknak, és kulcsszerepet játszik a DNS működésében. A kellő mennyiségű vizet tartalmazó DNS nagyobb energiapotenciállal rendelkezik, mint a vizet nem tartalmazó fajtái. Sikelli professzor és más genetikusok a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemről kimutatták, hogy a génmátrixot fürdő energetikailag telített víz térfogatának enyhe csökkenése a DNS energiaszintjének csökkenését okozza. Lee Lorenzen biokémikus és más kutatók felfedezték, hogy hatoldalú, kristály alakú, hatszögletű, szőlő alakú vízmolekulák alkotják azt a mátrixot, amely egészségesen tartja a DNS-t. Lorenzen szerint ennek a mátrixnak a megsemmisülése alapvető folyamat, amely negatívan befolyásolja a szó szoros értelmében az összes élettani funkciót. Steve Chemisky biokémikus szerint a DNS-t támogató hatoldalú átlátszó klaszterek megduplázzák a helikális rezgést 528 ciklus/másodperc specifikus rezonanciafrekvenciánál. Ez persze nem jelenti azt, hogy az 528 hertzes frekvencia képes a DNS közvetlen javítására. Ha azonban ez a frekvencia képes pozitívan hatni a vízfürtökre, akkor segíthet a szennyeződések eltávolításában, így a szervezet egészséges lesz, az anyagcsere kiegyensúlyozott lesz. Az 1998, Dr. Glen Rhine, a New York-i Quantum Biology Research Laboratory munkatársa kísérleteket végzett DNS-sel egy kémcsőben. Négy zenei stílust, köztük a szanszkrit éneket és a gregorián éneket, amelyek 528 hertzes frekvenciát használnak, lineáris hanghullámokká alakították át, és CD-lejátszón keresztül játszották le, hogy teszteljék a DNS-ben lévő csöveket. A zene hatásait úgy határozták meg, hogy a vizsgált DNS-csövek mintái hogyan nyelték el az ultraibolya fényt egy óra zenei „hallgatás” után. A kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a klasszikus zene 1.1%-kal növelte az abszorpciót, a rockzene pedig 1.8%-kal csökkentette ezt a képességet, vagyis hatástalannak bizonyult. A gregorián ének azonban két különböző kísérletben 5.0%-os és 9.1%-os abszorbancia-csökkenést okozott. A szanszkrit nyelvű éneklés hasonló hatást váltott ki (8.2%, illetve 5.8%) két kísérletben. Így mindkét típusú szakrális zene jelentős „leleplező” hatással volt a DNS-re. Glen Raine kísérlete azt mutatja, hogy a zene képes rezonálni az emberi DNS-sel. A rock és a klasszikus zene nem befolyásolja a DNS-t, de a kórusok és a vallási himnuszok igen. Bár ezeket a kísérleteket izolált és tisztított DNS-sel végezték, valószínű, hogy az ilyen típusú zenékkel kapcsolatos frekvenciák a testben lévő DNS-re is rezonálnak.