Ha a népszerű edzőket és „tanárokat” olvassa, az a benyomása támadhat, hogy a megvilágosodás már a sarkon túlra vár. Akkor miért vagyunk még mindig messze az ideálistól? Valami baj van velünk, vagy a lelki fejlődés egyszerű módjai átverés?
Ha gyakori felhasználója vagy az Instagramnak (Oroszországban betiltott szélsőséges szervezet) vagy más közösségi médiának, valószínűleg számtalan posztot láttál már pozitivitásról, önsegítésről, jógáról és zöld teáról. És minden gluténmentes. A legtöbben az ilyen böjtöket a spiritualitással és a pozitív energiával társítjuk. Nem tudok nem egyetérteni. Az ilyen kiadványok valóban pozitív hozzáállást keltenek.
De az a probléma, hogy az ilyen posztokban nem mondják el nekünk a teljes történetet, és amint lekapcsoljuk az Internetet, újra úgy érezzük, hogy valami nincs rendben velünk. félünk. Bizonytalannak érezzük magunkat. Végül is úgy tűnik, hogy ezek a "befolyásolók" és guruk már teljesen kitalálták az életüket. Elárulok egy kis titkot: egyikünk sem jött rá teljesen az életére.
Lehetetlen egyetlen posztba vagy jógapózba illeszteni életünk összes bonyolultságát és változékonyságát. Saját tapasztalatom alapján pedig elmondhatom, hogy a szeretethez és a fényhez vezető út sok nehézségen és kellemetlen élményen keresztül vezet. Az Instagram (Oroszországban betiltott szélsőséges szervezet) gyakran egyfajta vágás a legjobb pillanatokról és az élénk tudatosságról.
Könnyen elragadtatják a guruk, mert úgy tűnik, mindenre megvan a válasz, és mindig optimisták, bármi történjék is. Amikor leszerződtem több híres, magát spirituális tanítónak valló tanítóval, piedesztálra helyeztem őket, és figyelmen kívül hagytam saját belső gurumat.
Még akkor is fejlődsz lelkileg, ha negatív vagy, és elutasítod az olyan pozitív gyakorlatokat, mint a jóga.
Én is állandóan hozzájuk hasonlítottam magam, mert nem voltam boldogságban a hét 24 napján, 7 órában, ellentétben velük. Szerencsére gyorsan véget ért. És bár tisztelem és tisztelem minden ember útját, most már megértem, hogy az autentikusságra törekvő emberek állnak közelebb hozzám, és nem a guruk, akik csak a jóról beszélnek, figyelmen kívül hagyva az élet sötét oldalát.
Engem azok a tanárok inspirálnak, akik megosztják küzdelmeiket és átalakítják őket a szeretet nevében, nem pedig azok, akik azt állítják, hogy mindig boldogok, pozitívak és mindenre megvan a válasz. A spirituális út nagyon személyes utazás. Igazi énedhez vezet, hogy felsőbb éned alapján tudj döntéseket hozni.
Ez az „én” tele van szeretettel, örömmel és bölcsességgel. Tudja, mi a legjobb neked. Ez az „én” azt akarja, hogy megtanuld szeretni önmagad, kiteljesedni, örömet érezni és nemességgel legyőzni a nehézségeket. Ez nem tükröződik az Instagramon (Oroszországban betiltott szélsőséges szervezet) egy bejegyzésben. Ezen az úton minden nap új felfedezéseket és kalandokat ígér.
Lesznek napok, amikor undorítónak fogod érezni magad, és semmi emberi nem lesz idegen tőled. Ne aggódj, még akkor is fejlődsz lelkileg, ha „negatív” vagy, és megtagadod az olyan pozitív gyakorlatokat, mint a jóga.
Még mindig értékes vagy, szeretett, méltó az élet minden jójára. Ez a spirituális út szépsége? ahogy felfedezed a benned rejlő végtelen szeretetet, és kapcsolatba kerülsz szépségeddel és egyediségeddel, az emberségedbe is beleszeretsz. Kezded elfogadni, hogy normális minden érzelmet érezni. Találja meg a módját, hogy ráhangolódjon arra, ami megfelel Önnek.
Tapasztalataim szerint a munka – ha hazamegy önmagához – azzal az egyszerű beismeréssel kezdődik, hogy valami hiányzik, kihagyottnak, kikapcsoltnak vagy alkalmatlannak érzi magát. Innentől a sötétségbe kell menni, nem pedig pozitívan tagadni.
John Welwood buddhista tanár és pszichoterapeuta bírálta azt a tendenciát, hogy spirituális ötleteket és gyakorlatokat használnak saját megoldatlan érzelmi problémáinak és meg nem gyógyult traumáinak elkerülésére még az XNUMX-okban, sőt megalkotta a „szellemi elkerülés” kifejezést. A spirituális úton szembe kell nézned a hiteddel, és meg kell tanulnod elengedni, és újrafogalmaznod azokat, amelyek bántanak téged.
Szembe kell néznie önmaga és élete olyan részeivel, amelyeket szégyell, és inkább figyelmen kívül hagyná, amelyektől szeretne megszabadulni. El kell engedned a régi sebeket, és fel kell adnod a bosszúvágyat azokkal az emberekkel és körülményekkel szemben, akik megbántottak. Fájdalmas emlékekkel kell szembenéznie, és megvigasztalja belső gyermekét. Őszintén meg kell válaszolnod magadnak a kérdést: mennyire erős a változási szándékod?
Íme néhány kérdés, amire ma válaszolnom kellett: „Valóban meg akarok bocsátani és továbblépni? Készen állok-e üzenetként vagy tanulságként kezelni a múltbeli sebeket? Készen állok-e új hibákat elkövetni, felismerve, hogy senki sem tökéletes? Hajlandó vagyok-e megkérdőjelezni azokat a hiedelmeket, amelyek megzavarnak és erőtlenek? Készen állok arra, hogy kilépjek azokból a kapcsolatokból, amelyek kimerítenek? Készen állok életmódváltásra a gyógyulás érdekében? Készen állok-e bízni az életben, elengedni azt, aminek mennie kell, és elfogadni azt, aminek maradnia kell?
Sok felismerés jutott eszembe, amikor annyira lelassítottam, hogy kapcsolatba kerüljek önmagammal.
Ezekre a kérdésekre válaszolva sokat sírtam. Sokszor nem akartam felkelni az ágyból, mert csak újra és újra tudtam átélni a hibáimat. Megtisztítottam a lelkem, és időnként újra átéltem néhány fájdalmas pillanatot. Elindultam ezen az úton, hogy újra kapcsolatba léphessek önmagammal, isteni lényegemmel és azzal az örömmel, amely korábban elkerült.
Ez a találkozás nem varázsütésre történt. Meg kellett csinálnom a „házi feladatot”. Lassan elkezdtem változtatni az étrendemen, bár ez még mindig nehezen megy. Voltak kínos beszélgetéseim, amikor fontos volt, hogy elmondjam, amit gondolok. Új gyakorlatokat találtam, amelyek segítettek kapcsolatban maradni a testemmel – beleértve a qui-gongot is.
Megtaláltam a módját, hogy kreatív legyek és jól érezzem magam – például elkezdtem rajzolni. Én is nyitott szívvel érkeztem minden coachingra, azzal a vággyal, hogy valami újat tanuljak meg magamról, és azzal a vággyal, hogy elengedjem a régi mintákat, szokásokat és gondolatokat, amelyek csapdában tartottak.
És bár minden nap folyamatosan fejlődni fogok, amíg élek, de úgy érzem, hogy most sokkal közelebb kerültem személyes igazságomhoz. És könnyebben tudom kifejezni. Ez az igazi út. Sok felismerés jutott eszembe, amikor annyira lelassítottam, hogy kapcsolatba kerüljek önmagammal.
Például rájöttem, hogy egész életemet extrovertáltként éltem le, pedig valójában a higgadtság és a zárkózottság a lényeg. Csendes helyeken töltöm fel az energiámat, és táplálkozom, ha úgy érzem, elvesztettem a kapcsolatot önmagammal. Ezt a felfedezést nem én tettem azonnal. Hosszú utat kellett megtennem, és sok réteget le kellett vennem. Úgy jutottam el az igazsághoz, hogy elengedtem az érzelmeket, és elengedtem azokat a hiedelmeket, amelyek csak megterheltek, és félelmekben és kétségekben gyökereztek.
Időbe telt. Tehát akármennyi zöldséglevet iszol, hiába jógázol, hogy formába lendülj, ha nem dolgozol az érzelmeiddel, nehéz lesz hosszú távon fenntartani a változást. Az érzelmi gyógyítás a munka legnehezebb része. Ez egy olyan munka, amelyet addig kerültem, amíg készen nem éreztem magam, hogy szembenézzek hiányosságaimmal, múltbeli traumáimmal és megszerzett szokásaimmal.
Pozitív mantrákat mondani és békét mutatni könnyű, de az igazi átalakulás belülről indul.
A változás csak azután kezdődött, hogy őszinte kíváncsiságom lett az életem és az életem iránt. Elhatároztam, hogy szembenézek traumáimmal, és elég bátor voltam ahhoz, hogy tisztában legyek a kiváltó okaimmal. Nem szabadultam meg varázsütésre minden félelmemtől, de most másként tekintek az életemre, és olyan gyakorlatokat végzek, amelyek segítenek abban, hogy szeretve és védve érezzem magam.
Ha nehézségekbe ütközök, erős alapokon nyugszik a szeretet, az önmagam iránti empátia és annak megértése, hogy a szenvedés az élet része. Igyekszem jól étkezni, hogy megőrizzem a lelki békém. Minden nap kreatív vagyok. Minden nap választok egy dolgot – mantrákat, imákat, amelyeket magamra szabtam, sófürdőket, légzésfigyelést, természetjárást? - segít megbirkózni a nehézségekkel. És igyekszem minden nap mozogni.
Mindez segít abban, hogy kapcsolatban maradjak önmagammal. Pozitív mantrákat mondani és békét mutatni könnyű, de az igazi átalakulás belülről indul. Amint abbahagyod a rejtőzködést a sötétség elől, lesz hely a szeretetnek és a fénynek. És amikor a sötétség újra meglátogat, a belső fény erőt ad, hogy megbirkózzunk bármilyen nehézséggel. Ez a fény mindig hazavezeti Önt. Csak így tovább – remekül csinálod!