Cikk a 3. Mentális fejlődés fejezetből
Az óvodai nevelés vita tárgya az Egyesült Államokban, mivel sokan bizonytalanok abban, hogy a bölcsődék és óvodák milyen hatással vannak a kisgyermekekre; sok amerikai is úgy gondolja, hogy a gyerekeket az anyjuknak kell otthon felnevelnie. Egy olyan társadalomban azonban, ahol az anyák túlnyomó többsége dolgozik, az óvoda a közösségi élet része; sőt, a 3-4 éves gyerekek nagyobb számban (43%) járnak óvodába, mint ahányan saját otthonukban vagy más otthonban nevelkednek (35%).
Sok kutató próbálta meghatározni az óvodai nevelés hatását (ha van ilyen) a gyerekekre. Egy jól ismert tanulmány (Belsky & Rovine, 1988) azt találta, hogy azoknál a csecsemőknél, akiket hetente több mint 20 órán át más nem az anyjuk gondozott, nagyobb valószínűséggel alakult ki elégtelen kötődés az anyjukhoz; ezek az adatok azonban csak azokra a kisfiúkra vonatkoznak, akiknek az anyja nem érzékeny gyermekeikre, hisz nehéz temperamentumúak. Hasonlóképpen Clarke-Stewart (1989) azt találta, hogy azoknál a csecsemőknél, akiket nem anyjuk neveltek fel, kisebb valószínűséggel alakult ki erős kötődés az anyjukhoz, mint azoknál a csecsemőknél, akikről az anyjuk gondoskodott (47%, illetve 53%). Más kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekek fejlődését nem befolyásolja hátrányosan a mások által nyújtott minőségi ellátás (Phillips et al., 1987).
Az elmúlt években az óvodai neveléssel kapcsolatos kutatások nem annyira az óvodai és az anyai gondozás hatásának összehasonlítására összpontosítottak, hanem a jó és rossz minőségű otthonon kívüli nevelés hatására. Így azt találták, hogy azok a gyerekek, akik kiskoruktól minőségi ellátásban részesültek, szociálisan kompetensebbek az általános iskolában (Anderson, 1992; Field, 1991; Howes, 1990) és magabiztosabbak (Scan és Eisenberg, 1993), mint a gyerekek. aki később kezdett óvodába járni. Másrészt a rossz minőségű nevelés negatív hatással lehet az alkalmazkodásra, különösen a fiúknál, különösen a nagyon kedvezőtlen otthoni környezetben élőknél (Garrett, 1997). A jó minőségű otthonon kívüli oktatás ellensúlyozhatja az ilyen negatív hatásokat (Phillips et al., 1994).
Mi a minőségi otthonon kívüli oktatás? Számos tényezőt azonosítottak. Ide tartozik az egy térben nevelkedő gyermekek száma, a védőnői létszám aránya a gyermeklétszámhoz, a gondozói összetétel ritkább változása, valamint a gondozónők iskolázottsága, képzettsége.
Ha ezek a tényezők kedvezőek, a gondozók általában gondoskodóbbak és jobban reagálnak a gyermekek szükségleteire; a gyerekekkel is sokkal társaságosabbak, és ennek eredményeként a gyerekek magasabb pontszámot érnek el az intellektuális és szociális fejlődés tesztjein (Galinsky és mtsai, 1994; Helburn, 1995; Phillips és Whitebrook, 1992). Más tanulmányok azt mutatják, hogy a jól felszerelt és változatos óvodák pozitív hatással vannak a gyerekekre (Scarr et al., 1993).
A közelmúltban, tíz óvodában végzett több mint 1000 gyermek bevonásával készült nagyszabású tanulmány megállapította, hogy a jobb óvodákban élő gyerekek (a tanárok képzettségi szintjével és a gyerekekre fordított egyéni figyelem mértékével mérve) valóban nagyobb sikereket értek el a nyelvelsajátításban és a gondolkodási képességeik fejlesztésében. . mint a hasonló környezetből származó gyerekek, akik nem részesülnek magas színvonalú otthonon kívüli oktatásban. Ez különösen igaz az alacsony jövedelmű családokból származó gyerekekre (Garrett, 1997).
Általánosságban elmondható, hogy a gyermekeket az anyán kívül más személyek nevelése nem érinti jelentősen. A negatív hatások általában érzelmi jellegűek, míg a pozitív hatások gyakrabban társadalmiak; a kognitív fejlődésre gyakorolt hatás általában pozitív vagy hiányzik. Ezek az adatok azonban csak a kellően színvonalas, otthonon kívüli oktatásra vonatkoznak. A rossz szülői nevelés általában negatív hatással van a gyerekekre, függetlenül az otthoni környezetüktől.
A jól felszerelt óvodák, ahol elegendő gondozónő van a gyermekek számára, pozitív hatással vannak a gyermekek fejlődésére.
Ifjúság
A serdülőkor az átmeneti időszak a gyermekkorból a felnőttkorba. Korhatárai nincsenek szigorúan meghatározva, de hozzávetőlegesen 12-17-19 éves korig tart, amikor a fizikai növekedés gyakorlatilag véget ér. Ebben az időszakban egy fiatal férfi vagy lány eléri a pubertást, és elkezdi felismerni magát a családtól elkülönült személyként. Lásd →