Van olyan kollégája, akinek jó humora van? Akinek a poénok helyben ütnek, aki iszonyatos vészhelyzetben vagy elmulasztott határidők idején is fel tud mindenkit felvidítani, akinek nem sértődik a szarkazmusa? Fogadjunk, hogy ez a kolléga férfi, nem nő. És innen származnak ezek a következtetések.
Valószínűleg vannak ilyen emberek a környezetedben: megjelennek, és egy mondattal szó szerint hatástalanítják a helyzetet. Akár a munkanap kezdetét is várhatod, mert tudod, hogy nem fogsz náluk unatkozni az irodában. A szellemes kollégák elviselhetőbbé teszik az unalmas megbeszéléseket és a végtelen munkafeladatokat. És ha a főnöknek van humora, még jobb. Lehetetlen nem csodálni azokat a vezetőket, akik nem veszik túl komolyan a dolgokat, beleértve önmagukat is.
Itt egy „de”-nek kell megjelennie, és itt van. Nemrég az Arizonai Egyetem professzora, Jonathan B. Evans és munkatársai rájöttek, hogy a humor segíthet produktív munkakörnyezet kialakításában, de az is számít, hogy ki viccel. A tudósok azt sugallták, hogy a férfi jokerek emelik státuszukat a csapatban, a nők pedig csak maguknak ártanak, és ezért a sztereotípiák okolhatók. Sokáig azt hitték, hogy egy nő nem lehet vicces – emlékezzen legalább az első lépésekre a The Incredible Mrs. Maisel című tévésorozat főszereplőjének színpadán. És nem számít, ha a vicc valójában vicces, a csapatban lévő nőhöz való hozzáállás eltorzíthatja az elhangzottak jelentését.
Viccesen a férfiak általában "pontokat" szereznek, míg a nők veszítenek
Lehet, hogy olyan értekezleten vagy munkacsoportban találta magát, ahol az egyik tag (egy férfi) folyamatosan okoskodott. Még ha komoly feladatra próbált is koncentrálni, valószínűleg időnként felkuncogott. Mi a véleményed a jokerről? Nem valószínű, hogy a hozzáállás rosszabb lett volna. Most képzelje el, hogy ezt a szerepet egy nő játszotta. Gondolod, hogy szellemesnek vagy idegesítőnek tartanák?
A csínytevőt többféleképpen lehet felfogni: olyanként, aki segít oldani a feszültséget és oldja a helyzetet, vagy olyanként, aki elvonja a figyelmet a munkáról – és a nem befolyásolja az észlelést. Viccesen a férfiak általában "pontokat" szereznek, míg a nők veszítenek.
Komoly következtetések
A hipotézis megerősítésére Jonathan B. Evans és munkatársai két tanulmánysorozatot végeztek. Az elsőben 96 résztvevőt kértek meg, hogy nézzenek meg egy videót, és értékeljék egy férfi vagy egy női vezető által elmondott vicceket (a viccek ugyanazok voltak). A hősről csak annyit tudtak előre, hogy sikeres és tehetséges ember. Ahogy az várható volt, a résztvevők magasabbra értékelték a férfi vezető humorát.
A második sorozatban 216 résztvevő nézett videókat egy férfiról vagy nőről, aki vicceket mesélt, vagy egyáltalán nem viccelődött. Az alanyokat arra kérték, hogy értékeljék a hősök státuszát, teljesítményét és vezetői tulajdonságait. A résztvevők alacsonyabb státuszúnak tartották a női csínytevőket, és alacsonyabb teljesítménynek és gyenge vezetői tulajdonságoknak tulajdonították őket.
A férfiak ki tudják gúnyolni a kollégákat, és ez csak emeli a státuszukat a csapatban.
Soha nem fogadunk el egy viccet «a legtisztább formájában»: a narrátor személyisége nagyban meghatározza, hogy viccesnek tűnik-e. „Amit a Jupiternek szabad, a bikának nem szabad”: a férfiak gúnyolódhatnak a kollégákon, sőt gúnyos megjegyzéseket is tehetnek, ez pedig csak emeli a státuszukat a csapatban, egy nő, aki ezt megengedi magának, komolytalannak, komolytalannak tekinthető. És ez egy újabb üvegplafon lesz a női vezetők számára.
Mi a kiút ebből a helyzetből? Evans biztos abban, hogy érdemes megszabadulni a sztereotípiák prizmájától, és nem a neme alapján értékelni az ember szavait. Több szabadságot kell adnunk a nőknek, és talán akkor kezdjük megérteni és értékelni magát a humort, és nem a narrátort.