Alekszandr Minin, a Roshydromet Globális Klíma és Ökológiai Intézetének és az Orosz Tudományos Akadémia vezető kutatója megpróbálja hatástalanítani azt a mozgékonyságot, amellyel sokan értékelik a környezeti változásokban való részvételüket. „Az ember természetvédelemre vonatkozó állítása összehasonlítható a bolhák elefánt megmentésére irányuló felhívásaival” – zárja helyesen.
A tavalyi koppenhágai klímaváltozással foglalkozó nemzetközi környezetvédelmi fórum tényleges kudarca elgondolkodtatta a biológia doktorát a „természetvédelem” szlogen létjogosultságáról.
Íme, amit ír:
A társadalomban véleményem szerint kétféle megközelítés létezik a természettel kapcsolatban: az első a hagyományos „természetvédelem”, az egyéni környezeti problémák megjelenése vagy felfedezése; a második az embernek mint biológiai fajnak a megőrzése a Föld természetében. Nyilvánvaló, hogy ezeken a területeken a fejlesztési stratégiák eltérőek lesznek.
Az elmúlt évtizedekben az első út érvényesül, és a 2009-es Koppenhága logikus és jelentős mérföldkövévé vált. Úgy tűnik, ez egy zsákutca, bár nagyon vonzó. Zsákutca több okból is. Az ember természetvédelemre vonatkozó állítása összehasonlítható a bolhák elefánt megmentésére irányuló felhívásaival.
A Föld bioszférája a legösszetettebb rendszer, amelynek működési elveit és mechanizmusait most kezdtük el megismerni. Hosszú (több milliárd éves) evolúciós utat járt be, számos planetáris kataklizmát kiállt, a biológiai élet alanyainak szinte teljes változásával együtt. Annak ellenére, hogy csillagászati léptékű, tünékenynek tűnik (ennek az „életfilmnek” a vastagsága több tíz kilométer), a bioszféra hihetetlen stabilitást és vitalitást mutatott. Stabilitási korlátai és mechanizmusai még mindig nem tisztázottak.
Az ember csak egy része ennek a csodálatos rendszernek, amely evolúciós mércével mérve néhány „perce” alakult ki (kb. 1 millió évesek vagyunk), de globális fenyegetésként csak az elmúlt évtizedekben – „másodpercekben” pozícionáljuk magunkat. A Föld rendszere (bioszférája) megőrzi önmagát, és egyszerűen megszabadul az egyensúlyát megzavaró elemektől, ahogy ez a bolygó történetében milliószor megtörtént. Hogy mi lesz velünk, az technikai kérdés.
Második. A természet megőrzéséért folytatott küzdelem nem okkal, hanem következményekkel zajlik, amelyek száma óhatatlanul napról napra nő. Amint megmentettük a bölényt vagy a szibériai darut a kihalástól, több tucat és száz olyan állatfaj kerül veszélybe, amelyek létezését nem is sejtjük. Megoldjuk az éghajlat felmelegedésének problémáit – senki sem tudja garantálni, hogy néhány éven belül ne aggódjunk a progresszív lehűlés miatt (főleg, hogy a felmelegedéssel párhuzamosan egy nagyon is valós globális elsötétülési folyamat van kibontakozóban, ami gyengíti az üvegházhatást ). Stb.
Mindezen problémák fő oka jól ismert – a gazdaság piaci modellje. Még a múlt század elején is Európa egy foltján húzódott meg, az egész világ a hagyományos gazdaság elvein élt. Napjainkban ezt a modellt gyorsan és szorgalmasan alkalmazzák szerte a világon. Világszerte üzemek, gyárak, kotrógépek, olaj-, gáz-, fa-, szénbányászati és feldolgozó komplexumok ezrei dolgoznak azon, hogy kielégítsék a polgárok egyre növekvő igényeit.
Ha ezt a szamojéd folyamatot nem állítják meg, akkor bizonyos környezeti problémák megoldása, valamint az ember megóvása a szélmalmok elleni harcba csap át. Leállítani a fogyasztás korlátozását jelenti, mégpedig radikálisan. Készen áll-e a társadalom (elsősorban a nyugati társadalom, mert eddig az ő fogyasztásuk pörgeti ezt az erőforrás-faló spirált) egy ilyen korlátozásra és a piacgazdaság elveinek virtuális elutasítására? A nyugati országok környezeti problémákkal kapcsolatos látszólagos aggodalma és megoldási hajlandósága ellenére nehéz elhinni a „demokrácia alapjainak” elutasítását.
Valószínűleg Európa bennszülött lakosságának fele különböző bizottságokban, bizottságokban, védelmi, védelmi, ellenőrzési stb. munkacsoportokban vesz részt. Az ökológiai szervezetek akciókat szerveznek, fellebbezéseket írnak, támogatásokat kapnak. Ez a helyzet sokaknak megfelel, beleértve a közvéleményt és a politikusokat (van hova megmutatni), az üzletembereket (a versenyharc újabb karja, és napról napra egyre jelentősebb). Az elmúlt néhány évtizedben egy sor különféle globális „környezeti fenyegetés” megjelenésének lehettünk tanúi („ózonlyuk”, kergemarhakór, sertés- és madárinfluenza stb.). Jelentős részük gyorsan eltűnt, de a tanulmányukra, illetve az ellenük való küzdelemre is különítettek pénzt, és jelentősek, és valaki megkapta ezeket. Ráadásul a problémák tudományos oldala alighanem néhány százaléknál többet nem igényel, a többi pénz és politika.
Visszatérve az éghajlatra, meg kell jegyezni, hogy a felmelegedés egyik „ellenzője” sem ellenzi az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését. De ez nem a természet problémája, hanem a miénk. Nyilvánvaló, hogy a kibocsátást (bármilyen) minimalizálni kell, de miért kötjük ezt a témát a klímaváltozás problémájához? Az idei télhez hasonló enyhe hideg (amely óriási veszteségekkel jár Európa számára!) ebben a háttérben negatív szerepet játszhat: az antropogén klímafelmelegedés elméletének „ellenzői” ütőkártyát kapnak, hogy egyáltalán eltöröljék a károsanyag-kibocsátási korlátozásokat: a természet , azt mondják, elég jól megbirkózik.
Az ember, mint biológiai faj megőrzésének stratégiája véleményem szerint értelmesebb, ökológiai és gazdasági pozíciókból egyértelműbb, mint a természet megőrzéséért folytatott sokfrontos küzdelem. Ha bármilyen egyezményre van szükség a természetvédelem területén, akkor ez az ember, mint biológiai faj védelméről szóló egyezmény. Tükrözze (figyelembe véve a hagyományokat, szokásokat, életmódot stb.) az emberi környezettel, az emberi tevékenységekkel szemben támasztott alapvető követelményeket; a nemzeti jogszabályokban ezeknek a követelményeknek tükröződniük kell, és szigorúan érvényesíteni kell őket, a feltételekhez igazítva.
Csak a bioszférában elfoglalt helyünk megértésével tudjuk megőrizni magunkat a természetben, és minimalizálni a rá gyakorolt negatív hatásunkat. Ezzel egyébként a társadalom érintett része számára vonzó természetvédelem problémája is megoldódik.