Miért érzik úgy egyesek, hogy nem érdemlik meg a boldogságot?

Honnan ez az érzés – „nem vagyok méltó a jó életre / igaz szerelemre / jólétre”? Vagy egy szilárd meggyőződés, hogy „nincs jogom boldognak lenni, csak szenvedni és irigyelni másokat”? És lehetséges-e megváltoztatni ezt a hitet, és megtanulni élvezni, ami történik? Robert Taibbi pszichológus beszél erről.

Nem mindenki kész közvetlenül beismerni, hogy feladta a vágyat, hogy boldog legyen. És még inkább, nem mindenki fogja megnevezni a pontos napot, amikor ez történt. Ezek az emberek olyanok, mint a szerencsétlen titkosszolgálati ügynök, aki 40 évvel John F. Kennedy meggyilkolása után egy interjúban bevallotta, hogy soha nem bocsátaná meg magának a késést, amely szerinte a tragédiához vezetett.

Az a hiedelem, hogy az ember nem méltó a boldogságra, gyakran a föld alá kerül, és makacsul szabotálja az élet élvezetére tett kísérleteket. Az ilyen ember mérsékelt, de egyben krónikus depresszióban él, nem lépi túl az első randevút egy kapcsolatban, és ha van érdeklődése, hobbija, akkor meg sem próbálja azokat igazán megvalósítani.

Valószínűleg szorongást érez, de nem tudja pontosan meghatározni a forrását. Függetlenül attól, hogy egy ilyen személy tudatában van annak, hogy mi történik, vagy sem, a végeredmény ugyanaz – az élet lassú, de visszafordíthatatlan eróziója.

Az önszabotázs tipikus forrásai

A múlt bűnei

Visszatekintve az életére, az ember csak azt látja, amit rosszul tett, és azokat, akiket megbántott. Élete a pusztulás és a bánat krónikája. A bűntudat és a megbánás a fő érzelmei. A szerencsétlenség életfogytiglani börtönbüntetés, amelyet önként választott elviselni.

A túlélők bűne

Elvis Presley ikertestvére nem sokkal születése után meghalt, és állítólag Elvist mindig is a bűntudat kísértette, amiért túlélte, míg az ikertestvére nem. Ez a túlélő bűntudata valószínűleg ugyanazt a titkosszolgálati ügynököt, Kennedyt kísérti, és azokat, akik túlélték a repülőgép-baleseteket, és azokat az orvosokat, mentőket, tűzoltókat, akik úgy vélik, hogy nem tettek eleget az áldozat megmentéséért. A PTSD-t gyakran bűntudat kíséri.

Sérülés

A gyermekkorukban szexuálisan bántalmazott nők azzal a kitartó érzéssel élnek, hogy „piszkosak”. Méltatlannak tartják magukat a gyerekvállalásra. A gyermekkori trauma nem csak érzelmi sebeket hagy maga után, hanem torz énképet hoz létre a gyermekben. Bűntudattal él, attól a félelemtől, hogy újra megtörténik az erőszak, a világot nem biztonságosnak érzékeli, ami elnyomja az öröm legkisebb pillantását is.

szülői szorongás

Egy szülő olyan boldog, mint a legboldogtalanabb gyermeke. Ezt sokan tapasztalatból tanulták. A szülői vonás a gyermek 18. életévének betöltése napján sem csillapodik. Így a szorongásunk, esetenként a bűntudat, a tehetetlenség érzése a mindennapi élet állandó hátterévé, teherévé válhat.

Kritikus énkép

Azok, akik folyamatosan kritizálják magukat, perfekcionisták. Gyakran tapasztaltak bántalmazást gyermekkorukban, és rendkívül negatív visszajelzéseket kaptak szüleiktől, és felnőttként a kút fenekén ragadnak, és nem tudnak onnan kijutni. De ha a boldogság azon alapul, hogy ki vagy, és az, aki vagy, azon alapul, amit csinálsz, és azt tökéletesen csinálod, akkor az örömteli élet nem érhető el számodra.

Néha sikerül elérni a célt, de legtöbbször nem. Csak egy dühös hang marad a fejedben, amely emlékeztet arra, hogy megint elrontottad, kudarcot vallottál, és soha nem leszel elég jó. Az ilyen perfekcionizmus tökéletes receptje a krónikus boldogtalanságnak.

Bűntudat a boldogság miatt

„Bűntudatom van, amiért nevetek és jó hangulatban vagyok. Túl sokáig voltam depressziós, és most attól félek, hogy a hozzám közel állók félreértik, ha azt látják, hogy jól csinálom – azt fogják gondolni, hogy becsaptam őket” – gondolják sokan.

Ha a boldogtalanság megszokottá vált számodra, ha boldogtalan emberként látod magad, és úgy helyezkedsz el mások előtt, akkor még egy rövid távú boldogulás és boldogulás is szorongást és kényelmetlenséget okozhat. Olyan, mintha nem engedheti meg magának, hogy élvezze a boldogság pillanatait, mert automatikusan bűntudatot és szorongást kezd érezni.

Megérdemelt Boldogság

Íme néhány tipp, hogyan engedd el a múlt terhét, és engedd be a boldogságot az életedbe:

jóvátenni

Vannak kényszeres megbánásaid, bűntudataid vagy sérelmeid, amelyek megakadályozzák, hogy boldognak érezd magad, és szeretnéd megtalálni a módját, hogy véget vess ennek? Küldjön levelet valakinek, akit megbántott, és kérjen bocsánatot a tévedésért. Ha a kapcsolat megszakad, vagy az illető nem elérhető, mindenképpen írjon levelet. Legyen egyfajta záróceremónia, egy lelkiismeret-furdalás, egy szóbeli elismerés a történtekről. Ez lehetővé teszi, hogy véget vessen ennek, és megerősítse, hogy most mindennek vége.

Vedd észre, hogy mindent megtettél

Igen, ez nehéz feladat. Pontosan azért, mert úgy érzi, hogy nem tette meg, amit tehetett – a múltban vagy a gyerekekkel való kapcsolatában –, most fájdalmat érez. Bár érzéseidet nem tudod megváltoztatni, gondolataidat igen. És ez a fő feladat. Úgy gondolja, hogy minden tőle telhetőt megtett. Nézz a múltra a jelen szemüvegén keresztül.

Fontos megérteni, hogy abban a pillanatban mindent megtettél, amit életkorod, tapasztalatod és megküzdési készségeid alapján megtehettél. Ez a folyamat eltart egy ideig. De ne hátrálj meg. Mondd el magadnak, hogy így akarsz gondolkodni. Nem, nem fogod azonnal jobban érezni magad, de idővel elkezded megváltoztatni a történetet, amit oly régóta mesélsz magadnak.

Kezdje a traumával

Nagyon nehéz lehet egyedül eljutni a fő traumatikus eseményhez, és itt hasznos találkozni egy terapeutával, aki segít átvészelni a gyógyulási folyamatot és ellenállni annak következményeinek.

Dolgozz önkritikával

A belső hang folyton azt hajtogatja, hogy amit tettél vagy nem tettél, az komoly probléma, és az egyetlen módja a megoldásnak, ha több erőfeszítést teszel. De az igazi probléma nem a tetteidben rejlik, hanem az életet tönkretevő önkínzásban. Itt is, akárcsak a traumáknál, a terapeutával való munka megtanít arra, hogyan kell újra huzalozni a gondolati mintáit.

Szorongással és/vagy depresszióval való munka

Az örök dilemma: mi legyen előbb? A mély depresszió és/vagy a fokozott szorongás automatikusan arra készteti az agyat, hogy lejátssza a régi «felvételeket»? Vagy depressziós és szorongó, mert nem tudsz megszabadulni a negatív gondolatoktól? Ezt nem mindig könnyű kitalálni. Ha a múltbeli eseményekkel kapcsolatos gondolatai jönnek-mennek, felfedezheti, mi váltja ki őket a nap folyamán.

A reflexiók egyfajta vörös zászlónak bizonyulnak, amelyek világossá teszik, mire kell figyelni. Másrészt, ha az ilyen gondolatokat és érzéseket tartós depresszió vagy szorongás kíséri, ez egy rendellenesség tünete lehet. Beszélnie kell orvosával a lehetséges kezelésekről, és meg kell néznie, hogyan befolyásolja gondolatait és hangulatát.

Tapasztalatok a jövőre nézve

Ezekben a forrásokban az a közös, hogy megrekednek – a múltban, a jelenben. Elakadni az érzelmekben és a gondolkodásmódokban. A gondolkodásmód megváltoztatása, a traumák kezelése, a bűntudat elengedése mind segíthet a régi minták újjáépítésében. Új viselkedési módokat is találhatsz. Előfordul például, hogy az erőszak áldozatai olyan alapokban kezdenek dolgozni, amelyek az erőszak más áldozatait segítik.

Vannak, akik tudatosan változtatják értékeiket és prioritásaikat annak érdekében, hogy együttérzőbb kapcsolatokat építsenek ki magukkal és másokkal. Te is megváltoztathatod tetteidet és hiedelmeidet. Különösen azzal kapcsolatban, hogy nem érdemled meg a boldogságot. A boldogság az öngondoskodás és a megbocsátás teljes életének eredménye, amely szándékos szándékokkal és tettekkel kezdődik. Végül is, ha nem most, akkor mikor?


A szerzőről: Robert Taibbi klinikai szociális munkás, 42 éves klinikai felügyelői tapasztalattal. Párterápia, családterápia, rövid terápia és klinikai felügyelet képzését végzi. 11 pszichológiai tanácsadásról szóló könyv szerzője.

Hagy egy Válaszol