Kevés olyan hely van a világon, ahol a kígyók olyan szabadnak érzik magukat, mint Dél-Ázsiában. Itt a kígyókat szentként tisztelik, tisztelet és gondoskodás veszi körül őket. Templomokat emeltek tiszteletükre, utak, víztározók és falvak mentén gyakran találhatók kőből faragott hüllők képei.
A kígyó kultusza Indiában több mint ötezer éves. Gyökerei az árja előtti kultúra mély rétegeibe nyúlnak vissza. Például Kasmír legendái arról mesélnek, hogyan uralkodtak hüllők a völgy felett, amikor az még végtelen mocsár volt. A buddhizmus elterjedésével a mítoszok Buddha üdvösségét a kígyónak kezdték tulajdonítani, és ez a megváltás a Nairanjana folyó partján, egy öreg fügefa alatt történt. Hogy a Buddha ne érje el a megvilágosodást, Mara démon szörnyű vihart kavart. De egy hatalmas kobra felborította a démon intrikáit. Hétszer körültekerte Buddha testét, és megvédte őt az esőtől és a széltől.
SNAKE ÉS NAGA
A hinduk ősi kozmogonikus elképzelései szerint az óceánok vizén heverő Shesha kígyó többszörös feje szolgálja az Univerzum gerincét, Visnu, az élet őre pedig gyűrűinek ágyán nyugszik. Minden kozmikus nap végén, ami 2160 millió földi évnek felel meg, Shesha tűzokádó szája elpusztítja a világokat, majd a teremtő Brahma újjáépíti őket.
Egy másik hatalmas kígyót, a hétfejű Vasukit, a félelmetes pusztító Shiva állandóan szent fonalként viseli. Az istenek Vasuki segítségével a halhatatlanság italát, az amritát kavarással, azaz az óceán felkavarásával szerezték meg: az égiek a kígyót kötélként használták az óriás örvény – Mandara-hegy – forgatásához.
Shesha és Vasuki a Nagák elismert királyai. Ez a név a kígyótesttel és egy vagy több emberi fejjel rendelkező félisteni lények mítoszaiban. A nagák az alvilágban élnek – Patalán. Fővárosát – Bhogavatit – drágakőfal veszi körül, és a tizennégy világ leggazdagabb városának dicsőségét élvezi, amely a legenda szerint az univerzum alapját képezi.
A mítoszok szerint a nagák birtokolják a mágia és a varázslat titkait, képesek újraéleszteni a halottakat és megváltoztatni megjelenésüket. Asszonyaik különösen szépek, és gyakran mennek férjhez földi uralkodókhoz és bölcsekhez. A legenda szerint sok maharadzsa-dinasztia a Nagákból származik. Köztük Pallava királyai, Kasmír, Manipur és más fejedelemségek uralkodói. A csatamezőkön hősiesen elesett harcosok is a naginik gondozásában vannak.
Naga királynő, Manasa, Vasuki nővére megbízható védőnek számít a kígyómarás ellen. Tiszteletére zsúfolt ünnepségeket rendeznek Bengáliában.
A legenda szerint ugyanakkor az ötfejű naga Kaliya egykor komolyan feldühítette az isteneket. Mérge olyan erős volt, hogy egy nagy tó vizét is megmérgezte. Még a madarak is elhullottak, amelyek a tó felett repültek. Ezenkívül az alattomos kígyó teheneket lopott el a helyi pásztoroktól, és felfalta őket. Aztán a híres Krisna, Visnu legfelsőbb isten nyolcadik földi inkarnációja jött az emberek segítségére. Felmászott egy kadambafára, és beugrott a vízbe. Kaliya azonnal nekirontott, és köré csavarta hatalmas gyűrűit. De Krsna, miután kiszabadult a kígyó öleléséből, óriássá változott, és az óceánba űzte a gonosz nagát.
KÍGYÓ ÉS HIT
Indiában számtalan legenda és mese kering a kígyókról, de a legváratlanabb jelek is hozzájuk kötődnek. Úgy gondolják, hogy a kígyó megszemélyesíti az örökös mozgást, az ős lelkének megtestesítőjeként és a ház őreként működik. Ezért alkalmazzák a hinduk a kígyó jelét a bejárati ajtó mindkét oldalára. Ugyanezzel a védelmi céllal a dél-indiai Kerala állam parasztjai kis szerpentariákat tartanak udvaraikban, ahol szent kobrák élnek. Ha a család új helyre költözik, minden bizonnyal minden kígyót magukkal visznek. Viszont valamilyen érzékkel megkülönböztetik gazdáikat, és soha nem harapják meg őket.
A kígyó szándékos vagy véletlen megölése a legsúlyosabb bűn. Az ország déli részén egy bráhmin mantrákat mond egy megölt kígyó felett. Testét rituális mintával hímzett selyemszövet borítja, szantálfa rönkökre helyezik és máglyán égetik el.
Az, hogy egy nő nem tud gyermeket szülni, azzal magyarázható, hogy a nő ebben vagy az előző szülések egyikében a hüllőket sértette. A tamil nők a kígyó kőképéhez imádkoznak, hogy kiérdemeljék a kígyó megbocsátását. Nem messze Chennaitól, Rajahmandi városában volt valaha egy lepusztult termeszdomb, ahol egy öreg kobra élt. Néha kikúszott az odúból sütkérezni a napon, és megkóstolni a hozzá hozott tojásokat, húsdarabokat és rizsgolyókat.
Szenvedő nők tömegei érkeztek a magányos halomhoz (a XNUMX. század végén – a XNUMX. század elején volt). Hosszú órákon át ültek a termeszdomb közelében, abban a reményben, hogy szemlélhetik a szent állatot. Ha sikerült, boldogan tértek haza, bízva abban, hogy imájukat végre meghallgatták, és az istenek gyermeket adnak nekik. Felnőtt nőkkel együtt egészen kicsi lányok mentek a kincses termeszdombra, és előre imádkoztak a boldog anyaságért.
Kedvező előjel a kimászó kígyó felfedezése – egy régi bőr, amelyet egy hüllő vedlés közben vetett le. A kincses bőr tulajdonosa minden bizonnyal a pénztárcájába tesz egy darabot belőle, hisz az gazdagságot hoz neki. A jelek szerint a kobra drágaköveket tart a motorháztetőben.
Az a hiedelem, hogy a kígyók néha beleszeretnek gyönyörű lányokba, és titokban szerelmi viszonyba keverednek velük. Ezt követően a kígyó buzgón követni kezdi kedvesét, és üldözni kezdi fürdés, evés és egyéb ügyekben, végül a lány és a kígyó is szenvedni kezd, elsorvad és hamarosan meghal.
A hinduizmus egyik szent könyvében, az Atharva Védában a kígyókat a gyógynövények titkait birtokló állatok között említik. Azt is tudják, hogyan kell gyógyítani a kígyómarást, de gondosan őrzik ezeket a titkokat, és csak a súlyos aszkétáknak fedik fel.
KIGYÓ FESZTIVÁL
Shravan hónapban (július-augusztus) az újhold ötödik napján India a kígyók ünnepét - nagapanchami - ünnepli. Ezen a napon senki sem dolgozik. Az ünneplés a nap első sugaraival kezdődik. A ház főbejárata fölé hinduk hüllők képeit ragasztják, és pudzsát végeznek – ez a hinduizmus fő istentiszteleti formája. Nagyon sok ember gyűlik össze a központi téren. Dübörögnek a trombiták és a dobok. A körmenet a templom felé tart, ahol rituális fürdőt végeznek. Aztán az előző napon kifogott kígyókat kiengedik az utcára és az udvarra. Köszöntjük őket, virágszirmokkal leöntik, bőkezűen pénzt ajándékoznak meg és megköszönik a rágcsálóktól megmentett termést. Az emberek a nyolc fő nagához imádkoznak, és tejjel, ghí-vel, mézzel, kurkumával (sárga gyömbérrel) és sült rizzsel kezelik az élő kígyókat. A lyukakba leander, jázmin és vörös lótusz virágokat helyeznek. A szertartásokat bráhminok vezetik.
Egy régi legenda kapcsolódik ehhez az ünnephez. Egy bráhminról mesél, aki reggel a mezőkre ment, figyelmen kívül hagyva a nagapancák napját. Barázdát fektetve véletlenül összezúzta a kobra kölykeit. A kígyókat holtan találva az anyakígyó úgy döntött, hogy bosszút áll a brahminon. Az eke mögött húzódó vérnyomon megtalálta az elkövető lakhelyét. A tulajdonos és családja nyugodtan aludt. Cobra mindenkit megölt, aki a házban volt, majd hirtelen eszébe jutott, hogy a brahmin egyik lánya nemrég ment férjhez. A kobra bemászott a szomszéd faluba. Ott látta, hogy a fiatal nő minden előkészületet megtett a nagapanchami fesztiválra, és tejet, édességet és virágot tett a kígyóknak. És akkor a kígyó haragját könyörületre változtatta. Kedvező pillanatot érzékelve a nő könyörgött a kobrának, hogy élesítse fel apját és más rokonait. A kígyó nagininek bizonyult, és készségesen teljesítette egy jól nevelt nő kérését.
Késő estig tart a kígyófesztivál. Ennek közepette nemcsak az ördögűzők, hanem az indiánok is bátrabban veszik a kezükbe a hüllőket, sőt a nyakukba is dobják őket. Meglepő módon a kígyók egy ilyen napon valamilyen okból nem harapnak.
A SNAKE CHARMERS SZAKMÁT VÁLTOZTATNI
Sok indián azt mondja, hogy vannak több mérgező kígyó is. Az ellenőrizetlen erdőirtás és a rizsföldekkel való helyettesítés a rágcsálók tömeges elterjedéséhez vezetett. Patkányok és egerek hordái ellepték a városokat és falvakat. A hüllők követték a rágcsálókat. A monszun esőzések idején, amikor a vízfolyamok elárasztják a lyukakat, a hüllők az emberek lakásaiban találnak menedéket. Az évnek ebben a szakaszában meglehetősen agresszívvá válnak.
Miután egy hüllőt talált a háza teteje alatt, egy jámbor hindu soha nem fog botot emelni ellene, hanem megpróbálja rávenni a világot, hogy hagyja el otthonát, vagy forduljon segítségért kóbor kígyóbűvölőkhöz. Pár éve még minden utcában megtalálhatóak voltak. Turbánt és házi pipát viselve, szárított tökből készült nagy rezonátorral, sokáig ültek fonott kosarak fölött, és várták a turistákat. Egy egyszerű dallam ütemére kiképzett kígyók emelték fel fejüket a kosarakból, fenyegetően sziszegtek, és megrázták a csuklyájukat.
A kígyóbűvölő mestersége örökletesnek számít. Saperagaon faluban (Lucknow városától, Uttar Pradesh fővárosától tíz kilométerre található) körülbelül ötszáz lakosa van. Hindi nyelven a „Saperagaon” „kígyóbűvölő falut” jelent. Itt szinte a teljes felnőtt férfipopuláció foglalkozik ezzel a mesterséggel.
Saperagaon kígyói szó szerint minden fordulóban megtalálhatók. Például egy fiatal háziasszony egy rézkancsóból öntözi a padlót, a lábánál pedig egy kétméteres kobra hever gyűrűbe összegömbölyödve. A kunyhóban egy idős asszony vacsorát készít, és morogva kiráz egy kusza viperát a száriból. A falusi gyerekek lefekvéskor kobrát visznek magukkal az ágyba, jobban szeretik az élő kígyókat, mint a mackókat és az amerikai szépséget, Barbie-t. Minden udvarnak saját szerpentáriuma van. Több fajból négy-öt kígyót tartalmaz.
A hatályba lépett új vadvédelmi törvény azonban immár megtiltja a kígyók fogságban tartását „haszonszerzés céljából”. A kígyóbűvölők pedig kénytelenek más munkát keresni. Sokan közülük olyan cégek szolgálatába álltak, amelyek a településeken hüllők fogásával foglalkoznak. A befogott hüllőket a város határain kívülre viszik, és visszaengedik jellegzetes élőhelyeikre.
Az elmúlt években különböző kontinenseken, ami aggasztja a tudósokat, mivel erre a helyzetre még nem találtak magyarázatot. A biológusok több mint egy tucat éve beszélnek élőlényfajok százainak eltűnéséről, de a különböző kontinenseken élő állatok számának ilyen szinkron csökkenése még nem volt megfigyelhető.